DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Petrucci és Miller is a Ducati gyári ülésére hajt

Ebben persze nincs sok újdonság, eddig is nyilvánvaló volt, hogy közülük kerülhet ki Jorge Lorenzo utódja, de az Olasz Nagydíj helyszínén mindkét pramacos beszélt arról, milyen nyomással jár számukra ez a tét.

Már hetek óta erősen valószínűnek tűnik, hogy Jorge Lorenzo a szezon végén elhagyja a Ducatit – erre utalnak a vezetőség nyilatkozatai is: Claudio Domenicalli, a bolognai gyártó elnök-vezérigazgatója például a következőket mondta: „Lorenzo egy nagyszerű versenyző, aki nem tudta kihozni a maximumot a motorunkból, amelynek vannak erősségei és gyengeségei is. Sajnos sem ő, sem a szerelői nem tudták érvényre juttatni a tehetségüket, emiatt pedig a keserűség végig ott marad”. Az ötszörös világbajnok Mugellóban a tőle megszokott stílusban reagált főnöke szavaira, amely újabb egyértelmű jel a szakításra: „Nem fogom kommentálni Claudio megjegyzéseit. Csak annyit mondok, hogy nemcsak egy nagyszerű versenyző vagyok, hanem bajnok is.”

gyari ducati-2018



Lorenzo a legfrissebb pletykák szerint egy újonc maláj alakulat szatellit Yamaháján köthet ki, az ő sorsánál viszont egyértelműbbnek tűnik az, hogy ki érkezhet a helyére: nyílt titok, hogy a Pramac Racing egyik versenyzője lehet a befutó. A nagyobb ducatis tapasztalatnak köszönhetően Danilo Petrucci lehet a kedvezményezett, hiszen ő már tavaly is aktuális évi versenygéppel mehetett, ráadásul a Francia Nagydíjon elért dobogója is a segítségére lehet. Plusz Petrucci már korábban elmondta, hogy ha nem kapja meg a gyári ülést, elhagyja a márkát, míg csapattársa, Jack Miller a Pramacnál is szívesen maradna egy GP19-es Desmosedicin, így ha nem akarják elveszíteni az olaszt, őt kell választaniuk.

Petrucci Mugellóban beszélt arról, hogyan állnak az egyeztetéseket és mire számít a mostani hétvégén: „Mint mindig, megpróbálom a legjobbamat nyújtani. Miközben a jövőmről is egyeztetünk, szeretném megismételni a tavalyi tempómat. Ugyanúgy fogunk dolgozni, mint Le Mans-ban, igyekszünk kontroll alatt tartani minden egyes részletet, aztán meglátjuk. A dobogó a cél, de kiderül, mire leszünk képesek vasárnap délután, mert a MotoGP-ben nagyon nehéz jósolgatni. Sokat várok magamtól, mert tudom, hogy egy gyári ülésért harcolok, de nem is csak a Ducati üléséért. Le Mans-ban sikerült elérnünk a pódiumot, s ezt és a tavalyi évet figyelembe véve itt is ez a cél. Nem lesz egyszerű, mivel nem teszteltünk itt, ezért lépéshátrányban leszünk, de igyekszünk a lehető leggyorsabban felzárkózni.”

Az olasz tisztában van vele, hogy csapattársával harcol Lorenzo vélhetően megüresedő helyéért, de ez nem különösebben izgatja: „Jack nagyon-nagyon gyors, amit meg is mutatott az előző futamokon. Szeretnék minél több ellenfél előtt befutni, így nem igazán érdekel, hogy egy konkrét versenyzőt megelőzök-e vagy sem. Mindig az a célom, hogy mindenki másnál gyorsabb legyek.”

Természetesen Millert is megkérdezték arról, milyennek látja a maga esélyeit: „A menedzsmentem folyamatosan tárgyal, igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, de egyelőre várakoznunk kell. Amint azt már elmondtam, mindenképp GP19-esen fogok ülni, de természetesen szeretnék vörös színekben versenyezni, viszont mindkét opciónak vannak előnyei és hátrányai is. A gyári csapatban jóval nagyobb a stressz, de egy valóra vált álom lenne odakerülni, szóval ezen dolgozunk, de teljesen a csapattól függ, hogy élnek-e az opcióval vagy sem” – idézi az ausztrált a Crash.net szakoldal.

Az egyszeres MotoGP-s futamgyőztes elmondta: kissé szürreálisnak hat a gyári ülés lehetősége annak fényében, hogy néhány éve még senki nem volt rá kíváncsi. „Úgy érzem, két éve még nem érdemeltem ezt meg, de keményen dolgoztam az utóbbi években, tényleg lehiggadtam és sokkal érettebb lettem. Ezt a motorozásom bizonyítja: nyolc top10-es helyezésnél járok zsinórban, ami szerintem karrierem legjobb sorozata. Junior korom óta nem tudtam fejezni nyolc futamot egymás után. Az előző egy vagy két versenyen a dobogó is közel volt, és a fiatalabb, tapasztalatlanabb Jack valószínűleg ráment volna, aztán meg a sóderágyban végezte volna! De nem éreztem úgy, hogy van elég gumim a felzárkózáshoz, viszont egyre közelebb kerülünk, szóval előbb-utóbb összejön a dobogó” – fogalmazott Miller, hozzátéve, hogy idei javulása annak is köszönhető, hogy a Ducatin nyugodtabban tud motorozni, mint a korábbi szezonok során a Hondával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: