DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Honda: Több dolgon kell változtatnunk, mint vártuk

Már a HRC-nél sem tagadják, hogy Marc Marquez távollétében egyelőre nem tudják felvenni a versenyt az élmezőnnyel: a problémájuk forrásának a Michelin új szerkezetű hátsó gumiját tekintik.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Történelmi mélypontot él meg idén a Honda a MotoGP-ben: azok után, hogy Marc Marquez már a szezonnyitó Spanyol Nagydíjon kartörést szenvedett és emiatt hosszú hónapokra kidőlt, a japán gyártó még csak a dobogóra sem fért fel az első nyolc verseny során, amelyre évtizedek óta nem volt példa. A többi versenyző, Alex Marquez, Cal Crutchlow és Stefan Bradl meg sem tudja közelíteni azt a teljesítményt, amelyre a nyolcszoros világbajnok Jerezben képes volt a 2020-as géppel, így a HRC becsületét némi túlzással egyelőre a 2019-es motoron ülő Takaaki Nakagami igyekszik menteni – olyannyira, hogy bár legutóbb Barcelonában is csak hetedik lett, érzése szerint a tempója elegendő lett volna a győzelemhez is.

repsol-honda-misano-1



Mindenesetre minden eddiginél jobban beigazolódni látszik, hogy hiába gyors az RC213V, az Marquezen kívül gyakorlatilag mindenki számára kezelhetetlen – már ha Jorge Lorenzo tavalyi küszködése nem volt erre elég bizonyíték. Ha a Honda ezen változtatni szeretne, akkor nagyon nincs könnyű helyzetben, hiszen ők szezon közben nem nyúlhatnak hozzá a motorblokkhoz, ráadásul a koronavírus-járvány miatt hozott szabályok értelmében ezt a 2021-es idény előtt sem tehetik meg (ez alól csak az Aprilia, illetve a kedvezményeit idei sikerei révén a KTM jelent kivételt).

Persze vannak más területek, ahol próbálhatnak javulást elérni, sőt Takeo Yokoyama, a HRC technikai igazgatója állítja: eleve a Michelin idén bevezetett új szerkezetű hátsó abroncsai okoznak számukra főként fejtörést – ahogy például egy másik V4-es blokkot használó gyártónál, a Ducatinál is folyamatosan ezt szajkózza Andrea Dovizioso (miközben a legtöbb helyszínen a két sornégyest használó márka, a Yamaha és a Suzuki van a legjobb formában).

„Sokat dolgozunk a vázon, és próbáljuk megérteni, hogyan használjuk a Michelin új abroncsait, főleg a hátsót, mivel változtattak a szerkezetén az előző évhez képest” – fogalmazott a Katalán GP után Yokoyama, akit a Crash.net szakoldal idéz. „Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy kihasználjuk az új hátsó gumiban rejlő maximális potenciált. Rengeteg dolgot ki kell próbálnunk, igazából többet is, mint amire számítottunk, amikor eldöntötték, hogy változtatnak a gumin. Változtatni kell azon, ahogy használjuk a gumikat, és talán még a motorozási íven is.”

Yokoyama hozzátette: a helyzetüket még tovább nehezíti, hogy Marquezen kívül is rengeteg a sérültjük. Crutchlow-t kis túlzással minden héten valami balszerencse éri (legutóbb a lába sérült meg, amikor a koronavírustesztje után ki akart lépni az erre szolgáló épületből), míg a spanyolt helyettesítő Bradlnek a karjával adódtak gondjai. Alex Marqueznek ugyan sérülése nincs, ő viszont újonc a MotoGP-ben – igaz, a japán szakember rámutatott, hogy a két misanói forduló közötti egynapos tesztet jelentős előrelépést értek el a beállításokkal, amely a Moto2-es és Moto3-as világbajnok teljesítményének javulásában is tetten érhető volt. Persze a pódium még így is távoli reménynek tűnik csak a Honda számára idén – hacsak az idősebb Marquez vissza nem tud térni az utolsó néhány fordulóra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: