DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Pedrosát sokkolta a baleset, Espargaro kiakadt

A szabadkártyás spanyol szerencsésnek érzi magát, hogy senki nem találta el a Stájer GP elején történt baleseténél. Eközben az Aprilia versenyzője nem Marquezre, hanem a felügyelőkre rágott be.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ijesztőnek tűnő balesettel indult a MotoGP Stájer Nagydíja vasárnap: a verseny legelején Dani Pedrosa csúszott el a 3-as kanyarban, a pálya közepén megálló motorját pedig eltalálta Lorenzo Savadori, a két versenygép pedig lángba borult az ütközés hatására. Pedrosa megúszta sérülés nélkül a történteket, Savadorinak ellenben eltört a jobb bokája, így a hétvégi második spielbergi versenyt kénytelen lesz kihagyni. Pedrosa a futamot követően – amelyen a megszakítást követően a másik motorjával tizedikként futott be szabadkártyásként – elmondta, hogy sokkoló volt számára, ahogy a versenytársak kerülgették őt a pályán:

stajer-1-tuz-pedrosa



„Kemény volt az első rajt, nem tudom, miért estem el” – idézi a KTM spanyol tesztversenyzőjét a Motorsport.com. „A harmadik körben jártunk, és talán hozzáértem a belső vonalhoz vagy esetleg túl hideg volt a gumi jobb széle. Nem tudom, miért, de amikor fel akartam állítani a motort a kanyarból kijövet, a földön maradtam. A pálya közepére forogtam, sajnos Savadori el is találta a motoromat és megsérült, sajnálom őt. De én szerencsés voltam, nem hiszem, hogy volt ilyen balesetem korábban, szóval kicsit sokkoló volt látni, ahogy a motoron mindkét oldalról mennek el mellettem. De szerencsére jól vagyok.”

Egy éven belül ez már a harmadik olyan baleset volt a Red Bull Ringen, amely piros zászlós megszakítással járt: tavaly előbb Franco Morbidelli és Johann Zarco ütközött, majd az egy héttel későbbi futamon Maverick Vinales fékhibás motorja csapódott bele az airfence-be és gyulladt ki. A legtöbb versenyző ugyanakkor egyetértett abban, hogy a mostani incidens nem a spielbergi pálya biztonsági hiányosságainak volt köszönhető, ilyen baleset bármely helyszínen előfordulhatott volna. A Morbidellit helyettesítő Cal Crutchlow egyébként elmondta, hogy a mezőny végén haladva a történtek helyszínére érve nem tudta elsőre, hogy van-e valaki a tűzben, úgyhogy lelassított, hogy meggyőződjön róla, hogy senki sincs a lángok között.

Szintén a rajtoknál történt egy-egy incidens, aminek mindkétszer Marc Marquez és Aleix Espargaro volt a főszereplője: mindkét startnál összeért a két spanyol az 1-es kanyarban. A megszakításnál az apriliás ingerülten gesztikulált is a repsolos irányába, a versenyt követően – amelyen végül motorhiba miatt célba sem ért – azonban inkább a stewardoknak ment neki Espargaro:

stajer-2-espargaro-marquez

„Nem fogom Marquezt hibáztatni, nincs is értelme, Marc az Marc. Az elmúlt tíz évben minden versenyen így előzött. Sokkal inkább a felügyelői panelt hibáztatom. Nem tudom, talán az olimpia utolsó napját nézték. Marquez úgy döntött, ahogy, ehhez mindenkinek joga van, de a felügyelőknek kellene büntetni. Egyáltalán nem volt ott hely, különösen az első alkalommal ütötte meg erősen a karomat és lökött le a pályáról. A második is ugyanez volt. Meglátjuk, csinálnak-e valamit a felügyelők, mert ilyen eseteknél büntetni kell, ezért vannak a szabályok. Ami igazán dühít, hogy akkor büntetünk, ha a másik versenyző elesik, pedig nem az eredményt kellene néznünk, hanem magát a cselekedetet. Ha ma eltaláltam volna Rinst és elesünk, abból büntetés van, de ha senki nem bukik, akkor nincs” – fogalmazott Espargaro, hozzátéve, hogy a legnagyobb gond az, hogy nincs normális kommunikáció a versenyzők és a stewardok között, így nem is értik, hogy mikor miért jár büntetés.

Marquez természetesen némiképp máshogy látta a két koccanást: „Ismerjük Aleixet. Ha minden kontaktért panaszkodnék, akkor ott volt például Hollandia, ahol nekem jött az utolsó sikánban és majdnem elestem, de nem panaszkodtam. Itt az első futamon Joan próbált megelőzni és volt egy komoly koccanás közöttünk, de nem panaszkodtam, ilyen a versenyzés” – idézi a nyolcszoros világbajnokot a The-Race.com. „Szeretek őszintén beszélni, és ha valaki hibázott az első rajtnál, az tényleg én voltam. Kicsit szélesen fordult, és ott volt egy rés. Bementem, nem számítottam ekkora kontaktra, de ott volt a hely. A második alkalom viszont az ő hibája volt. Jobban rajtoltam, a féktávhoz érve már mellette voltam. De felengedte a féket és bekanyarodott. Fabio ott volt a belső íven, így összeértünk. Az első verseny az én hibám volt, a második az övé.”

Az első osztrák futamot végül a pole-ból induló Jorge Martin nyerte, aki saját maga és a Pramac Racing első MotoGP-győzelmét aratta ezzel. A fiatal spanyolnak jól jött az újraindítás, az első start után ugyanis több helyet is veszített. „Rendben volt az első rajtom is, de volt néhány meleg pillanatom az első gumival. Úgyhogy örülök, hogy megállították a futamot. Remélem, Savadori jól van, de szerencsére így le tudtam cserélni mindkét gumit, s a második start már szuperül sikerült” – fogalmazott Martin a Crash.net hasábjain.

stajer-3-martin

„Amint vissza tudtam venni a vezetést, próbáltam a saját tempómat diktálni, mert tudtam, hogy a mai egy olyan verseny, ahol konstansnak kell lenni. Egész futamon 1:24,3-1:24,4-es köröket mentem. Joan rendkívül erős volt ma, de amikor láttam kiírva a kéttizedes különbséget, próbáltam még többet beleadni. Tökéletes volt, hogy ki tudtam alakítani némi előnyt, mert az utolsó körökben már nem voltam a legjobb állapotban fizikailag. Örülök a csapatnak és a Ducatinak, hiszen a gyártónak nagyon fontos az itteni győzelem.”

Arról, hogy ő szerezte a Pramac első sikerét a királykategóriában, így beszélt Martin: „Nagyon különleges ez számomra. Johann nagyon közel volt más futamokon, nekem most végre sikerült. De nem érzem privát vagy szatellit motorosnak magam, hiszen gyári gépem van. Minden újítást megkapok én is, szinte minden versenyen érkezik is valami. Néha úgy érzem, inkább nem próbálom ki őket, mert inkább sok kört kellene megtennem, de hihetetlenül érzem magam itt a Ducatinál.”

Martin mögött Joan Mir lett a második: a címvédő különösen a Suzuki nyári munkájával volt elégedett, mivel egész hétvégén remekül működött a hátsó magasságállító eszköz, amelyet a gyártók közül utolsóként vetettek be. A dobogó alsó fokára pedig Fabio Quartararo állhatott fel, aki elmondta, hogy a harmadik hely volt a maximum a számára Spielbergben – de szomorkodásra így sincs oka, hiszen legközelebbi üldözőjével, Johann Zarcóval szemben így is növelte az előnyét a vb-tabellán. Folytatás néhány nap múlva ugyanitt, immár Osztrák Nagydíj néven.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: