DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Nem aggasztja a Ducatit, hogy nem nyert Katarban

Az előző két kiírás során a bolognai gyártó diadalmaskodott Losailban, idén viszont mindkét versenyen kikaptak a Yamahától. Az olaszok sportigazgatója beszélt Zarco vb-vezetéséről is.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az előző néhány esztendő során a Red Bull Ring mellett a Losail International Circuit volt az a pálya a MotoGP versenynaptárában, amelyen a Ducatik leginkább versenyképesnek számítottak, hiszen 2018-ban és 2019-ben is Andrea Dovizioso győzött (aki egyébként a napokban épp az Apriliát teszteli Jerezben). A koronavírus-járvány miatt idén két futamot is rendeztek Dohában, s bár a bolognai márka új abszolút végsebesség-rekordot állított fel és megdöntötte a pályacsúcsot, végül mindkét alkalommal egy Yamaha látta meg elsőként a kockás zászlót. Sokak szerint a Ducati elkezdhet aggódni, hogy már az egyik „kedvenc” helyszínükön sem tudtak nyerni, Paolo Ciabatti sportigazgató azonban másképp látja a helyzetet:

ducati-katar-1



„Néhányan úgy gondolják, a Ducati nem tudott győzni egy nekünk kedvező pályán. De megszereztük mindkét pole-pozíciót, ráadásul új pályarekorddal, elhoztunk négy dobogós helyezést a hatból, és vezetjük a világbajnokságot Zarcóval” – mutatott rá Ciabatti a Motorsport.com hírportálnak adott interjúban. „Természetesen örültem volna, ha legalább az egyik futamot megnyerjük, de ha mi nem lennénk elégedettek, akkor mi lenne a helyzet a többi gyártóval? Akik abból indulnak ki, hogy a Ducati nyert 2018-ban és 2019-ben Katarban Doviziosóval, azok nem veszik számításba, hogy az akkori gumiknak közük sincs a mostaniakhoz olyan téren, ahogy őket kezelni kell. Már a 2020-as előszezoni teszteken sem voltam olyan versenyképes Dovizioso, mint korábban. Szóval elégedettek vagyunk az elért fejlődéssel.”

A ducatis versenyzők közül egyértelműen a Ciabatti által említett Johann Zarco teljesített a legjobban Katarban, hiszen mindkétszer másodikként ért célba, ennek köszönhetően pedig vezeti a vb-összetettet a yamahás duó előtt. A francia motoros a jelek szerint sikeresen megmentette a 2019-es KTM-es kiruccanás során kis híján kisikló karrierjét (akkor a folyamatos küszködés után idény közben hagyta ott az osztrák márkát), s ebben Ciabatti szerint fontos szerepet játszott, hogy sokakkal ellentétben ők akkor is bíztak Zarcóban:

ducati-katar-2

„Örülünk, mert Johann-nal kockázatot vállalt a Ducati, amikor senki nem vette őt számításba. Úgy vélem, az egész szezonban esélyesként kell vele számolni. Johannt mi győztük meg 2019 végén, hogy maradjon a MotoGP-ben, mert azt gondoltuk, hogy tehetséges motoros. A KTM-nél eltöltött komplikált éve után annyira nem bízott benne senki, hogy még a Moto2-be is vissza akart menni. A Ducati segítségével újra felépítette az önbizalmát a motorral 2020-ban, aminek köszönhetően kiérdemelte az előléptetést a Pramachoz, ahol a gyáriakéval megegyező technikája van. Most bizonyítja, hogy olyan versenyző, mint amilyenre számítottunk.”

A sportigazgató hozzátette: a befektetett erőforrások révén a Pramac is kvázi gyári csapatnak számít, „csak más szponzorral”, így Zarco pont ugyanolyan opció a vb-címre számukra, mint Jack Miller és Francesco Bagnaia. A gyári gárdát alkotó párosból csak utóbbi fért fel a pódiumra Losailban, Miller viszont mindössze két kilencedik helyezést tudott felmutatni – igaz, a versenyeken fellépő karproblémái miatt azóta már meg is műtötték. Aki mellett viszont szintén nem lehet elmenni szó nélkül, az Zarco csapattársa, Jorge Martin, aki újoncként már a második hétvégéjén pole-t és pódiumot szerzett. Ciabatti is méltatta a spanyolt, de figyelmeztetett, hogy az igazi kihívás csak most következik Martin számára:

„Amit tennie kell, hogy ugyanígy folytassa, ahogy eddig teljesített. Meglátjuk, mi történik olyan pályákon, ahol még nem ment a Ducatival, és ahol csak két napja lesz alkalmazkodni. Az utolsó katari futam különleges volt olyan szempontból, hogy rengeteg napot köröztek előtte ott a versenyzők, és ez segítette az újoncokat. Most, a számára új pályákon fogjuk látni, mennyire érett és mennyire képes alkalmazkodni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: