DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Motor

Joan Mir és a Suzuki nyerte a 2020-as MotoGP-t

A SUZUKI ECSTAR versenyzője, Joan Mir a Suzuki GSX-RR nyergében 171 ponttal megszerezte a 2020-as MotoGP világbajnoki címét. Ifjabb Kenny Roberts 2000-es győzelme után 20 évvel ismét egy Suzuki-versenyző nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokságot.

Alex Rins összetettben 3. helyen tudott végezni. A SUZUKI ECSTAR 310 pontot ért el csapatban a tabellán. A japán istálló ezzel a csapatok között is nyert. Az idén 100 éves Suzuki tehát kettős győzelmet aratott a világ legrangosabb motorkerékpár-versenysorozatán.

mir-suzuki-motogp



„Gratulálok a SUZUKI ECSTAR csapatnak és Joan Mirnek a MotoGP-világbajnoki győzelemhez, ebben a COVID-19-es járványhelyzet miatti példátlanul nehéz szezonban. Köszönöm a csapatunk és sportolóink munkáját” – mondta Toshihiro Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök igazgatóhelyettese.

„A Suzuki idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, nagy öröm számunkra, hogy éppen ebben az emlékezetes évben sikerült a csapatunknak megnyernie a világ legrangosabb motorkerékpár-versenysorozatát. A motorkerékpárok jelentik ugyanis – az alapítóink által hosszú évtizedeken át épített - vállalatunk egyik kulcsfontosságú üzletágát” – folytatta Toshihiro Suzuki.

„Szeretnék köszönetet mondani ügyfeleinknek, rajongóinknak és márkakereskedőinknek, illetve beszállítónknak és szponzorainknak a bátorításukért és támogatásukért, Davide Briviónak és a csapatunk tagjainak, Sylvain Guintoli tesztpilótánknak, Alex Rinsnek és Joan Mirnek, a kitartó munkával elért kiemelkedő eredményekért, továbbá kollégáinknak, akik Japánból segítették a versenyhez kapcsolódó munkálatokat” – tette hozzá az autókat, motorokat és hajómotorokat gyártó, nemzetközi járműipari cég vezetője.

„A csapatunk számos kihívással küzdött meg a MotoGP-be való visszatérésünk óta, de évről évre erősebbek lettünk, nagy büszkeséggel tölt el, hogy végül pont idén szereztük meg csapatban a bajnoki címet. Úgy érzem, ez remek nyitánya a Suzuki következő 100 évének” – osztotta meg gondolatait Toshihiro Suzuki a mérföldkőnek számító győzelem kapcsán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: