DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Így rajzolja át a MotoGP-hétvégéket a sprint

Egy hónapja jelentették be a sprintversenyek érkezését a királykategóriába, most pedig azt is vázolták, mindez hogyan fogja felforgatni a nagydíjhétvégék menetét 2023-tól kezdődően.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén derült ki, hogy 2023-tól érkeznek a sprintfutamok a MotoGP-be (csak a legnagyobb géposztályba), most pedig Aragonban Carlos Ezpeleta, a Dorna ügyvezető igazgatója ismertette, hogy miként módosul emiatt a nagydíjhétvégék menete. A sajtótájékoztató elején előbb elismételték a sprintek legfontosabb jellemzőit: ugyanaz lesz a szombati verseny rajtrácsa, mint a vasárnapi nagydíjé; a versenytáv feleannyi lesz, mint a főfutamé; ennek megfelelően pedig a szerezhető pontok száma is nagyjából, hiszen 12 egységet kap az első, kilencet a második, hetediket a harmadik helyezett, utána pedig folyamatosan eggyel csökken az érték a kilencedik pozícióig.

Ezeket eddig is tudtuk, ám arra most világítottak rá, hogy pontosan hogyan fognak kinézni 2023-ban a versenyhétvégék. Már a péntek is némileg változik, legalábbis elnevezésében: mindhárom kategóriában egy-egy edzést fognak tartani – amelyeket így, szimplán „edzésnek” fognak nevezni, nem szabadedzésnek, ezzel is jelezve, hogy lesz tétje a tréningeknek, mivel ennek a két gyakorlásnak a kombinált eredménylistája alapján dől el, hogy kik jutnak az időmérő egyes szakaszaiba. Változik a hossz is: a Moto3-asok edzései 35 percre csökkennek, a MotoGP délutáni gyakorlása viszont egyórás lesz, hogy lehetőségük legyen a csapatoknak a gyorskörök mellett a versenybeállításokat is csiszolni.

motogp-start-2022-dppi



Ezután szombaton mindhárom kategóriában lesz egy-egy félórás szabadedzés, amely nem fog számítani a kvalifikáció szempontjából (ez a mostani MotoGP-s negyedik szabadedzésnek felel meg). A MotoGP időmérője pedig egyből jön ezután, azaz nagyon fontos újítás, hogy a királykategória kvalifikációja a sprint miatt szombat délelőttre kerül előre. Délután jön a Moto3 és a Moto2 időmérője, majd a tervek szerint fixen 15 órakor startolnak a sprintek. Azt is hangsúlyozta Ezpeleta, hogy ezentúl törekedni fognak rá, hogy mindhárom nap Moto3–Moto2–MotoGP sorrendben rendezzék az eseményeket.

A vasárnapi programhoz is hozzányúltak, ugyanis kivették a menetrendből a két kisebb géposztály bemelegítő edzését, s a MotoGP-é is tízpercesre rövidül. Ellenben új elem a délelőtt 10 órai versenyzői rajongói parádé, amelynek a pontos részleteit egyelőre még nem tudták elárulni. A futamok menete csak minimálisan változik: a Moto2-es verseny startja öt perccel korábbra, 12:15-re kerül, a többi ugyanúgy néz ki, mint eddig. Itt is kiemelték, hogy igyekeznek tartani magukat mindenhol ehhez az időrendhez, de persze egyes időzónák vagy a Formula-1-gyel való ütközés elkerülése okán előfordulhatnak alkalmi változások, ahogy eddig is. Íme tehát a nagydíjhétvégék menete 2023-tól (a MotoE-t és az egyéb kísérőszériákat nem tüntették fel a táblázatban):

Péntek  
09:00 - 09:35 Moto3, 1. edzés
09:50 - 10:30 Moto2, 1. edzés
10:45 - 11:30 MotoGP, 1. edzés
13:15 - 13:50 Moto3, 2. edzés
14:05 - 14:45 Moto2, 2. edzés
15:00 - 16:00 MotoGP, 2. edzés
   
Szombat  
08:40 - 09:10 Moto3, Szabadedzés
09:25 - 09:55 Moto2, Szabadedzés
10:10 - 10:40 MotoGP, Szabadedzés
10:50 - 11:30 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2)
12:55 - 13:35 Moto3, Időmérő (Q1 + Q2)
13:50 - 14:30 Moto2, Időmérő (Q1 + Q2)
15:00 MotoGP, Sprintfutam
   
Vasárnap  
09:40 - 09:50 MotoGP, Warm up
10:00 Versenyzői rajongói show
11:00 Moto3, Futam
12:15 Moto2, Futam
14:00 MotoGP, Futam

Ami még elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a szombati sprintekre ugyanolyan sportszabályok fognak vonatkozni, mint a vasárnapi nagydíjra. Amit kiemelték, hogy az előző hétvégén vagy a pénteki edzések során kapott büntetéseket nem a sprinten, hanem a másnapi futamon töltik majd le a versenyzők. Az F1-hez hasonlóan igyekeznek majd mindenhogy hangsúlyozni a sprint és a nagydíj közötti eltérést, így például várhatóan a dobogós ceremóniára is más helyszínen kerül sor szombaton, mint vasárnap. A statisztikákat kedvelők is némileg fellélegezhetnek, ugyanis a sprint első helye nem számít majd futamgyőzelemnek: külön oszlopot kapnak a sprintsikerek a versenyzők, a csapatok és a gyártók statisztikai adatlapjain.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: