DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Dovizioso vezet, Marquez bukás miatt a Q1-ben

A két Ducati zárta az élen a szabadedzések összesített eredménylistáját: az olasz motoros minimális előnnyel javította meg spanyol társa pénteki idejét. Maverick Vinales a harmadik, Marc Marquez viszont ismét bukott, s ezzel kicsúszott az első tízből.

Szombat délelőtt a harmadik szabadedzéssel folytatódott a MotoGP programja a Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán. A pénteki két tréning után Jorge Lorenzo vezette az összesített eredménylistát, Marc Marquez viszont a top10-en kívülről várta a folytatást – igaz, a címvédő hamar orvosolta ezt a problémát, tíz perc elteltével már a harmadik helyet foglalta el ducatis honfitársa és a suzukis Andrea Iannone mögött.

A középső szakasz néhány javítástól – például Tito Rabat ugrott előre jelentősen – és Cal Crutchlow esésétől eltekintve viszonylag eseménytelenül telt, de az igazi tűzijátékot az utolsó öt-tíz percben lehetett várni. Rabat volt az egyik, aki tovább javított egyébként: az Avintia Ducati spanyolja egy ponton az előkelő harmadik helyet foglalta el.



A fináléban aztán a részidők alapján Marquez akár a vezetést is átvehette volna, ám ehelyett tegnaphoz hasonlóan ismét bukott, ezúttal a 10-es kanyarban. Így viszont Andrea Dovizioso tört az élre: az olasz hét ezreddel javította meg Lorenzo előző napi eredményét. A spanyol csapattárs így is maradt második összesítésben, míg a Ducatikat Maverick Vinales, Andrea Iannone és Cal Crutchlow követte a sorban. Rajtuk kívül Johann Zarco, Valentino Rossi, Danilo Petrucci, Dani Pedrosa és Rabat fért még be az első tízbe és ezáltal a Q2-be – Marquez viszont az esése nem tudott a végén gyorskört futni, így neki már az időmérő első szakaszában is jelenése lesz.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1'38.923

 

2.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'39.012

0.089 / 0.089

3.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda CASTROL

Honda

1'39.041

0.118 / 0.029

4.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'39.143

0.220 / 0.102

5.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'39.150

0.227 / 0.007

6.

Danilo PETRUCCI

ITA

Alma Pramac Racing

Ducati

1'39.202

0.279 / 0.052

7.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'39.219

0.296 / 0.017

8.

Tito RABAT

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

1'39.256

0.333 / 0.037

9.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'39.390

0.467 / 0.134

10.

Hafizh SYAHRIN

MAL

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'39.528

0.605 / 0.138

11.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'39.597

0.674 / 0.069

12.

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

1'39.677

0.754 / 0.080

13.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'39.712

0.789 / 0.035

14.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Angel Nieto Team

Ducati

1'39.720

0.797 / 0.008

15.

Jack MILLER

AUS

Alma Pramac Racing

Ducati

1'39.816

0.893 / 0.096

16.

Takaaki NAKAGAMI

JPN

LCR Honda IDEMITSU

Honda

1'39.819

0.896 / 0.003

17.

Franco MORBIDELLI

ITA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'39.872

0.949 / 0.053

18.

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'39.973

1.050 / 0.101

19.

Mika KALLIO

FIN

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'40.034

1.111 / 0.061

20.

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'40.040

1.117 / 0.006

21.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'40.047

1.124 / 0.007

22.

Xavier SIMEON

BEL

Reale Avintia Racing

Ducati

1'40.291

1.368 / 0.244

23.

Scott REDDING

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'40.389

1.466 / 0.098

24.

Sylvain GUINTOLI

FRA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'40.615

1.692 / 0.226

25.

Thomas LUTHI

SWI

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'40.638

1.715 / 0.023

26.

Karel ABRAHAM

CZE

Angel Nieto Team

Ducati

1'40.739

1.816 / 0.101


A három szabadedzés összesített eredménye (a top10 bejutott a Q2-be):

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: