DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
Motor

Quartararo végre hosszabbított a Yamahával

A vártnál tovább lógott a levegőben a MotoGP regnáló világbajnokának sorsa, de végül nem történt meglepetés: a fiatal francia a következő évben a hangvillásokat fogja erősíteni.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Katalán Nagydíjat megelőző csütörtöki napon a Monster Yamaha végre bejelentette, hogy további két évre aláírt Fabio Quartararóval, aki így 2024 végéig a hangvillások gyári alakulatában húzza majd a gázt a MotoGP-ben.

quartararo-yamaha-1



A hosszabbítás természetesen nem meglepő, hiszen a francia a királykategóriás debütálása óta remek eredményeket ér el az M1-es nyergében. Újoncévében már pole-okat gyűjtött, 2020-ban pedig a győzelmek is összejöttek már a franciának, míg tavaly meg sem állt a világbajnoki címig. Idén nyolc futam után ugyancsak vezeti az összetettet, ugyanakkor Quartararo már a tavaly ősz végi tesztek óta folyamatosan némi kritikával illeti a Yamaha azért, mert nem igazán fejlődik a versenygép: különösen végsebesség tekintetében van lemaradásuk a riválisokhoz képest.

Ennek ellenére a címvédő erős és konstans eredményeket szállít – igaz, idén ezt csak ő mondhatja el magáról a japán márka versenyzői mögül. Lin Jarvis, a Yamaha csapatmenedzsere a közleményben meg is jegyezte, hogy a hosszabbítás oka, hogy tudják, hogy Quartararo mindig mindent belead és kihoz a motorjából.

A mostani bejelentéssel elvileg teljessé is vált a Yamaha 2023-as felállása, hiszen Franco Morbidelli már korábban is szerződéssel rendelkezett a következő szezonra. Jarvis és az olasz versenyző is rendre hangsúlyozza, hogy Morbidelli ki is fogja tölteni a kontraktusát, ennek ellenére rendre érkeznek olyan pletykák, hogy a halovány produkció miatt akár meg is inoghat az ülése – főleg annak fényében, hogy a Suzuki kiszállásával több erős versenyző is elérhetővé vált.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: