DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Rossi: Továbbra is szenvedünk

Mindössze a nyolcadik helyen futott be a Német Nagydíjon a Yamaha 40 éves versenyzője, aki húsz másodperccel futott lassabb versenyt, mint tavaly ugyanitt.

Miközben Maverick Vinales és Fabio Quartararo ezen a hétvégén is remek formát mutatott, előbbi pedig dobogóra is állhatott a Sachsenringen, Valentino Rossi kálváriája tovább folytatódott. Bár zsinórban három nullázás után ezúttal meglátta a kockás zászlót, de csak a nyolcadik helyen, így érthető, hogy nem volt elégedett:

31835_w666px_1af0e4e6847b140ce81d5ea1965400ba



„Ma célba értem, de így is nehéz verseny volt, mert nem voltam elég erős. Fontos volt számunkra ez a hétvége, mert Assenben a versenyen a hiba előtt jól éreztem magam a motoron, és meg kellett erősítenünk, hogy az akkori irány a Sachsenringen is jó-e. Sajnos azonban az edzéseken olykor ugyan jó volt a tempóm, de így sem voltam elég gyors. Szóval továbbra is szenvedünk, és meg kell értenünk, miért.”

Az olasz a közepes keverékű abroncsot rakta fel hátulra, ellentétben Vinalesszel, aki a keményet használta, s ez végül nem bizonyult jó döntésnek: „A közepes hátsó gumival rajtoltunk el, amiről tudtuk, hogy kicsit lassabb, de arra számítottunk, hogy cserébe konstansabb lesz, főleg azért, mert a Michelin és a saját kalkulációink szerint is a kemény keverék nem tartott volna ki a végéig. Ezért a közepessel próbálkozunk, de sajnos az elején nem volt jó a tapadása, és a végén így is gondokkal szembesültem. De a gumin kívül is vannak problémáink szerintem, mert nem tudok erős lenni és olyan jól motorozni, mint tavaly” – mondta el Rossi a Motorsport.com hasábjain.

A 40 éves motoros számára különösen aggasztó lehet a tény, hogy egy éve ugyanezeken a pályákon, ahol most küszködött, rendre dobogóért harcolt vagy ott is végzett: a Német Nagydíjon konkrétan húsz másodperccel futott gyorsabb versenyt, mint ma. „Tavaly ez az öt futam Le Mans-tól a Sachsenringig jelentette a jobb részét a szezonomnak, mert végig versenyképes voltam és szereztem néhány dobogós helyezést is. Idén viszont, főleg az utolsó négy futamon, rettenetesen szenvedünk. Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy megértsük ennek az okát, mert nem érzem jól magam a motoron, és sokkal lassabb vagyok, mint egy éve, hiszen ma húsz másodperccel voltam lassabb a versenyen, mint 2018-ban.”

Rossi szerint a problémák fő forrása az lehet, hogy az idei Yamahával másfajta beállítást kell használni, mint tavaly, s ezt egyelőre sem ő, sem Franco Morbidelli nem tudja úgy működésre bírni, mint Vinales és Quartararo. Felvetették a kilencszeres világbajnoknak azt is, hogy esetleg a vázbéli különbségek miatt küszködik jobban, mint spanyol csapattársa, ám Rossi szerint bár apró módosításokat ők is próbálgattak, rendre visszatértek ahhoz a változathoz, amelyet az idény eleje óta használnak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: