DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Rossi: Tendencia a Yamaha szezonközi visszaesése

A „Doktor” az előző három idényben is látni vélte ezt a folyamatot: elmondása szerint ez annak köszönhető, hogy bár ők felkészültebben vágnak neki a szezonoknak, riválisaik jóval hatékonyabban fejlesztenek.

Bár Valentino Rossi egy szoros ötödik hellyel, majd két dobogóval indította a szezont, Maverick Vinales pedig Jerezben állhatott fel a pódiumra, az utóbbi versenyeken egyre távolabb kerültek az élmezőnytől a Yamahák versenyzői. Rossi szerint már tendencia, hogy a hangvillások egy szolid kezdés után az évad közben visszaesnek:

rossi



„Szerintem ez történt 2016-ban, 2017-ben, 2018-ban és most is” – mutatott rá az olasz, akit a Motorsport.com idéz. „Úgy gondolom, ez azért van, mert az ellenfeleink számos újítást bevetnek, és mindig kell nekik néhány verseny az elején, mire megtalálják a beállításokat. Általában a szezon elején mi mindig jobban készen állunk, mert rengeteg dolgot kipróbálunk. Ezt az előnyt ki tudjuk használni az idény elején, mert a többiek még nincsenek teljesen készen. Viszont miután a többiek megoldják a problémáikat, nehezebbé válik a dolgunk.”

A „Doktor” azt is hozzátette, hogy szerinte a Yamaha a Michelin-korszak 2016-os kezdete óta nem volt képes jelentős előrelépést elérni: „Szerintem 2016 közepéig a Yamaha volt a legerősebb motor a rajtrácson. A Bridgestone-gumikkal 2015-ben a vb-címért harcoltam Lorenzóval, és mindketten több mint 320 pontot szereztünk. Ez azt jelenti, hogy a gyártó összesen 650 pontot szerzett, ami elképesztő mennyiség. Viszont ezután, a 2016-os évad második felétől kezdve a többiek óriási fejlődést értek el – mi pedig, úgy tűnik, lemaradásban vagyunk, mert ha megnézzük a teljesítményünket és a köridőinket, többé-kevésbé ugyanott állunk. Szerintem ez a gond.”

Rossi az előző fordulókon látott halovány teljesítménye alapján a jövő hétvégi Katalán Nagydíjra sem jósol sokkal erősebb produkciót: „Szeretem Barcelonát, de ez igaz volt Le Mans-ra és Mugellóra, és igaz Assenre is. Jelenleg ezeket a helyszíneket részesítem előnyben. Amit tehetünk, hogy koncentráltak maradunk és megpróbálunk nem hibázni az edzéseken. Lehet, hogy sokszor azért próbálunk ki különböző dolgokat, mert mi vagyunk a gyári csapat, és szeretnék javítani a motoron. Megpróbálunk még jobban fókuszálni és a maximumot nyújtani, de szerintem ebben a helyzetben nagyon nehéz lesz dobogóért harcolni Barcelonában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: