DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Quartararo nyitott más gyártók ajánlataira

A jövő év végéig szól a friss MotoGP-világbajnok szerződése a Yamahával, a fiatal francia pedig elhintette, hogy akár el is hagyhatja a japánokat – akikkel nem volt túl elégedett a jerezi teszten.

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Fabio Quartararo igen meggyőző és kiegyensúlyozott teljesítménnyel lett világbajnok 2021-ben a MotoGP-ben, ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedetten és jóllakottan hátradőlt volna. Ez érezhető is volt a valenciai évadzárót követő jerezi teszten, amely után a francia igencsak csalódottan és elégedetlenül nyilatkozott: elmondása szerint a Yamaha néhány apró fejlesztést leszámítva ugyanazzal a motorral rukkolt elő, mint a korábbi misanói teszt során, emiatt pedig semmit sem léptek előre a fő gyengeségnek számító végsebesség terén.

quartararo-2021-dppi



Mindeközben a rivális gyártók részéről már sokkal pozitívabb hangokat lehetett hallani: a Ducatinál Quartararo idei fő kihívója, Francesco Bagnaia úgy fogalmazott, hogy sikerült fejleszteni a „már eleve tökéletes” Desmosedicin; a Suzukinál a Yamahával ellentétben érezhető volt némi javulás az egyenesbeli tempót illetően; s bár a Honda még nem jutott minden kapcsán dűlőre, ott is optimistább volt a hangulat még úgy is, hogy Marc Marquez nem vehetett részt a gyakorláson.

Éppen ezért felmerült, hogy Quartararo esetleg rövidesen el is hagyhatja a Yamahát, ha a japánok nem tudják teljesíteni az elsősorban a végsebességre vonatkozó kéréseit. A francia szerződése – a mezőny jelentős részéhez hasonlóan – 2022 végén lejár, így akár óriási keringő is kezdetét veheti a versenyzőpiacon. A regnáló világbajnok pedig a MotoGP.com holnapnak adott interjúban nem is zárkózott el az átigazolás lehetőségétől:

„A jövőt illetően nyitott vagyok rá, hogy meghallgassak minden gyártót. Nem célom két különböző márkával is győzni, de szeretnék a lehető legjobb projektben részt venni. Nyitott ember vagyok, a körülöttem lévők úgyszintén, ezért vagyok nyitott arra, hogy meghallgassak másokat” – fogalmazott a 22 éves motoros, aki így a kulcsszereplője lehet az átigazolási időszaknak, hiszen alighanem több rivális márka is megpróbálja majd elcsábítani őt a Yamahától.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: