DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Phillip Island 2017 újratöltve: Marquez nyerte az év versenyét!

Gyakorlatilag lemásolta a mezőny a tavalyi Ausztrál Nagydíjat Assenben: sokáig hét-nyolc fős bolyban püfölték egymást a versenyzők, a hajrában azonban a címvédő ellépett tőlük és behúzta idei negyedik sikerét. A dobogóra Alex Rins és Maverick Vinales állhatott még fel.

A kéztörés miatt hiányzó Franco Morbidelli nélkül rajtolt el a MotoGP asseni futama, amelyen idén először indulhatott a pole-ból Marc Marquez. A start után is maradt az élen a repsolos, mögé azonban a szokásos parádés rajtja után Jorge Lorenzo zárkózott fel, aki az első kör végére a vezetést is átvette! Egy körrel később azonban Marquez máris visszabújt mellé az utolsó szektorban, amellyel egész hétvégén szenvedett ducatis honfitársa. Valentino Rossi a start után ugyan veszített néhány pozíciót, de hamar visszatért a harmadik helyre.

Lorenzo aztán néhány kör elteltével ismét az élre tört, Marquezt pedig még Rossi, majd Dovizioso is megelőzte – igaz, utóbbi csak néhány kanyar erejéig. Az éllovas duó eközben igen meleg pillanatokat élt át: Rossi hátulról nekiment Lorenzónak – kisebb csoda, hogy mindketten talpon tudtak maradni. Rossi azonban emiatt lendületet veszített, hamarosan Marquez és Dovizioso is elment mellette, pedig a repsolos és a ducatis egymással is csatázott. A „Doktor” ráadásul még hátrébb csúszott: Alex Rins is megelőzte őt a Suzukival.



Az első nyolc helyezett motoros teljesen együtt haladt a verseny első felében, köszönhetően a vártnál csaknem egy másodperccel lassabb versenytempónak (sokáig 1:35 elejében motoroztak), és nem is csak vonatoztak: a tavalyi Phillip Island-i futamra emlékeztető csatározás alakult ki. Rins egy ízben például Marquez mellé szúrt be kőkeményen, amely majdnem a hondás esését eredményezte – az incidenst egy ideig vizsgálta a felügyelőség, de végül nem szankcionálták a suzukist. Féltávnál aztán az éllovas személye is változott: Dovizioso előzte meg Lorenzót, aki persze nem hagyta magát, többször is visszatámadt csapattársának!

Nyolc körrel a vége előtt aztán a szokás szerint gyengén rajtoló, de folyamatosan visszazárkózó Maverick Vinales is az élre tört – igaz, nem sokkal később már Marquez vezetett. A yamahás azonban keményen próbálkozott, egyik manővere során össze is értek, emiatt pedig mindketten kifutottak a bukótérbe, így Dovizioso és Rossi is elmotorozott mellettük. Marquez így is egy kör alatt visszatért az első pozícióba, nyomában Dovizioso, Rossi és Vinales haladt a fináléra fordulva.

Az utolsó körökre aztán Marquez valamelyest ellógott üldözőitől, s ahogy a tavalyi Ausztrál Nagydíjon, úgy végül most is viszonylag kényelmes előnnyel húzta be a győzelmet. A dobogóra Rins és Vinales állhatott még fel: a suzukis az utolsó körben ment el yamahás honfitársa mellett. Az ő eredményükhöz kellett az is, hogy két körrel korábban Dovizioso kitessékelje Rossit, így a két olasz ért célba a negyedik és ötödik helyen. Crutchlow lett a hatodik, míg Lorenzónak ezúttal be kellett érnie a hetedik pozícióval. A top10-be Zarco, Bautista és Iannone fért még be – folytatás két hét múlva a Sachsenringen.

A futam végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 41'13.863
2. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +2.269
3. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +2.308
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +2.422
5. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +2.963
6. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda +3.876
7. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati +4.462
8. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +7.001
9. Alvaro BAUTISTA SPA Angel Nieto Team Ducati +7.541
10. Jack MILLER AUS Alma Pramac Racing Ducati +13.056
11. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +14.255
12. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM +15.876
13. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +15.986
14. Scott REDDING GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +16.019
15. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +16.043
16. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati +16.416
17. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM +29.073
18. Hafizh SYAHRIN MAL Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +33.824
19. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda +34.037
20. Thomas LUTHI SWI EG 0,0 Marc VDS Honda +47.853
Nem ért célba:        
  Danilo PETRUCCI ITA Alma Pramac Racing Ducati  
  Xavier SIMEON BEL Reale Avintia Racing Ducati  
  Karel ABRAHAM CZE Angel Nieto Team Ducati  

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: