DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Még mindig 10 km/h a Yamaha lemaradása

Hiába az új motorblokk, továbbra is jelentős a hangvillások hátránya a végsebesség terén – márpedig ha Jerezben bajban vannak, más pályákon még inkább gondban lesznek.

Hosszú ideje a végsebesség az egyik gyenge pontja a Yamaháknak, így a 2020-as prototípus motorblokkal elsősorban ezt igyekeznek orvosolni a japánok. A valenciai és a jerezi teszten is az élen záró Maverick Vinales szerint van is előrelépés, de az idei utolsó napot követően is hangsúlyozta: ez még mindig kevés az üdvösséghez. A spanyol szavait a Crash.net szakoldal idézi:

32846_w666px_a9077200f877356220b45f49eadf0e3e



„Jól érzem magam a nyeregben, a köridő is ott van, de továbbra is igaz: ha nem elsőként rajtolunk, bajban vagyunk! Nagyon keményen dolgozik a Yamaha, de ma is láthattuk, hogy nagyjából 10 km/h-s lemaradásban vagyunk a Ducatihoz képest. Szóval még keményebben kell dolgoznunk. Tény, hogy más területeken elég erősek vagyunk, de a gyenge pontunkat jelentő téren még mindig ugyanazon a szinten állunk. Talán más pályákon előreléptünk, de itt Jerezben ugyanakkora a különbség. Megnézzük, mit tehetünk a következő, sepangi tesztre.”

 
A csapattárs Valentino Rossi is hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Szerintem jó úton járunk az új blokkal, de a lemaradás még mindig nagy, mert ha Jerezben is 9-10 km/h-t veszítünk, akkor ez más helyszíneken rettenetesen megnehezíti az életünket. Érzünk valamit, de többre van szükségünk. Remélem, a Yamaha képes fejlődni valamennyit a következő évre” – nyilatkozta az olasz, aki ugyan a top 10-be sem fért be az összesített listán, de szerinte legalább Vinales jó formája miatt van okuk némileg bizakodni:
 
„Maverick mindig fantasztikusan megy a teszteken, jobban képes húzni a gázt, mint a többiek. Ez azt mutatja, hogy a motor mindenesetre jó. Szóval bizonyos szempontból örülünk, de koncentráltnak kell maradnunk, de további munka vár ránk a következő évad előtt. Ami engem illeti: hétfőn inkább a beállításokkal foglalkoztunk, több dolgot is kipróbáltunk, de nem voltam elégedett. Ma viszont tíz kör alatt már jó voltam. Fél másodpercre voltam a legjobb időtől, de közeledtem az előző naphoz képest. Kár az időjárásért, mert össze kellett volna még vetnünk a régi és az új gépet… Ugyanakkor az eső után vizes pályán is dolgoztunk az új motorral, és nem is volt annyira rossz.”
 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: