DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
Motor

Év közben változik a MotoGP-hétvégék lebonyolítása

Már a nyári szünet utáni Brit Nagydíjtól módosul a formátum: ezen túl egyetlen pénteki edzés dönt arról, ki jut a Q1-be és ki a Q2-be.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

2023-ra a MotoGP elmúlt évtizedének legjelentősebb változása történt a nagydíjhétvégék lebonyolításában azzal, hogy bevezették a sprintfutamok intézményét. A szombat délutáni féltávú verseny azonban a menetrend többi részére is hatással volt, hiszen szombat délelőttre került át az időmérő, egy szabadedzés pedig kiesett a programból, így a két pénteki tréning összesítése döntött arról, mely tíz versenyző jut automatikusan a Q2-be és ki harcolhat a Q1-ben a fennmaradó két helyért.

Mindez azonban azt is jelentette effektíve, hogy már a péntek is komoly téttel bírt, hiszen míg korábban összesen három edzés kvalifikált az időmérőre, most már csak gyakorlás állt rendelkezésre, amelyeknek legalább az utolsó negyed órájában rá kellett hajtaniuk a motorosoknak a gyorskörökre. Ez viszont azt eredményezte, hogy az új alkatrészeket és a beállításokat jóval kevesebb volt idejük tét nélkül próbálgatni a csapatoknak és a versenyzőknek.

motogp-assen



Ezért merült fel néhány hete, hogy változtatnának a formátumon úgy, hogy pénteken csak a délutáni edzés eredménye határozza meg a Q1-be és Q2-be jutók sorrendjét, ám akkor úgy festett, hogy – a híresztelések szerint a Ducati vétója miatt – ez legfeljebb csak 2024-ben valósulhat meg.

Most azonban a szabályokról döntő Grand Prix Commission bejelentette, hogy azonnali hatállyal, azaz már a nyári szünetet követő augusztus eleji Brit Nagydíjtól kezdődően változik a fent említett módon a MotoGP-hétvégék lebonyolítása. Ezentúl tehát a péntek délelőtti tréning is tét nélküli lesz, vissza is került a nevébe a „szabad” jelzése, s csak a péntek délutáni egyórás körözés végeredménye határozza meg a Q1 és a Q2 leosztását. Minden más változatlan – illetve értelemszerűen a szombat délelőtti, az időmérőt közvetlenül megelőző tréning így hivatalosan már „második szabadedzés” név alatt fut majd.

A változtatástól elsősorban azt várják, hogy némileg csökkentse az istállókra és főleg a motorosokra helyezett nyomást, amely sokak szerint az idei szezonban látott példátlan mennyiségű bukás- és sérüléscumamit is eredményezi, hiszen így az első tréningen tét nélkül körözhetnek és tesztelhetik majd az újításokat.

 

A MotoGP-hétvégék új lebonyolítása:

Péntek

10:45-11:30 1. szabadedzés

15:00-16:00 Edzés (a Q2-be jutásról dönt)

 

Szombat

10:10-10:40 2. szabadedzés

10:50-11:30 Időmérő (Q1 és Q2)

15:00 Sprintfutam

 

Vasárnap

09:45-09:55 Warm up

14:00 Futam

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: