DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Hajdúnánási MotoGP-pálya: felfüggesztve

Ahogy azt sejteni lehetett már egy ideje, a Hajdúnánás mellé tervezett MotoGP-versenypályával kapcsolatos beruházás is azok közé tartozik, amelyeket leállított egy időre a kormány a válság miatt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Néhány éve jelentették be, hogy Magyarország a közeljövőben újra MotoGP-futamot szeretne rendezni, méghozzá egy Hajdúnánás mellett felépülő vadonatúj versenypályán. Tavaly március elején az is kiderült, hogy 2023-tól tervezték vendégül látni a gyorsaságimotoros-vb mezőnyét az észak-kelet-magyarországi helyszínen tíz éven át.

hajdunanas-motogp-palya



Bár bő egy éve még arról szóltak a hírek, hogy fel is gyorsították a beruházást, az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok, hogy késés lehet a projektben: az Átlátszó információi szerint még a földbeszerzések sem haladtak megfelelő ütemben. Emiatt egy ideje már inkább 2024-et emlegették az első hajdúnánási MotoGP-verseny időpontjaként, amelyet állítólag jeleztek is a Dorna felé.

Viszont a válsághelyzet miatt a kormány több nagy beruházást is leállított és felfüggesztett, és felmerülhetett, hogy erre a sorsra jut a hajdúnánási pálya is. Nos, a 444.hu portál most rákérdezett erre: „A szabály egyértelmű. Ahol nem kezdődött meg az építkezés, azt a beruházást felfüggesztjük" – válaszolta az építésügyi minisztérium egyik illetékese. Ez azt is jelenti, hogy a késés nélkül alighanem a mostani beruházás-leállítások nem vonatkoznának a hajdúnánási pályára.

A 444.hu azt is hozzátette, hogy arra egyelőre nem kaptak választ, hogy a nemzetközi szervezőkkel milyen egyeztetést folytatott a sportot is felügyelő Honvédelmi Minisztérium vagy az előkészítésben eddig részt vevő HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., és az építés felfüggesztése ideiglenes-e vagy végleg le is állították a projektet.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: