Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 22. kedd
Motor

Marquez újra nyert, mögötte három Ducati

Bár a verseny elején Miller még megszorongatta, végül a címvédő simán zsebelte be idei harmadik, valamint a Honda 300. királykategóriás sikerét. Az egymással is harcoló Dovizioso és Petrucci még a dobogón.

Már a felvezető kör is mozgalmasan alakult a MotoGP Francia Nagydíján: Tito Rabat és Joan Mir egyaránt elesett a 3-as kanyarban. A pole-ból Marc Marquez startolhatott, s meg is őrizte a vezetést Danilo Petrucci és Jack Miller előtt, míg mögöttük Valentino Rossi és Pol Espargaro villogott. Petrucci a második kör végén bepróbálkozott Marqueznél, a hondás azonban azonnal visszavágott, egy körrel később pedig már Miller előzte a gyári ducatist, aki mellett Rossi és a gyenge rajt után feljebb zárkózó Andrea Dovizioso is elment. Utóbbi annyira lendületbe jött, hogy hamarosan yamahás honfitársát is lenyomta, s ezzel már dobogós pozícióban haladt.

Miller eközben gyorsan felzárkózott Marquezre, sőt meg is előzte a spanyolt, ezzel pedig átvette a vezetést. Persze a címvédő sem hagyta magát, hamarosan visszatámadta az ausztrált, ennek köszönhetően viszont Dovizioso és Rossi is felért rájuk. Hátrébb történt egy páros bukás is: Francesco Bagnaia és Maverick Vinales ütközött a 12-es kanyarban, mindkettejük számára a sóderágyban ért véget a verseny. Karel Abrahamot pedig fekete zászlóval kizárták, amiért azután hagyta el a bokszutcát, hogy az éllovas már átszelte a célvonalat az első körben.

Marquez a táv harmadánál kezdett ellépni a többiektől, néhány kör alatt egy másodperc fölé hizlalta a fórját Miller és Dovizioso előtt, miközben mögöttük Petrucci előzte Rossit. Az utolsó tíz körhöz közelítve aztán Miller szélesen fordult az egyik kanyarban, Dovizioso pedig átvette tőle a második pozíciót. Marquezhez ő sem tudott közeledni – ekkor már három szekundum fölött volt a különbség –, Millert viszont hamarosan már Petrucci is elkapta, sőt az olasz még csapattársát, Doviziosót is elkezdte szorongatni.

Mindez azonban nem zavarta Marquezt, aki nagy fölénnyel húzta be idei harmadik, egyben a Honda 300. királykategóriás győzelmét, megerősítve vezetését az összetettben is. A második helyet a Petrucci támadásait kivédekező Dovizioso szerezte meg, majd a dobogósok mögött jött egy újabb ducatis Miller személyében. Rossi legjobb yamahásként ötödik, Pol Espargaro a parádés hatodik helyen hozta be a KTM-et, majd jött Morbidelli és a leggyorsabb köröket szórva nagy felzárkózást produkáló Quartararo. A top 10-et Crutchlow és Rins tette teljessé – a bajnokság két hét múlva Mugellóban folytatódik.

A futam végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 41'53.647
2. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +1.984
3. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati +2.142
4. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati +2.940
5. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +3.053
6. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM +5.935
7. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha +7.187
8. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha +8.439
9. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda +9.853
10. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +13.709
11. Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda +15.003
12. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +29.512
13. Johann ZARCO FRA Red Bull KTM Factory Racing KTM +33.061
14. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM +35.481
15. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM +36.044
16. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1 kör
Nem ért célba:        
  Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda  
  Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia  
  Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha  
  Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati  
  Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati  
Kizárták:        
  Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?