DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Marquez felrúghatja a Ducati ideális tervét

Sajtóhírek szerint a bolognaiak Martin mellett döntöttek, Marquez ugyanakkor kijelentette: nem opció számára a Pramac – ez pedig komplikálttá tehet mindent.

Hetek óta a legizgalmasabb kérdés a MotoGP pilótapiacán, hogy kit választ a Ducati a kétszeres világbajnok Francesco Bagnaia mellé a gyári csapatba 2025-re. Bár hivatalosan három opciót emlegettek a bolognai márkánál, az ülést jelenleg birtokló Enea Bastianininek vajmi kevés esélye mutatkozik annak megtartására – méghozzá azért, mert Jorge Martin és Marc Marquez is jobban teljesít nála egyelőre 2024-ben.

A hétvégi Olasz Nagydíjra várták sokan a Ducati bejelentését, erre azonban saját bevallásuk szerint nem fog sor kerülni. Csütörtökön ennek ellenére arról számolt be a Gazzetta dello Sport, hogy értesüléseik szerint megszületett a döntés, a Pramac Racinggel a világbajnokságot vezető Martin kapja meg a második gyári motort jövőre.

motogp-martin-pramac



A riport hozzátette, hogy a következő lépés az lehet, hogy Martin helyére pedig felvigyék a Gresinitől az összetettben harmadik Marquezt, aki így immár gyári, adott évi specifikációjú motort kaphat, ahogy azt az elsődleges kívánságának nevezte meg néhány hete. Ezzel ráadásul a szatellit gárdát is meggyőzhetné a Ducati arról, hogy maradjanak velük a Yamaha állítólag anyagilag jövedelmezőbb ajánlatának elfogadása helyett. Magyarán ezzel a forgatókönyvvel elvileg mindenki jól jár – legalábbis elméletben.

 

Martin sínen lehet, Marquez beleköphet a levesbe

A terv első felének, azaz Martin gyári csapatba promotálásának megvalósulására jó esély van. Bár a spanyol motoros a csütörtöki médianapon igyekezett a sajtó találgatásának beállítani a Gazzetta beszámolóját, a MotoGP.com kamerái előtt adott nyilatkozata optimistának hatott:

„Egyértelműen nem végleges a megállapodás. Megtörtént az első kapcsolatfelvétel, és szerintem minden jól alakult. Meglátjuk, mindent össze tudunk-e rakni és végre lezárhatjuk a megállapodást” – fogalmazott Martin, aki korábban többször egyértelművé tette: amennyiben nem öltözhet jövőre vörösbe, úgy elhagyja a Ducatit, azaz az olaszoknak fel kell vinniük őt az első csapathoz, ha nem akarják őt elveszíteni. A hivatalos sajtótájékoztatón Martin még hozzátette, hogy most a mugellói hétvégére koncentrál, de „hétfőn-kedden lesz idejük beszélni” a dolgokról.

motogp-martin-bagnaia-1

A problémás pont Marquez lehet. Az még hagyján, hogy a nyolcszoros világbajnok jelezte, hogy ő nem tud arról, hogy a Ducati már döntést hozott volna: „Jelenleg nem ilyen hírek érkeznek a Ducatitól, engem nem így informáltak.”

Ennél sokkal érdekesebb, hogy amikor felvázolták neki a fenti forgatókönyvet, határozottan kizárta, hogy a Pramachoz menjen: „A Pramac egy nagyon jó csapat, mint azt Martin is megmutatta. Remek potenciál rejlik bennük, de nem opciók számomra” – jelentette ki a 31 éves versenyző.

Később elmondta, hogy egyszerűen nem akar egyik szatellit csapattól a másikhoz átnyergelni, majd amikor a The Race rákérdezett, hogy ez azt is jelenti-e, hogy ducatis fronton csak a gyári csapat vagy a Gresini játszik, ahol jelenleg szerepel, rövid, de határozott „igennel” felelt. Viszont az is kiderült ez alapján, hogy más márka is szóba jöhet: „Nagyon komfortosan érzem magam, mert három különböző forgatókönyv is van, amely jó lehet. Nem arról van szó, hogy egyetlen opcióm lenne” – mondta el Marquez.

A sajtónap során többször is hangsúlyozta, hogy továbbra is a legfrissebb specifikációjú motor a prioritás számára, de „ha ez egy gyári csapatnál van, az még jobb”, mivel szerinte az ottani létesítmények és lehetőségek is sokat számítanak egy világbajnoki harcban – márpedig immár újra ez a kimondott célja a MotoGP-ben.

motogp-marquez-gresini-1

Ducati: Vagy Marquez, vagy Pramac?

Eddig azt gondolhattuk, épp Marquez személye lehet az, amely meggyőzheti a Pramac Racinget véglegesen, hogy érdemesebb kitartani a sokkal versenyképesebb Ducati mellett a kétségbeesetten szatellit partnert kereső Yamahával szemben. Viszont Marquez mai kijelentése alapján elképzelhető, hogy épp az ellenkező fog megvalósulni.

Ha ugyanis valóban Martin kapja meg a gyári ülést Bagnaia mellett, akkor a Ducati alighanem csak úgy tarthatja meg Marquezt, ha a Gresininek is biztosít egy 2025-ös versenygépet. Márpedig az olasz gyár már többször jelezte, hogy nem akar négynél több adott évi motort biztosítani a csapatai számára, azaz ezt vélhetően úgy tehetné meg, hogy az egyiket el kellene vennie a Pramactól.

Ez a lépés pedig könnyen lehet, hogy a Yamaha karjaiba lökheti az istállót – azaz előfordulhat, hogy a Ducatinak választani kell: vagy a Pramacot tartja meg, vagy Marquezt. Ha utóbbi mellett dönt és tényleg elveszítik az eddig fő partnerként segített szatellit gárdát, az még több fordulatot hozhat a pilótakeringőben, hiszen így eggyel kevesebb hellyel gazdálkodhatna a Ducati…

motogp-marquez-bagnaia

Ami amúgy a Marquez által említett három opciót illeti: a gyári Ducati és a Gresini nyilvánvaló, a harmadik pedig alighanem a KTM-csoportot fedi, amely ugyan nyilvánosan többször is tagadja, hogy leigazolnák a nyolcszoros világbajnokot, de a közös támogató, a Red Bull révén mégis adná magát a spanyol megszerzése.

Ha pedig Marquez ragaszkodna a friss technikához és a gyári körülményekhez, az Brad Bindert hozhatná nehéz helyzetbe, akinek hiába van elvileg 2026-ig szóló kontraktusa az osztrákokkal, Pit Beirer motorsport-igazgató Barcelonában vonakodott kijelenteni, hogy biztos lenne, hogy a dél-afrikai számára ez a gyári istállót jelenti – lehet, hogy épp Marquez és a Gas Gas Tech3-től szinte biztosan előléptetendő szuperújonc Pedro Acosta miatt.

Valószínű, hogy napokon vagy legkésőbb heteken belül bejelenti a Ducati, hogy ki lesz jövőre Bagnaia csapattársa, de a fentiek fényében lehet, hogy az igazi őrült keringő csak ezután következik majd a MotoGP versenyzőpiacán…

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: