DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Ducati: Holtponton a tárgyalások Doviziosóval – jöhet Lorenzo?

Miközben Jack Miller szerződtetését már hetekkel ezelőtt bejelentették, az előző három év vb-ezüstérmesével zajló egyeztetések megrekedtek, így akár újra képbe kerülhet a visszavonult spanyol.

Gyakorlatilag amióta a tavalyi szezonzáró Valenciai Nagydíj csütörtökjén bejelentette a visszavonulását, azóta téma Jorge Lorenzo esetleges visszatérése. Vannak is arra utaló jelek, hogy nyitott lenne rá a spanyol, hiszen hamar kikötött a Yamahánál tesztmotorosként, sőt a Katalán Nagydíjon szabadkártyásként rajthoz is állt volna, ha nem tiltják meg idén a beugrásokat a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán.

Csakhogy Lin Jarvis, a hangvillások csapatmenedzsere nemrég elmondta, hogy náluk aligha lenne hely a spanyol számára. Így viszont újra képbe került a Ducati, amellyel már korábban is szóba hozták a 2017-ben és 2018-ban náluk versenyző ötszörös világbajnokot. Tény, hogy egyelőre csak a Pramac Racingtől fellépő Jack Miller helye biztos a gyári csapatnál, de vajon mi a véleménye Lorenzóról Gigi Dall’Ignának, a Ducati Corse általános igazgatójának?

dovizioso-lorenzo-ducati-dppi



„Nehéz pontosan látni a dolgokat, nyilván egy olyan statisztikákkal rendelkező motoros, mint Jorge, szebben szeretné lezárni a karrierjét, mint ahogy tavaly tette. Viszont mindezek fényében is nehéz megérteni a valódi motivációit” – fogalmazott a SkySport.it hasábjain a szakember, aki ugyanakkor igyekezett hűteni a kedélyeket Lorenzo újbóli vörösbe öltözésével kapcsolatban:

„Teljes mértékben korai még ilyenről beszélni. Egyértelmű, hogy már jó régen elkezdődtek a tárgyalások Doviziosóval, amelyek most holtpontra jutottak, szóval meglátjuk” – fogalmazott Dall’Igna. Ezzel a Ducati-vezér elárulta, hogy továbbra sem tudtak megállapodni az előző három idény vb-ezüstérmesével, sőt azt is hozzátette, hogy a korábbi híreszteléseknek megfelelően az anyagi részletek jelentik a fő gátját a hosszabbításnak.

Márpedig ha nem tudnak megállapodni Doviziosóval, valóban képbe kerülhet Lorenzo – más kérdés, hogy az olasznak így nem maradna sok opciója, mivel állítólag a bolognaiaktól már biztosan távozó csapattársa, Danilo Petrucci már megállapodott a KTM-mel, amely gyártóval magát Doviziosót is szóba hozták eleinte. Azt sem lehet kizárni, hogy ez esetben a korábbi 125 köbcentis világbajnok akár vissza is vonulhat, ahogy az korábban fel is merült vele kapcsolatban.

Van még egy versenyző, aki akár lehetőséghez juthat a Ducatinál, ha valóban befuccsolnak a Dovizioso-féle tárgyalások. Ő pedig nem más, mint Johann Zarco: bár az Avintia Racing nemrég kijelentette, hogy szeretnék 2021-re is megtartani a franciát, ő vélhetően inkább a fejlebb lépésre szavazna, lenne rá lehetősége. Zarco maga elmondta: a Pramachoz fellépni logikus lenne, hiszen ők már gyári specifikációjú gépet kapnak a Ducatitól, viszont ő is tudja, hogy ezt ki kell érdemelni az első futamokon majd. A Pramacnál egyelőre senkit nem jelentettek be, bár a hírek szerint Jorge Martin már aláírt hozzájuk, csak még nem hozhatják nyilvánosságra a szerződését. Zarco szerint a gyári csapat viszont egyelőre csak álom, de teljesen ki sem akarja zárni a gondolatot a fejéből addig, amíg meg nem állapodnak Doviziosóval.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: