DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Marquez sem bírt Doviziosóval Katarban

Bár a rajtja nem sikerült a legjobban, az olasz versenyző apránként levadászta ellenfelét, a befutónál pedig repsolos ellenfele támadását is visszaverte, így sorozatban három második hely után végre megnyerte az évadnyitót a ducatis. A dobogót Rossi tette teljessé.

Itthoni idő szerint vasárnap 17 órakor startolt el a MotoGP várva várt szezonnyitó Katari Nagydíja, amelynek Johann Zarco vághatott neki a pole-pozícióból. A francia a start után is megőrizte a vezetést, mögé a Repsol Hondák zárkóztak fel Marc Marquez, Dani Pedrosa sorrendben, majd jött az utóbbihoz hasonlóan remekül rajtoló Valentino Rossi. Zarco ugyan hibázott a kör végén, így ideiglenesen a címvédő állt az élre, a Tech3-s hamar visszaelőzte a spanyolt. A 200. királykategóriás futamát teljesítő Pedrosát egyesével darálták be az ellenfelek: Rossi, Danilo Petrucci, Cal Crutchlow és Andrea Dovizioso is elment mellette az első körökben.

Rossi aztán Marquezt is levadászta, miközben a gyenge start után Dovizioso is elkezdett felzárkózni: a táv harmadánál már negyedik helyen haladt a ducatis. Az olasz aztán a hibázó Rossit is elkapta, majd ideiglenesen Marquezt is megelőzte, a féltávnál azonban még mindig Zarco nevét olvashattuk az első helyen. Az első nyolc helyezett egyébként gyakorlatilag még teljesen együtt volt ekkor, Alex Rins azonban kiszállt a bolyból – ahogy hátrébb Jorge Lorenzo számára is bukással ért véget az évadnyitó.

Sokáig állóháború zajlott az élmezőnyben, de aztán öt körrel a vége előtt Dovizioso és Marquez, majd nem sokkal később Rossi is lenyomta az addig vezető Zarcót. A győzelem sorsa aztán a tavalyi két vb-aspiráns között dőlt el: bár Marquez a tavalyi osztrák és japán futamokhoz hasonlóan bepróbálkozott az utolsó kanyarban, az olasz ismét legyorsulta, így zsinórban három második hely után végre győzni tudott a Katari Nagydíjon! A dobogót Rossi tette teljessé, azaz három márka képviselői állhattak fel a pódiumra. Crutchlow lett a negyedik, Petrucci az ötödik, megelőzve a verseny közben nagy felzárkózást produkáló Vinalest, míg Zarco végül egészen Pedrosa mögé, a nyolcadik helyre csúszott vissza. A top10-et Iannone és Miller tette teljessé – folytatás három hét múlva Argentínában.

A futam végeredménye:

1.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

42'34.654

2.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+0.027

3.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+0.797

4.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda CASTROL

Honda

+2.881

5.

Danilo PETRUCCI

ITA

Alma Pramac Racing

Ducati

+3.821

6.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+3.888

7.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+4.621

8.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+7.112

9.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+12.957

10.

Jack MILLER

AUS

Alma Pramac Racing

Ducati

+14.594

11.

Tito RABAT

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

+15.181

12.

Franco MORBIDELLI

ITA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+16.274

13.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Angel Nieto Team

Ducati

+19.788

14.

Hafizh SYAHRIN

MAL

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+20.299

15.

Karel ABRAHAM

CZE

Angel Nieto Team

Ducati

+23.287

16.

Thomas LUTHI

SWI

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+24.189

17.

Takaaki NAKAGAMI

JPN

LCR Honda IDEMITSU

Honda

+24.554

18.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

+31.704

19.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+34.712

20.

Scott REDDING

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+37.641

21.

Xavier SIMEON

BEL

Reale Avintia Racing

Ducati

+46.706

Nem ért célba:

 

 

 

 

 

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

 

 

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

 

 

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: