Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 4. csütörtök
Motor

Rossi: Sajnálom Marquezt, de nem bocsátok meg

Együttérez riválisával az olasz versenyző, aki nem érti, hogyan engedhették, hogy néhány nappal a műtétje után motorra üljön a spanyol, akinek ugyanakkor nem tud megbocsátani a 2015-ös eseményekért.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Valentino Rossi pályafutásában akadt néhány igen komoly rivalizálás, de talán egyik sem mérgesedett el annyira, mint a Marc Marquez elleni 2015-ben. A szezon korábbi pontjain is incidensekbe keveredő két klasszis közötti feszült viszony Sepangban csúcsosodott ki, ahol a verseny előtt Rossi azzal vádolta meg a spanyolt, hogy szándékosan hátráltatja őt a Jorge Lorenzo elleni vb-harcában. A vasárnapi versenyen aztán elképesztő adok-kapok zajlott közöttük a pályán is, a hetedik körben pedig Rossi ezt megelégelve a pálya szélére tessékelte a repsolost, akivel összeérve Marquez elesett. A yamahást emiatt megbüntették, a valenciai évadzárón csak a rajtrács végéről indulhatott, így hiába zárkózott fel negyediknek, a győzelmet megszerző Lorenzóé lett a vb-cím.

rossi-marquez



Rossi és Marquez között azóta is történt néhány összetűzés, így várható volt, hogy a Corriere dela Sera olasz lap által az idén már a Petronas SRT-nél szereplő versenyzővel készített interjúban is előkerül a hondás személye. A 42. életévét rövidesen betöltő „Doktort” első körben Marquez elhúzódó gyógyulásáról kérdezték, s ennek kapcsán Rossi komoly kritikával illette a MotoGP orvosi csapatát, amely alig néhány nappal a kartörése után engedte motorra ülni az Andalúz Nagydíj szabadedzésén:

„Úgy gondolom, túl hamar akart visszatérni a műtét után, és nem értem, hogyan engedhették ezt megtörténni. Dr. Claudio Costa [a MotoGP mobilklinikájának volt vezetője] úttörő volt a maga idejével, forradalmasította a kezeléseket, és lerövidítette azt az időt, amíg mozdulatlanságra vagy ítélve. Lorenzo nagy tempójú 2013-as asseni bukása után a Dorna hozott néhány szabályt, hogy elkerüljük a jelentős kockázatot. Marquez esetében ezt mind átugrották, ki tudja, miért.”

Arra a kérdésre, hogy jó-e számára, hogy Marquez nincs ott a mezőnyben (a HRC egyébként néhány napja meglepően optimista hangvételű nyilatkozatot adott Tetsuiro Hikita menedzser révén, aki „valószínűtlennek tartja”, hogy a spanyol ne épülne fel Katarig, abban az esetben viszont Stefan Bradl fogja pótolni), így felelt Rossi: „Ide diplomatikus válasz kell: nagyon sajnálom, hogy nem tud versenyezni. Ha meggyógyul, amit pillanatnyilag senki sem tud, még ő sem, akkor ugyanolyan erősen fog visszatérni. De nem Marquez volt a legerősebb ellenfél, akivel találkoztam” – jegyezte meg az olasz, aki azt is elmondta, hogy még mindig nem tudott megbocsátani a spanyolnak a 2015-ben történtekért, és valószínűleg soha nem is fog tudni: „Lehetetlen. Amit tett velem, az megbocsáthatatlan. Ha visszagondolok azokra az időkre, ugyanolyan érzések fognak el, mint akkor. Pedig hat éve történt már. Nehezen hiszem, hogy ez változni fog.”

rossi-dppi-1

Rossi persze másról is beszélt a Corriere interjújában, így például arról, hogy a Yamaha gyári csapata idén már nélküle, Maverick Vinalesszel és Fabio Quartararóval vág neki az idénynek: „Már a 2020-as szezon kezdete előtt kiválasztották a 2021-es versenyzőiket, ami szerintem hiba volt. Várni kellett volna legalább néhány futamot. Ugyanakkor Quartararo továbbra is egy ígéret, Vinales pedig a hullámvölgyei ellenére is nagyon erős. Jól fognak teljesíteni, ebben biztos vagyok.”

Az olasz a kora ellenére sem tett még le a tizedik vb-címről, amelyet ugyanakkor nem is üldöz mániákusan: „Azért versenyzek, mert úgy gondolom, nyerhetek. De ez nem megszállottság. Örülni fogok, ha jól teljesítek, dobogós helyezéseket szerzek és harcba tudok szállni” – fogalmazott Rossi, aki arra a kérdésre, hogy miért nem tudott a 2017-es asseni viadal óta futamot nyerni, így válaszolt: „Mert nagyon nehéz győzni, rendkívül magas szintet képviselnek a versenyzők. Legalább három esélyem volt az előző években, mindig hiányzott egy hajszál: túl sokszor buktam, emellett sokszor műszaki gondjaink is voltak.”

De vajon miben más közel 42 évesen versenyezni, mint volt 20 évesen? „Nem sok minden változott. A határokat feszegetem anélkül, hogy ostobaságokat csinálnék. Mindig is ez volt a helyzet, 20 évesen is óvtam magam, sosem voltam felelőtlen motoros” – mondta el a kilencszeres világbajnok, hozzátéve, hogy az életben ugyanakkor megváltoznak a prioritások. Rossi a barátnőjéről, Francesca Sofia Novellóról is beszélt: „Hasonló a személyiségünk. Jó humorú nő, pozitív gondolkodású, és keményen dolgozik a problémák megoldásán. Jó támasznak érzem számomra. Egyikünk sem szeret csatázni. Ha úgy fekszel le és másnap úgy kelsz fel, hogy minden jól megy, akkor a kapcsolat minősége rendben van, működik.”

A MotoGP rangidőse egyébként az interjúban beszélt még többek között az olasz kormányról alkotott véleményéről, valamint azt is kifejtette, hogy mindenképp be fogja oltatni magát a koronavírus elleni vakcinával: „Készen állok rá, úgy tűnik számomra, hogy ez az egyetlen módja, hogy visszatérjünk a normális élethez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?