DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Motor

Brad Binder jövőre debütál a MotoGP-ben

A KTM és a Tech3 szerda délután bejelentette, hogy Miguel Oliveira csapattársa 2020-ban már nem Hafizh Syahrin, hanem a korábbi Moto3-as világbajnok dél-afrikai lesz a királykategóriában.

Brad Binder 2012 állandó tagja a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyének, ötödik szezonjában, 2016-ban pedig felért a Moto3-as kategória csúcsára. A vb-cím után a Moto2-ben folytatta, ahol tavaly már győzelmeket szerzett és harmadik lett az összetettben, idén pedig ugyan gyengébben kezdett, de az utóbbi versenyeken kezdett magára találni. A KTM által patronált dél-afrikai 2020-ban pedig megteheti az újabb, talán legnagyobb lépést, a Red Bull KTM Tech3 alakulata ugyanis szerdán bejelentette, hogy jövőre Binder lesz az idén bemutatkozott Miguel Oliveira társa a királykategóriában.

brad-binder-motogp



„Hihetetlen ez a lehetőség. Óriási köszönet a KTM-nek és a Tech3-nek, a menedzseremnek és a családomnak is, hogy segítettek eljutnom a királykategóriába. Hihetetlen érzések fogtak el most, egy álmom vált valóra. Amikor felnősz, mindig erről álmodsz: hogy a MotoGP-ben indulhass a világ legjobb versenyzői ellen a legjobb motorokkal. Őrületes érzés” – fogalmazott Binder. Érdekesség, hogy ő és Oliveira már a középső géposztályban is voltak egymás csapattársai a KTM-nél, és pontosan ezért bízik benne Herve Poncharal, a Tech3 csapatvezetője is abban, hogy remekül fog működni a párosuk:

„Még csak a felénél járunk az első KTM-es évünkben a MotoGP-ben, de máris van egy hihetetlen hírünk azzal, hogy leigazoltuk Brad Bindert 2020-ra. Bradet azóta követem, hogy csatlakozott a Red Bull Rookies Cup, majd a Moto3 mezőnyéhez. Mindig lenyűgözött a tehetsége, az agresszivitása, és a soha fel nem adó hozzáállása, és egy motoros csapat vezetőjeként pontosan ilyen versenyzőt kívánsz. Úgy vélem, az, hogy jövőre Miguel Oliveira és Brad Binder velünk lesz, megmutatja, hogy jól működik a KTM szervezete és útja.”

„Szerintem Brad teljes mértékben megérdemel egy ülést a MotoGP-ben jövőre azok után, amit az elmúlt két évben a Moto2-ben mutatott. Tudom és látom is, hogy a KTM mindent elkövet a motor fejlesztéséért, és biztos vagyok benne, hogy Brad a téli tesztektől kezdve gyors lesz. Erős csapatunk lesz, remek a kapcsolat közte és Miguel között, nem is álmodhatnék jobb felállásról” – fogalmazott Poncharal. A mostani bejelentéssel az is eldőlt értelemszerűen, hogy Hafizh Syahrin nem marad a Tech3-nél, sőt az sem kizárt, hogy az egyelőre gyengén teljesítő maláj motorosnak a MotoGP-kategóriából is távoznia kell a jelenlegi évad végén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: