DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

MotoGP: Jubileumi dizájn a Suzukinál

Az 1960-as Man-szigeti TT-n debütáltak a világbajnokságon, két évvel később pedig már meg is szerezték első vb-címüket: ennek állít emléket a japán gyártó kék-ezüst fényezése 2020-ban.

Fontos jubileumhoz érkezik idén a Suzuki, hiszen pontosan 60 évvel ezelőtt, az 1960-as Man-szigeti TT-n állt rajthoz először a gyár a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyében. Nem is kellett sokat várniuk a sikerre, hiszen két évvel később ugyanott Ernst Degner (akiről a suzukai pálya kanyarját is elnevezték) megszerezte a márka első nagydíjgyőzelmét az 50 köbcentisek között, ahol a szezon végén az első világbajnoki címüket is ünnepelhették a japánok.

Azóta a Suzuki további 14 világbajnoki elsőséget söpört be a különböző géposztályokban – a királykategóriában legutóbb 2000-ben Kenny Roberts Jr. diadalmaskodott a színeikben –, és a jelenlegi formájukat elnézve jó úton vannak afelé, hogy megidézzék a múlt sikereit a MotoGP-ben. A GSX-RR-ek festésével mindenesetre ezt már az idény kezdete előtt megtették, hiszen a kék-ezüst fényezés az említett első világbajnoki gép dizájnjának állít emléket. Alex Rins és Joan Mir pedig gondoskodhat róla, hogy a pályán is méltóképp ünnepelje a japán márka a jeles évfordulót – ha a tesztek eredményeiből indulunk ki, bőven lehet esélyük erre…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: