DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Marquez a legvégén énekelte ki a sajtot Quartararo szájából

Hiába vezetett szinte a teljes futamon a Petronas Yamaha újonca, a Repsol Honda vb-éllovas spanyolja az utolsó körben megelőzte őt, idei hetedik sikerét aratva. A dobogót Vinales tette teljessé.

Maverick Vinales várhatta a pole-pozícióból a piros lámpák kialvását a MotoGP San Marinó-i Nagydíján, és tőle némileg szokatlan módon meg is őrizte a vezetést a start után. Mögé a két Petronas Yamaha zárkózott fel Fabio Quartararo, Franco Morbidelli sorrendben, utóbbit azonban hamar elkapta Marc Marquez, míg az időmérő hőse, Pol Espargaro a másodikról az ötödik helyre csúszott vissza az első körben.
 
Az első trió hamar elkezdett ellógni a többiektől, még úgy is, hogy a harmadik körben változott a vezető személye: Quartararo elment Vinales mellett. Marquez látta, hogy a francia akár el is léphet, így rögtön reagált, egy körrel később ő is lenyomta a Yamaha spanyolját. A repsolos megiramodott Quartararo után, ők ketten pedig nagy ütemben szakították le magukról Vinalest. A dobogósok mögött Morbidelli tartotta a negyedik helyét, Espargarót viszont átlépte Valentino Rossi és Andrea Dovizioso, majd kicsivel később Alex Rins is – igaz, a suzukis nem sokkal később elcsúszott, mielőtt még letölthette volna a rá kirótt hosszúkörös büntetést.
 
Quartararo és Marquez sokáig csak egymás mögött motorozott – igaz, ezt egymáshoz jó közel tették. A hondás egészen az utolsó kör elejéig várt az első támadással, erre azonban még tudott válaszolni a francia. A második előzésre viszont már nem: Marquez nyerte a San Marinó-i Nagydíjat, Quartararónak tovább kell várnia az első győzelmére. Vinales hiába közeledett a végén, be kellett érnie a dobogó alsó fokával. Rossi és Morbidelli csatáját a negyedik helyért előbbi nyerte – zsinórban harmadik futamon érte el ezt a pozíciót –, egyúttal ez azt is jelentette, hogy mind a négy Yamaha befért az első ötbe. Mögöttük jött Dovizioso és Espargaro, a top 10-et pedig Joan Mir, Jack Miller és Danilo Petrucci tette teljessé.
 
A futam végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 42'25.163
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha +0.903
3. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +1.636
4. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +12.660
5. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha +12.774
6. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +13.744
7. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM +20.050
8. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +22.512
9. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati +26.554
10. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati +31.456
11. Johann ZARCO FRA Red Bull KTM Factory Racing KTM +32.388
12. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +34.477
13. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati +35.325
14. Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda +47.247
15. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM +1'02.280
16. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM +1'07.831
17. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati +1'24.666
18. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1 kör
Nem ért célba:        
  Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda  
  Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati  
  Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki  
  Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: