DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Motor

Bagnaia: Fabio megmutatta, hogy teljesebb versenyző nálam

Az egész hétvégén remeklő ducatis már a Német GP elején bukott, így óriási hátrányba került a yamahás címvédővel szemben – ennek ellenére még nem dobja be a törülközőt az olasz.

A pole-pozíciót Francesco Bagnaia szerezte meg a Sachsenringen, miután az edzéseken még Marc Marquez korábbi pályacsúcsát is átadta a múltnak. A futamon aztán jött a fordulat: Fabio Quartararo lerajtolta őt, majd néhány körrel később a ducatis el is esett az 1-es kanyarban. Ezek után pedig Quartararóra már senki nem tudott veszélyes lenni, így idei harmadik győzelmét aratta – pedig a közepes hátsó abronccsal saját bevallása szerint is rizikót vállaltak az óriási hőségben:

quartararo-sachserning-motogp



„Elfáradtam. Egész hétvégén beteg voltam, a verseny alatt is köhögtem kicsit. Elég kockázatos döntést hoztunk a közepes hátsó gumival, és a futamon szerencsések is voltunk, mert valójában jobban kopott, mint vártuk. Az utolsó öt-hat kör kész katasztrófa volt. De nagyon boldog vagyok, különleges ez a győzelem.”

Ami Bagnaiát illeti: egyszerűen nem tudott magyarázatot adni az elcsúszására. „Próbálom fejben visszajátszani, mi történt, de nem tudom megmagyarázni a bukásomat. Nyilván az én hibám volt, de nehéz megmondani, pontosan miért. Az adatokat átnézve szintén. Mérges vagyok, mert nem tudok magyarázatot adni rá. Még soha nem estem el így – csak a Ranchon, de az dirt track. Ugyanolyan volt a dőlésszögem, a sebességem. Lehet, hogy ezek a motorok annyira szűk tartományban mozognak, hogy ha kikerülünk belőle, ez történik.”

A Ducati versenyzője hozzátette: a Német GP-n Quartararo ismét megmutatta, hogy teljesebb versenyzőnek számít, mint ő, egyúttal a franciát minden idők legjobbjai közé sorolta. A tavalyi két fő vb-aspiráns között a sachsenringi forduló után 91 pontra hízott a különbség, Bagnaia ugyanakkor egyelőre nem dobja be a törülközőt, bár tudja, hogy az esély a címre már gyakorlatilag csak matematikai.

bagnaia-sachsenring-futam

A bolognai márka házán belül egyébként idő közben Johann Zarco ragadta magához az irányítást: vasárnapi második helyével feljött a harmadik pozícióba a vb-összetettben. A Pramac Racinget erősítő – és minden bizonnyal 2023-ban is a Ducati első számú szatellit csapatánál maradó – francia elmondta: ettől még nem számít csapatutasításokra, mivel már eleve a gyár maximális támogatását élvezi, ahogy a Ducati többi versenyzője is, így mindenkinek egyenlők az esélyei náluk. Azt egyébként Zarco is elmondta honfitársához hasonlóan, hogy az utolsó körök a hőség miatt egy rémálommal értek fel a futamon.

A túlélésre játszott a Quartararo egyetlen igazi kihívójának látszó Aleix Espargaro is: az Aprilia versenyzője Barcelonában egy buta hibával szakította meg dobogós sorozatát, ezúttal viszont a tempója sem volt meg ahhoz, hogy felférjen a pódiumra, miután a két francia mellett még Jack Miller is megelőzte. A spanyol elmondta: a célja az volt, hogy elkerülje a bukást, mivel az első körtől kezdve komoly vibrációt érzett az első guminál. Negyedik helye révén 34 pontra nőtt a hátránya a yamahás címvédő mögött, de így is ő az, aki főként kiegyensúlyozottságának köszönhetően még többé-kevésbé tartani tudja a lépést Quartararóval az évad felénél.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: