Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Az aragóniai bukása miatt nem százszázalékos állapotban lévő Francesco Bagnaia vezetésével három Rossi-akadémista foglalta el az első rajtsort a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának szombati sprintfutamán. A startot azonban a második sorból induló Jorge Martin kapta el a legjobban: a pramacos rögtön az első kanyarban az élre állt Bagnaia, Franco Morbidelli és Brad Binder előtt!
Ahogy teltek a körök, az első hármas leszakította magáról az üldözőket. akiket idővel már nem Binder, hanem az őt megelőző Enea Bastianini vezetett – sőt, a dél-afrikait rövidesen Pedro Acosta is lenyomta, így már az újonc volt a legjobb KTM-es az ötödik helyen.

A féltávhoz közeledve már Morbidelli is leszakadt Martinról és Bagnaiáról, így a két vb-aspiráns kettesben maradt az élen. Közöttük négy tizedmásodperc körül ingázott a távolság, a show-t így az időmérőn bukó Marc Marquez felzárkózása szolgáltatta: a két VR46-os egyaránt elesett előle, a KTM-eken pedig előzéssel lépett át.
Az utolsó körökben aztán Martin Bagnaiát is lerázta magáról, így behúzta idei ötödik sprintsikerét, s ezzel 26 pontra növelte az előnyét Bagnaiával szemben a vb-összetettben.
A harmadik helyért az utolsó körig csata zajlott, Bastianini azonban csak egy sikertelen kísérletet tudott bemutatni Morbidelli ellen, így utóbbi állhatott dobogóra. Marquez a legvégén kapta el Acostát, így az első öt helyen ducatis végzett, míg a pontszerzők sorát a gyári KTM-ek és a yamahás Fabio Quartararo tette teljessé.
A futam végeredménye:
| 1. | Jorge Martín | Pramac Ducati | |
| 2. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1.495 |
| 3. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1.832 |
| 4. | Enea Bastianini | Ducati | 2.041 |
| 5. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 6.469 |
| 6. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 6.796 |
| 7. | Brad Binder | KTM | 9.979 |
| 8. | Jack Miller | KTM | 10.726 |
| 9. | Fabio Quartararo | Yamaha | 11.015 |
| 10. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 11.352 |
| 11. | Maverick Viñales | Aprilia | 11.658 |
| 12. | Aleix Espargaró | Aprilia | 12.083 |
| 13. | Johann Zarco | LCR Honda | 21.119 |
| 14. | Pol Espargaró | KTM | 21.542 |
| 15. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 21.995 |
| 16. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 23.442 |
| 17. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 24.280 |
| 18. | Luca Marini | Repsol Honda | 24.747 |
| 19. | Alex Rins | Yamaha | 24.873 |
| 20. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 25.154 |
| Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | Kiesett | |
| Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | Kiesett | |
| Stefan Bradl | Honda | Kiesett |