DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Off-road

Dupla élvezet: Rali- és autókrossz Nyirádon

Zsúfolt volt a hétvége a Nyirád Motorsport Centrumban, ugyanis a ralikrossz országos bajnokság, valamint az autókrossz közép-európai zónabajnokság és ob versenyeit együtt tartották.

Ez azt jelenti, hogy 9 különböző kategóriában csaptak össze a versenyzők egymással. A hatodik, utolsó előtti fordulóját teljesítő ralikrossz ob SuperCars osztályában tovább folytatódott Kárai Tamás menetelése, aki mindhárom előfutam megnyerése után a döntőben sem talált legyőzőre. 3,2 másodperccel verte meg Lukács Kornélt, míg a dobogó legalsó fokára Vass Zoltán állhatott. A kilencszeres bajnok Harsányi Zoltán az előfutamok után a második helyet foglalta el, a döntőben végül negyedik lett. Jelenleg a pontversenyben is ő a második Kárai mögött, Nyirádra Wieszt Jankóval egyenlő számú egységgel érkezett, ő azonban az első szabadedzést követően nem vett részt a programban, így jelentős számú pontot veszített.

A Super 1600 döntőjét Luigi nyerte Szíjj Zsolt és Mózer Attila előtt, a bajnoki címért szintén harcban levő Bánkuti Gábor három kört követően kiesett a fináléban. A SuperTouringCars négyfős mezőnyében Tóth Attila győzött, míg a Magyar Kupában Csirmaz Brunó, a Junior Kupában Széll Szabolcs volt a leggyorsabb Nyirádon. A ralikrossz szezonjából egyetlen forduló van még hátra, október 23-24-én a mezőny Máriapócson találkozik.



Az autókrossz versenyei nemzetközi mezőnyt vonultattak fel – a magyar bajnokság mellett a közép-európai zónabajnokság hetedik fordulóját is itt rendezték –, a hétvége során pedig nehéz lett volna megtippelni a végeredményt: az előfutamokat követően még Jaroslav Hosek állt az élen Boris Vaculik előtt, az elődöntőket Ábrahám Károly és Jakub Kubicek nyerte, a döntő végül utóbbi pilóta elsőségét hozta. Négy cseh zárt az első négy helyen, legjobb magyarként Istókovics István végzett az ötödikként. Ábrahám Károly nem tudta befejezni a hatkörös döntőt.

A Buggy 1600 kategóriát csehek helyett az osztrákok uralták, Philip Stenzl győzött Andreas Winninger és Bognár Balázs előtt, míg a TouringAutocross osztályban Leopold Popp utasította maga mögé Kotán Pétert. Hazai aranyat a TouringAutocross 1600 ért, ahol Ilosvay Péter 1 másodperc különbséggel szelte át a célvonalat a horvát Mario Cargonja előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: