DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez: Nem tudom, mikor ülhetek újra motorra

Nagyinterjút adott a sérülés miatt hónapok óta lábadozó spanyol, aki beszélt a rehabilitációja mellett a Honda küszködéséről és a nélküle teljesen őrültté váló 2020-as MotoGP-szezonról is.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

A július közepi Spanyol Nagydíjon elszenvedett kartörése óta először állt a Repsol Honda kamerái elé Marc Marquez, aki részletes interjúban beszélt arról, hogyan is áll a rehabilitációja: „Fizikai szempontból jól vagyok. De persze még messze vagyok a megszokott szintemtől” – mondta el az idény első felét teljes egészében kihagyó nyolcszoros világbajnok. „Tény, hogy előző héten elkezdtem egy kicsit futni és kerékpározni. Kardió szempontjából a lábam és a bal karom állapota elég jó. A jobb karomat illetően viszont még sokat kell javulnom, de már elkezdtünk több gyakorlatot csinálni. Már várom, hogy kicsit többet edzhessek, de egyelőre figyelnünk kell az időzítésre és türelmesnek kell lennünk.”

„Ami a mentális részét illeti, az eleje nagyon nehéz volt, hiszen nem tudtam mit csinálni otthon, nagyon-nagyon hosszúnak érződtek az órák és a napok, de most már minden napra van tervünk. Két fiziós etapot teljesítünk, aztán az edzőteremben is készülünk a tréneremmel: a bal karomat, a lábaimat és némi kardiót is csinálunk. Szóval most már mentális szempontból is jobb; amikor jobban szenvedek, azok a versenyhétvégék, hiszen nem könnyű a tv-ben nézni az edzéseket és a versenyeket. Ezt leszámítva mondhatjuk, hogy boldog vagyok most, mert érzem, hogy már most nagy lépéseket tettünk előre.”

marquez-repsol-1



Marquez elmondta: már csak az edzések során használja azt a karbon védőelemet, amit a közösségi médiás posztjain láthattunk a jobb karján. A spanyol versenyző elmondta, sokkal jobban ment az edzésekre való visszaélés, mint azt gondolta: „Sokkal rosszabbra számítottam, hiszen négy-öt hétig tényleg csak a kanapéról néztem a tv-t. De aztán elkezdtem futni, és rögtön az első naptól kezdve jól éreztem magam, láttam a fejlődést, ahogy kerékpározás közben is. A legnehezebb része a jobb karizmom, de az is jobb, mint amire számítottam. Megmaradt az izomzat, és jól is működik. A legfontosabb, hogy minden mozdulat rendben van, és lassan a fizioterapeutámmal, Carlosszal, aki itt lakik a házunkban, elkezdjük a keményebb munkát, a megfelelő időben megtéve a megfelelő lépéseket.”

Nagyjából egy hónapja adta ki azt a közleményt a Repsol, hogy Marquez még „két-három hónapig” biztosan nem tér vissza a versenypályára. Arra a kérdésre, hogy hol tart most ebben, nem tudott konkrét választ adni a címvédő: „A három hónap hosszú idő. Kikértük több orvos véleményét is, és azt mondták, hogy nagyjából három hónap. Elsőre persze ez sokkoló egy versenyzőnek, de hogy hol tartunk most? Most már nagyon előrelépéseket érzek a testemben, minden nap, minden hét más. Az első három hét egyforma volt, akkor egyáltalán nem éreztem javulást. De most már igen, el is kezdtünk edzeni. Nem tudom, hol tartunk, de közelebb kerültem ahhoz, hogy újra motorra üljek, és ez a legfontosabb. Tudom, hogy jó úton haladunk, de nem tudom, hogy két hét múlva, egy vagy két hónap múlva ülhetek-e ismét motorra. Erre a testem adhat majd választ.”

A 27 éves motoros beszélt arról is, hogy a távollétében rettenetesen szenved a csapata és a HRC, amely még egy dobogós helyezést sem tudott összekaparni az első hét forduló során: „Úgy gondolom, nehéz helyzetben van a Repsol Honda. Nyilván érzem, hogy fontos vagyok ott, és szerintem sok jó eredményt érhetünk el együtt, de így, hogy a garázs másik oldalán egy újonc versenyző van, én pedig már az első futamon kidőltem, kissé el lehet veszíteni az irányt. De most úgy tűnik, hogy az újoncoknál megszokott módon fejlődik a csapattársam, aki persze a testvérem is. A misanói teszt roppant fontos, mert találtak valamit, és onnantól kezdve Nakagami és Alex is előreléptek. A hatodik és hetedik hely szerintem jó eredmény nekik. Várom, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessek és segíthessek a csapatnak, de egyelőre ezt csak kívülről tudom megtenni.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Otro pasito! 1h Another step, 1h cycling

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés,

 

Marquez szerint azonban a mostani betli ellenére sem lehet azt mondani, hogy a Honda hibázna a fejlesztési stratégia terén: „Szerintem ha megnézzük az elmúlt tíz évet, a Hondának tökéletes volt a stratégiája. Hogy miért? Mert ők nyerték a legtöbb világbajnokságot egyéniben, a konstruktőrök és a csapatok között is. Szerintem a Honda remek munkát végzett az évek során. Minden gyártóval előfordul, hogy szenved egy idényen át. Igyekszünk ezen javítani jövőre, mert a Honda részének érzem magam, és az én felelősségem is a csúcsra juttatni őket” – fogalmazott a repsolos, hozzátéve:

„A Hondának mindig is ugyanolyan volt a filozófiája, Doohannel és Crivillével is beszéltem erről. Jó motorral rendelkezik a Honda, de százszázalékosan fittnek kell lenned hozzá, erőltetni kell, de ha ráérzel, nagyon gyors lehetsz vele. Sokszor olvasom, hogy Marquez stílusához igazítják a motort, bla-bla-bla, ez nem így van. Tavaly hárman mentünk gyári motorral, én, Lorenzo és Crutchlow, és ugyanazok voltak a visszajelzéseink. Más kérdés, hogy egy versenyző gyorsabb vagy lassabb. De én vagyok az első, aki gyorsabb és könnyebben vezethető motort szeretne, hiszen az nekem is könnyebb lenne. De ez nem így van, viszont ez egy versenyképes motor, a legutóbbi futamon egy hatodik és egy hetedik helyet szereztek vele, utóbbit egy újonccal. Szóval ez egy jó motor, de ki kell ismerni, és ehhez többször is el kell esni.”

Mindenesetre Marquez nélkül teljesen megkavarodott a mezőny, már csak ezért is furcsa élmény számára a tv-ből nézni a futamokat: „Főleg úgy, hogy látjuk, mennyire kiegyenlített a verseny, rengeteg különböző győztes volt idén, és ilyen sok verseny után is még csak 84 pontja van az éllovasnak, ez még motiváltabbá tesz, hogy visszatérjek. De végső soron az időzítés a lényeg. Furcsa, hogy hét futam után is csak 84 pont a hátrányom, miközben nekem nulla van! Őrült egy évad, és úgy tűnik, nincs egy valaki, aki kiemelkedne a többiek közül. Furcsa, mert úgy tűnik, mintha senki sem akarna nyerni!”

A spielbergi versenyek idején Marquez Fabio Quartararót és Andrea Doviziosót nevezte meg a két esélyesnek, és bár most is ők állnak a vb-tabella első két helyén, a hondás már kissé elbizonytalanodott: „Nehéz megmondani. Ausztriában tényleg őket említettem, de hogy őszinte legyek, többet vártam tőlük. Főleg Quartararótól számítottam sokkal többre, hiszen megnyerte az első két futamot, most viszont nem tudom, mi történik. Rengeteget küszködik, még az egyik fő erősségének számító időmérőkön is. Dovizioso persze kiegyensúlyozott, mindig ott van, de nagyobb tempóra van szüksége, ha meg akarja nyerni a címet. Aztán látjuk, hogy ott van Vinales, ott van Mir – nyolc vagy kilenc versenyző is 25 ponton belül van, szóval érdekes lesz az idény vége.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: