Iker Lecuona zsinórban hat dobogós helyezés után, az összetett tabella második helyezettjeként érkezik meg a hétvégén a Superbike-világbajnokság mezőnyével a Balaton Park Circuitre. Arra a pályára, amelynek tavalyi debütálásakor talán annak legnagyobb kritikusa volt: az akkor még a Hondát erősítő egykori MotoGP-s versenyző az első teszttől kezdve veszélyesnek titulálta a nyomvonalat.
A versenyhétvégéjét aztán rövidre zárta a szombati első futam startja után Andrea Iannone hibájából történt tömegbaleset, amelyben Lecuona is érintett volt, az ott elszenvedett karsérülése több hónapra a partvonalon kívülre kényszerítette.
Amikor az idei Superbike-futam hetének elején lehetőségünk volt online exkluzív interjút készíteni az immár a Ducati gyári csapatának színeiben szereplő spanyollal, természetesen az előző évi balesete is szóba került.

Bár Lecuona szerint annak nem feltétlenül volt köze a Balaton Park karakterisztikájához – ahogy tavaly az incidensben szintén érintett Danilo Petrucci is Iannonére húzta a vizes lepedőt –, de kitart előző évi álláspontja mellett a balatonfőkajári pálya kapcsán:
„Az elejétől kezdve azt mondtam, hogy a pálya veszélyes, hogy őszinte legyek, és még mindig ezt gondolom. Azzal az esettel kapcsolatban nem akarom, hogy úgy hangozzon, hogy azt annak tulajdonítom, hogy veszélyes, de ha valaki nagyot hibázik, akkor többeket is magával sodorhat. Szóval továbbra is úgy gondolom, hogy veszélyes, viszont egyébként jól érzem magam a motoron ezen a pályán, szóval meglátjuk.”
Lecuona azt is felidézte, mennyi időbe telt neki a regeneráció a karsérüléséből: „Ahhoz, hogy száz százalékos legyek… nem azt mondom, hogy fájdalmat érzek, de amikor az edzőteremben nagy tömeggel edzek, még mindig érzem, hogy hiányzik némi erő. De azt hiszem, három, majdnem négy hónap kellett az, hogy rendbe jöjjek 95 százalékosan. Időbe telt, mert elég csúnya volt a karsérülésem.”

A 26 éves motoros ugyanakkor bizonyos szempontból kifejezetten kedveli a Balaton Park Circuitet, szerinte ugyanis a pálya stop-and-go jellege jobban passzol az ő stílusához, mint a szezont eddig uraló és az összes versenyt megnyerő ducatis csapattársának, Nicolo Bulegának (amelyet amúgy egy másik beszélgetés során az olasz maga is megerősített).
Éppen ezért Lecuona bizakodó a hétvégi esélyeit illetően, s akár karrierje első WSBK-győzelmet is célba veheti: „Nem akarom azt mondani, hogy harcolhatok a győzelemért, mert lehet, hogy a Bimota például gyorsabb lesz, Sam [Lowes] is nagyon gyors volt a legutóbbi hétvégén.”
„Meglátjuk, de az biztos, hogy ez a pálya sokkal jobban fekszik nekem, míg Nicolónak sokkal rosszabb. Meglátjuk, de nem akarom azt mondani, hogy a győzelemért vagy a dobogókért fogok harcolni, mert az igazság az, hogy nem tudjuk.”
Viszont ha esetleg nyerne, az megváltoztatná-e a Balaton Park Circuitről alkotott véleményét? „Nem” – felelte Lecuona. „Nem, mivel ugyanúgy vagyok ezzel, mint Barcelonával: sokszor elmondom, hogy több dolgot nem szeretek Barcelonában sem, de gyors szoktam lenni rajta, ezért élvezem. És ugyanez igaz a Balaton Pakra is.”

„Itt az az eset, hogy még mindig azt gondolom, hogy a pálya veszélyes. A MotoGP-ben például Bastianininek nagy szerencséje volt, hiszen a sikánnál bukott, és ott jött mindenki mögötte” – elevenítette a tavalyi Magyar Nagydíj elején történt balesetet a spanyol.
„Továbbra is azt gondolom, hogy túl veszélyes a pálya a Superbike-nak vagy igazából bármilyen motorversenyre: talán pályanapon rendben volt, de versenyzésre nem, hogy őszinte legyek. De ez más, hogy élvezem-e a pályát vagy sem: sokkal jobb a stílusomnak ez a pálya, így élvezem rajta a motorozást. De úgy gondolom, hogy veszélyes, ezen nem fog változtatni az eredmény – sem abban, hogy veszélyesnek érzem, sem abban, hogy élvezem.”
A Lecuonával készült exkluzív online interjúnk második részével, amelyben beszélt az idei szezonjáról, a Ducatiról, Bulegáról, valamint korábbi MotoGP-s karrierjéről is, a következő napokban fogunk jelentkezni!
A Superbike-világbajnokság mezőnye az előttünk álló hétvégén, május 1-től 3-ig versenyez a Balaton Park Circuiten, jegyek a gpticketshop.hu honlapon keresztül érhetők el.