DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Rossi: Nem akartam a csúcson abbahagyni

Nem bánta meg a kilencszeres világbajnok, hogy – sokak szerint – túlnyújtotta a karrierjét: az olasz szerint épp az lett volna rossz, ha akkor vonul vissza, amikor még versenyképes volt.

Valentino Rossi az előző szezon végén búcsúzott el a MotoGP-től, ezzel egy több mint negyed évszázados motorversenyzői karriernek vetett véget (azért csak a motorversenyzőinek, hiszen négy keréken idén is láthatjuk majd). Sokak szerint a Doktornak már hamarabb vissza kellett vonulnia, hiszen futamot 2017 óta nem nyert és dobogós helyezést is csak elvétve szerzett, vb-címet pedig 2009-ben tudott legutóbb bezsebelni. Az olasz klasszis most elárulta: először 2019-ben gondolkodott el azon, hogy közeledik a karrierje vége.

„2019-ben kezdtem el gondolkodni a visszavonuláson, mivel az volt az első év, amikor problémáim kezdtek lenni az eredményekkel” – magyarázta Rossi Graham Bensinger YouTube-interjújában. „Erősebbnek vártam magam. Nagyon jól kezdtem a 2019-es idényt, mert dobogóra álltam Argentínában és Austinban, utóbbi pályán a győzelemhez is közel voltam, utána viszont történt valami, mert amikor visszatértünk Európába, már nem voltam gyors. Az volt az első pillanat, amikor úgy éreztem, közel lehetek a befejezéshez.”

rossi-motogp-dppi_2



„Utána jött 2020, de furcsa volt akkor dönteni, hiszen bejött a járvány. A szezon elején úgy gondoltam, abbahagyom és nem fogok 2021-ben már versenyezni. De aztán a szülők és a barátok biztattak, hogy maradjak, lecseréltük a főszerelőmet is a csapatban, így mindenki buzdított, hogy ne adjam fel, teljesítek még egy szezont. Ezért versenyeztünk 2021-ben is.”

Valóban egyébként a 2019-es idény volt az első, amikor látványosan romlani kezdtek Rossi eredményei: előtte 2014-től 2016-ig zsinórban háromszor volt vb-ezüstérmes, ráadásul 2015-ben a tizedik év végi elsőséghez is közel állt, sőt még 2018-ban is felfért az összetett dobogóra. A lassan 43 éves klasszis ugyanakkor kijelentette: nem bánta meg a hosszú karriert, mivel ő nem tartozott azok közé, akik a csúcson akarják abbahagyni.

„Sok versenyzőt vagy bajnokot látok a sportban, akik akkor akarják befejezni, amikor a csúcson vannak. De én másképp láttam. Nem akartam abbahagyni. Amíg a csúcson vagyok, folytatni akarom, mert élvezem és imádom ezt” – jelentette ki Rossi. „Mindig azt mondtam, hogy a végéig mindent bele fogok adni és a maximumot fogom nyújtani, így nem bánhatok meg semmit és nem érezhetem úgy, hogy még két-három évig versenyezhettem volna. Ez volt a helyes döntés, mert mindent bele tudtam adni és élveztem a pályafutásomat. De nehéz lesz február-márciusban, amikor újraindul a MotoGP, én pedig nem leszek ott.”

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: