Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 23. hétfő
Motor

Megjelent a 2020-as előzetes MotoGP-versenynaptár - pont a cseh futam lehet bajban

Szerda délben a FIM és a Dorna közzétette a jövő évi MotoGP-versenynaptár első változatát, amely a várakozásoknak megfelelően húsz fordulót tartalmaz – igaz, a Cseh Nagydíj szerződése még aláírásra vár.

Ahogy azt megígérték, szerda délben a FIM és a Dorna kiadta a gyorsaságimotoros-világbajnokság előzetes 2020-as versenynaptárát, amely természetesen a következő hetekben, hónapokban még alakulhat, mielőtt véglegesítik. A várakozásoknak megfelelően rekordot jelentő húsz fordulóból fog állni a szezon, hiszen érkezik a Finn Nagydíj és a KymiRing – igaz, a múlt héten vadonatúj pálya még a FIM homologizációjára vár.

Ezen felül több változás is történt a versenyek sorrendjét és/vagy időpontját illetően, de ezek mind megegyeznek azzal, amelyet a Motorsport.com értesülései alapján már néhány napja megírtunk. Az idény szokás szerint Katarban egy esti futammal indul, utána azonban Buriram következik: kérdés, hogy ez mit jelent a thaiföldi pálya WSBK-fordulójára nézve, mivel március második felében általában a superbike-osok szoktak oda látogatni, bár a híresztelések szerint kikerülhet az ő naptárukból a helyszín.

motogp_12

Ezt követi a felcserélt sorrendű amerikai és argentin viadal, majd jön a szokásos európai túra. Abban változás, hogy a Sachsenring és Assen sorrendje is felcserélődött, hogy a Holland TT maradhasson június utolsó hétvégéjén. A Finn Nagydíjat július közepén rendezik, az lesz az utolsó futam a nyári szünet előtt. Utána elvileg Brnóban áll rajthoz a mezőny, ám a magyar szempontból talán legfontosabb helyszínnek a kiadott naptár szerint az anyagi részletek okán még nincs fix szerződése: reméljük, hogy ez csak formalitás, bár néhány hete még baljóslatú hírek láttak napvilágot a Cseh GP jövőjével kapcsolatban.

Mindenesetre azt követően jön szokás szerint Spielberg, Silverstone, Misano és az egy héttel későbbre rakott Motorland Aragón, majd a három egymást követő hétvégén sorra kerülő japán, ausztrál és maláj futamok, a szezont pedig hagyományosan a Valenciai Nagydíj zárja november közepén. S ha már Valencia: a MotoGP.com weboldalon megjelent cikk megerősíti, hogy nemcsak Jerezben, hanem természetesen a szokásoknak megfelelően a Ricardo Tormo pályán is lesz egy kétnapos teszt az idei évad végén.

A MotoGP 2020-as előzetes versenynaptára:

Március 8. Katari Nagydíj Losail

Március 22. Thaiföldi Nagydíj Buriram

Április 5. Amerikai Nagydíj Austin

Április 19. Argentin Nagydíj Termas

Május 3. Spanyol Nagydíj Jerez

Május 17. Francia Nagydíj Le Mans

Május 31. Olasz Nagydíj Mugello

Június 7. Katalán Nagydíj Barcelona

Június 21. Német Nagydíj Sachsenring

Június 28. Holland TT Assen

Július 12. Finn Nagydíj *KymiRing

Augusztus 9. Cseh Nagydíj **Brno 

Augusztus 16. Osztrák Nagydíj Spielberg

Augusztus 30. Brit Nagydíj Silverstone

Szeptember 13. San Marinó-i Nagydíj Misano

Október 4. Aragóniai Nagydíj Aragón

Október 18. Japán Nagydíj Motegi

Október 25. Ausztrál Nagydíj Phillip Island

November 1. Malajziai Nagydíj Sepang

November 15. Valenciai Nagydíj Valencia

 

* A pálya a FIM homologizációjára vár.

** A szerződéstől függ.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?