DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Off-road

Vass Zoltán: Ragyogó szezonkezdet

Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta. A kiváló 2014-es befejezés után a 2015-ös ralikrossz ob-t egy bravúros 4. hellyel nyitotta, de összesítésben még ennél is jobban, a 3. helyen áll a bajnokságban.

Mindez az új pontozási szisztémának köszönhető, amelynek értelmében már az előfutamok összesített eredményei alapján pontokat kap a legjobb 16 versenyző. Vass Zoltán és a Mitsubishi Colt kiegyensúlyozottan erős teljesítménye így aztán aranyat ért a slovakiaringi nyitófordulóban, hiszen az előfutamokban elért 4., 2. és 5. helynek köszönhetően a pilóta a 2. helyen zárta a köztes összesítést, ami egyben azt is jelentette, hogy a második elődöntőben övé volt a pole pozíció, ő választhatott magának rajthelyet.

Az elődöntő ugyan balszerencsésen alakult számára, így elméletileg nem jutott volna fel a döntőbe, ám mivel csapattársa, Harsányi Zoltán autójában tönkrement a váltó, és azt (nagyrészt egy rendezői mulasztás következtében) nem tudta a csapat időben kicserélni, így az új szabályok értelmében a rajtrácsot feltöltötték, az első számú tartalék pedig éppen Vass Zoli volt (ő maradt volna le elsőként a döntőről), így végül mégis ott lehetett a végső fináléban. Ha pedig már ott volt, akkor nem is érte be ennyivel, és a 4. helyen száguldott át a célvonalon.



„Nagyon-nagyon jó hétvégénk volt, úgyhogy abszolút pozitív módon indult számunkra ez a versenyszezon” – mesélte fülig érő szájjal a pilóta. „A pálya vonalvezetése nekem nagyon tetszett, és ugyan a rendezés szempontjából voltak hibák és kellemetlenségek, de összességében szerintem egy jól sikerült rendezvényen vettünk részt, amit remélhetőleg a szurkolók is élveztek. Az új lebonyolítási rendszer szerintem kifejezetten jót tett a versenynek mind a nézők, mind a pilóták szempontjából, hiszen innentől nem lehet spórolni, mindegyik előfutam egyformán számít. Úgy voltunk vele, hogy ha döntőbe jutunk egy ilyen nívós mezőnyben, az nekünk már ajándék, és ha nem is egyenes úton, de végül sikerült kivívnunk ezt, és a végén a döntőben is helytálltunk.”

Hogy miért nem volt olyan egyenes a döntőbe vezető út? „Az autó kifogástalanul működött egész hétvégén, nagyon jó volt vezetni, a hajtás és a futómű tekintetében is komoly előrelépést tettünk tavaly óta. Az egyedüli gyengepontunk a rajt volt, és az elődöntőben is ezzel gyűlt meg a bajunk. Én indulhattam elölről, de többen is lerajtoltak, köztük csapattársam, Harsányi Zoli is. Őt később váltóprobléma hátráltatta, de nem tudtam tisztán elmenni mellette, máshogy pedig nyilván nem akartam, a lassú kanyarokban így azonban eléggé feltartott. Részben emiatt is Jurij Balaz mögött találtam magam, miután visszajöttem a Jokerről, de azt hittem, neki még jönnie kell majd Joker-körre, ezért nem támadtam agresszívebben. Egész hétvégén 4-5 másodperccel gyorsabb voltam nála a futamokban, ezért biztosra vettem, hogy még jönnie kell, és csak az utolsó körben tudatosult bennem, hogy mégsem, addigra meg már késő volt. Nem tudtam megelőzni, így a 4. helyen intettek le, és a döntőbe ugye csak az első három jut tovább mindkét elődöntőből.”

Akkor hogy lehetett mégis ott a döntőben? „Harsányi Zoli váltóját elkezdte kicserélni a csapat, mert akkor még úgy volt, hogy a SuperCars döntője lesz az utolsó, amit később megváltoztattak, de aki a depóban szerelte az autót, ahhoz ez az információ nem jutott el – ez is komoly szervezési baki volt. A csapat így nem lett kész időben a váltócserével, és mivel a döntő mezőnyét ilyenkor feltöltik, így mégis ott lehettem a rajtrácson. Ez nagyrészt Cselényi Balázsnak is köszönhető, mert ha ő nem szól, hogy készüljek fel minden eshetőségre, és álljak oda a többiek mögé a rajtelőkészítőbe, hátha valaki nem tud elindulni a döntőben, akkor már átöltöztem volna, és elkezdtünk volna pakolni, illetve készülődni a hazafelé útra. Úgyhogy köszönet neki ezért az információért, mert ez is kellett ahhoz, hogy ne csak jogunk legyen felállni a döntő rajtrácsára, de a gyakorlatban is odaérjünk.” 

Hogyan alakult ezután maga a finálé? „A döntőben már jó volt a rajtom, mert előtte állítottunk a rajtprogramon, így a hátsó sorból sikerült felugranom rögtön a 3. helyre. Végül nagy csaták után a 4. helyen intettek le, így a dobogóra ugyan nem állhattam fel, de az új pontrendszernek köszönhetően összesítésben így is a 3. helyen állok a bajnokságban, mindössze két ponttal Kárai Tamás és Wieszt Jankó mögött. Ennél jobb szezonkezdésről álmodni sem mertem volna egy ilyen rendkívül népes, 18 fős zónabajnoki SuperCars mezőnyben, telis tele jobbnál jobb autókkal és versenyzőkkel, ezért fülig érő szájjal jöttünk haza és készülünk a következő, máriapócsi megmérettetésre.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: