DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Motor

„Próbálok nem csak a negatívumokra koncentrálni” – Acosta-exkluzív

Érintette-e a KTM versenyképességét a csődközeli helyzet? Miben változott a mentalitása? Mit gondol a jövőről? A Balaton Park Circuiten beszélgettünk a MotoGP egyik fő reménységével.

Pedro Acosta kétségkívül a MotoGP-mezőny egyik legnagyobb ígérete: anno 2021-ben valósággal berobbant a Moto3-ba azzal, hogy már a második futamát megnyerte – a bokszutcából indulva Katarban –, év végén pedig újoncként egyből világbajnok lett. Két év alatt a Moto2-ben is csúcsra jutott, tavaly óta pedig már a királykategória mezőnyét erősíti, az idei szezontól a KTM gyári alakulatánál.

Ám míg 2024-ben a Tech3-nél dobogók sorát és egy pole-t is szállított, az idei szezon haloványabban indult Acosta és a KTM számára. A viszonylagos visszaesést sokan összekapcsolták azzal, hogy az osztrák gyár anyagi krízisbe került, hónapokig a csőd szélén táncolt, mígnem néhány hete a Bajaj Auto befektetése révén rendeződni látszik a helyzetük.

acosta-4



Acosta azonban állítja: a pénzügyi nehézségeknek nem volt köze a KTM idei szezon eleji produkciójához – erről is kérdeztük még a Magyar Nagydíj csütörtöki napján, amikor exkluzív interjút készíthettünk a fiatal spanyollal:

„Nem, azt gondolom, a pénzügyi helyzet nem volt hatással a versenyrészlegre. Tény, hogy a szezon elején nem ott álltunk, amire számítottunk vagy amit akartunk, de ezt úgy kellett kezelnünk, hogy ez még nem a mi pillanatunk vagy nem voltunk felkészülve. De a pénzügyi helyzet nem rontott ezen.”

 

Nem a motor, hanem Acosta mentalitása javult

Mindezek ellenére Acosta elmondta: az idei motor ugyanaz, mint a tavalyi, és az utóbbi időben látott előrelépése – Brnóban harmadik, Spielbergben negyedik lett, az interjú elkészülte után pedig másodikként futott be a Balaton Park Circuit vasárnapi versenyén – sem feltétlenül az apró fejlesztéseiknek tudható be, hanem annak, hogy változtatott a mentalitásán:

acosta-1

„Nem túl sok minden. Tény, hogy Ausztriában érkezett ez az új aerodinamikai csomag, de emellett a mentalitásom is pozitív irányba változott. Próbálok nem csak a rossz dolgokra koncentrálni, hanem arra is, hogy mi az, ami jó a motoron.”

Pedig Acostától hallhattunk igen kemény kritikákat a KTM irányába az évad korábbi szakaszában: többször is fogalmazott úgy, hogy fogy a türelme és most akar versenyképes technikát maga alá. Az utóbbi hetekben lenyugodni látszott a 21 éves motoros, aki azonban állítja, hogy a véleménye nem változott:

„Nem, őszintén szólva ugyanazt gondolom. De mint mondtam, nem gondolhatsz mindig csak a negatívumokra, olykor látni kell a pozitívumokat is, a fényt az alagút végén, és próbálnod kell annyira bizakodónak lenni, amennyire csak tudsz.”

acosta-2

Acostát arról is kérdeztük, hogy mi hiányzik a KTM motorjából a jelenleg a MotoGP etalonját jelentő Ducatihoz képest: „Ugyanaz, mint mindig: egy kis motorerő, a kanyarodásban elég sok, a tapadási helyzet viszont nem annyira rossz jelenleg. Egyértelmű, hogy a Ducati jobb munkát végzett az elmúlt néhány évben, mint a többi gyártó, de közeledünk.”

 

Cél a top 5 idén

Ami az idény hátralévő részét illeti, Acosta így beszélt a céljairól: „Nincsenek elvárásaim a szezon hátralévő részét illetően. Lesz néhány fejlesztésünk, jön a misanói teszt is, meglátjuk, ott mi fog történni. Úgy gondolom, a legjobb, ha nincsenek elvárásaink, csak igyekszünk a lehető legjobban dolgozni, és próbáljuk nem hibákat elkövetni. Ha az összes alkalommal a top 5-ben tudnánk végezni, már szerintem az is előrelépés lenne.”

Az interjú készítésének pillanatában Acosta még azonos pontszámmal állt a VR46 Ducati párosával az ötödik-hatodik-hetedik helyeken, a Balaton Park-i hétvégén azonban már át is lépte őket. Mindenesetre amikor arról kérdeztük, hogy a bajnokságban elérhetőnek érzi-e az általa említett első ötös helyezést, így reflektált:

acosta-3

„Hogy őszinte legyek, ennél többért szeretnék harcolni. És látjuk mostanában, hogy Bezzecchi eléggé gyors. De mint mondtam, nem szabad hibáznunk” – fogalmazott a KTM-es. Az apriliás Marco Bezzecchi egyébként már előtte áll a negyedik helyen, így inkább Fabio di Giannantonióval és Franco Morbidellivel szemben kell majd megvédenie az ötödik helyét.

 

Vegyék el a segítségeket a versenyzőktől!

Acostát a MotoGP jövőjéről is kérdeztük azok után, hogy egy héttel korábban a kétszeres világbajnok Casey Stoner alaposan beleszállt a szabályalkotókba, mivel szerinte a jelenleg bevezetett stabilitás-vezérlő és a 2027-es új szabályok sem a jó irányba viszik a sportot:

„Nincs igazán véleményem erről. A stabilitás-szabályozót még nem próbáltam, a jövő pedig a jövő: ha a bajnokság változtat, akkor remélem, azzal jobbá teszik a motorsportot. De igen, még ugyan nem próbáltam a stabilitás-szabályozót, de úgy gondolom, el kellene venni ezeket a segítségeket a versenyzőktől. Szerintem az még jobban megmutatná a motorosok tehetségét” – jegyezte meg a spanyol, részben egyetértve tehát Stonerrel.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: