Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 12. kedd
Motor

Rossi: Ez egy szupermarket parkolója, nem igazi kanyar

A „Doktor” szerint borzalmas a barcelonai pálya jelenleg használt 10-es kanyarja, Marc Marquez és Andrea Dovizioso viszont rámutatott: biztonsági okokból váltottak a korábbi verzióról.

Luis Salom néhány évvel ezelőtti halálos balesete után tért át a MotoGP mezőnye Barcelonában a Formula-1-esek használt nyomvonalra, ám míg az utolsó kanyar előtti szekcióban már visszatértek a korábbi nyújtott jobboshoz, miután kiszélesítették a bukótereket, a 10-es kanyarnak továbbra is a szűkebb F1-es változatán mennek – nem utolsósorban azért, mert az eredeti verziónál ugyancsak túl közel van a fal, s ott nincs is mód a bukótér megnövelésére. A mostani nyomvonal viszont már nem először okoz gondot: pár éve Andrea Iannone ütötte ki ott Jorge Lorenzót, a minap pedig a spanyol tarolta le Andrea Doviziosót, Maverick Vinalest és Valentino Rossit.

rossi-barcelona-baleset-kanyar

Maga a repsolos is elmondta, hogy az ilyen típusú kanyarok vonzzák a bajt, s egyetért vele Rossi is: „Nem tudom, mi történt, mert a barcelonaiak azt mondják, vissza akartunk térni az eredeti nyomvonalhoz az utolsó két kanyarban, és sokat is dolgoztak a bukótéren. De miért ez még mindig a 10-es kanyar? Próbáltam harcolni a „Circuit de Catalunya” feliratú kanyarért, az a hosszú balos remek volt. De valamilyen okból kifolyólag ezt a kanyart használjuk, és olyan, mint egy szupermarket parkolója, számomra ez nem versenypályakanyar. És egy ilyen kanyarban könnyebben előfordulnak a vasárnapihoz hasonló incidensek” – vélekedett az olasz, akinek szavait a Motorsport.com szakoldal idézi.

A futamot megnyerő Marc Marquez szerint ugyanakkor több pályán is vannak hasonló kanyarok, s amúgy is a biztonságot szem előtt tartva használják a jelenlegi vonalvezetést: „Kemény féktávot jelent a 10-es kanyar, de Austinban és Ausztriában hány ilyen van? Úgy értem, ez is csak egy kanyar, amit ki kell ismerni. A legfontosabb viszont az, hogy biztonsági szempontból változtattunk, mert az eredeti verziónál túl közel van a fal. 2015-ben magam is megtapasztaltam ezt: a sóderágyban inkább elfektettem a motort” – mondta el a címvédő, akihez hasonló gondolatokat fogalmazott meg egy másik vasárnapi áldozat, Dovizioso is: „Nem a legjobb az a kanyar, ez nyilvánvaló, de biztonsági okokból változtattunk a vonalvezetésen. Nincs elég hely kívül, és nem is tudjuk azt megnövelni.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?