Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Bár alaposan meghajtotta a futam közepi hibája után is Marco Bezzecchi, Marc Marquez idei 11. győzelmét hozta a MotoGP San Marinó-i Nagydíja. Kettejük mellé Alex Marquez állhatott még fel a dobogóra, miközben a mindössze 16 célba érő miatt pontot szerzett a V4-es Yamaha is.
Bezzecchi a pole-ból indulva megőrizte a vezetését a start után, mögé Marc, Alex sorrendben sorolt be a két Marquez. Hátrébb viszont több bukás is történt a futam első fázisában: Johann Zarco és Joan Mir már az első kanyarokban esett, de Ai Ogura és Maverick Vinales is korán búcsúzott.
Az első körökben a top 3 mögött láthattunk igazán show-t, amelyet Pedro Acosta szolgáltatott: a VR46 duóját, majd Fabio Quartararót megelőzve jött fel negyediknek. A nyolcadik körben azonban véget ért a felzárkózás, leesett a lánc a KTM-jéről, így kiállni kényszerült. De nem csak az ő futama vált rémálommá: Francesco Bagnaia számára elcsúszással ért véget a hazai viadal a táv harmadánál.

Az élen a 12. körben jött a fordulat: Bezzecchi fordult szélesen, így Marquez át tudta venni tőle a vezetést. Az apriliás azonban nem hagyta magát, néhány kör alatt visszazárkózott a vb-éllovasra. Hiába azonban Bezzecchi parádés teljesítménye, támadási közelségbe nem tudott kerülni a ducatishoz.
Ez pedig azt jelentette, hogy Marquez idén már a 11. győzelmét aratta, tovább növelve természetesen a vb-előnyét. Bezzecchi bejött másodiknak, a dobogót pedig Alex Marquez tette teljessé – előbbi meg az összetett pódium felé lépett közelebb, köszönhetően Bagnaia nullázásának is.
Mögöttük Quartararo eltűnő tempója révén Franco Morbidelli lett a negyedik, Fabio di Giannantonio az ötödik, sőt a yamahás elé még Fermin Aldeguer és Luca Marini is befért. A top 10-et Miguel Oliveira és Brad Binder tette teljessé, a sok kieső – bukott a fentieken kívül Alex Rins és Enea Bastianini is – pedig azt eredményezte, hogy pontot szerzett a start előtti műszaki hibája miatt dupla hosszúkörös büntetést kapó Jorge Martin, valamint a most debütáló V4-es Yamahán ülő Augusto Fernandez is pontot gyűjtött.
A futam végeredménye:
| 1. | Marc Márquez | Ducati | |
| 2. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 0.568 |
| 3. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 7.734 |
| 4. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 10.379 |
| 5. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 11.330 |
| 6. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 16.069 |
| 7. | Luca Marini | Honda | 17.965 |
| 8. | Fabio Quartararo | Yamaha | 20.964 |
| 9. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 21.565 |
| 10. | Brad Binder | KTM | 23.109 |
| 11. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 24.592 |
| 12. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 27.492 |
| 13. | Jorge Martín | Aprilia | 29.937 |
| 14. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'01.504 |
| 15. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'01.932 |
| 16. | Johann Zarco | LCR Honda | 1 kör /1'26.556 |
| Enea Bastianini | Tech3 KTM | Kiesett | |
| Alex Rins | Yamaha | Kiesett | |
| Francesco Bagnaia | Ducati | Kiesett | |
| Pedro Acosta | KTM | Kiesett | |
| Maverick Viñales | Tech3 KTM | Kiesett | |
| Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | Kiesett | |
| Joan Mir | Honda | Kiesett |