DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Mir: Bízom a Suzukiban, de…

A 2020-as MotoGP-világbajnok célja, hogy előrelépjenek a GSX-RR-rel, s ha ez megtörténik, 2022 után is marad a „kékeknél” – de azért nem zárkózik el egy esetleges átigazolástól sem a spanyol.

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Joan Mir 2019-ben mutatkozott be a királykategóriában a Suzukinál, s rögtön a második idényében világbajnokságot nyert velük. A 2021-es szezon már felemásan alakult, címvédőként egyetlen versenyt sem tudott nyerni, de így is az összetett tabella harmadik helyén végzett.

A spanyol szerződése a mezőny jelentős részéhez hasonlóan 2022 végén jár le a „kékeknél”, így korántsem biztos, hogy 2023-nak is a Suzukival vág majd neki a fiatal motoros. Mir nemrég a Marcának nyilatkozva el is ismerte, hogy mérlegelni fog más opciókat is, bár az elsődleges célja, hogy maradjon a jelenlegi csapatánál:

mir-suzuki-valencia_1



„Fontos, hogy megvizsgáljuk kicsit a piacot, hogy lássuk, mit csinálhatunk. Tényleg bízom a Suzukiban. Tudom, hogy nem mindig mondtam el, de 2020-ban is nyerni tudtunk, s idén is a legjobb pozíciókért harcoltunk. Nem tudom, mit fogok csinálni, de ha azt látom, hogy a Suzuki is ugyanazt akarja, mint éna, akkor biztosan maradok.”

Mindenekelőtt a Ducati és a Yamaha tűnhet versenyképesebb csomagnak, mint a Suzuki GSX-RR, de Mir nem a riválisok versenygépével foglalkozik – igaz, azért a fő erősségeiket így is ismeri a 2020-as világbajnok:

„Nem tudom, mijük lehet, mivel a saját motoromra és annak fejlesztésére koncentrálok. Többet tudok arról, miben szenved hiányt az én motorom, mint arról, mi a helyzet másoknál” – fogalmazott. „Az világosan látszik, hogy a Ducati nagyon erős az egyenesekben, s míg korábban nehéz volt vele kanyarodni, most már kevésbé az. Nagy fejlődést láthatunk ilyen téren. A Yamaha pedig hasonlónak tűnik, mint a Suzuki, de remekül működik különösen az időmérőkön. A miénkre pont az ellenkezője igaz, úgyhogy javulnunk kell e tekintetben.”

Valóban az egykörös tempó hosszú ideje a Suzuki egyik fő gyengesége, míg a másik a végsebesség hiánya, de ez utóbbi kapcsán Mir és csapattársa, Alex Rins is előrelépésről beszélt a jerezi teszten próbálgatott új motorblokk kapcsán. Mir emellett úgy érezte, az új váz is jobban passzol a motor elejére támaszkodó stílusához, így érezhetően bizakodva vonult el téli szünetre a spanyol – a jövő évi szereplés pedig azt is eldöntheti, hogy hosszú távon is a Suzukival marad-e vagy sem (ahogy hasonló igaz Fabio Quartararóra és a Yamahára is).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: