DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Motor

Marquez újabb két évre aláírt a Hondával

A HRC hétfő délelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbították a szerződésüket a hatszoros világbajnok spanyollal, aki így 2020 végéig biztosan a Repsol Honda színeiben fog versenyezni.

Marc Marquez 2013-ban lépett fel a királykategóriába, s azóta csak a Repsol Honda színeiben versenyzett. Az eddig együtt töltött öt évük összesen négy világbajnoki címet eredményezett: tavaly a spanyol lett a legfiatalabb motoros, aki elérte ezt a számot – sőt, a kisebb géposztályokat is beleszámítva már hat összetett elsőségnél jár a 25. születésnapját nemrég ünneplő versenyző. Marquez korábban már többször elmondta, hogy a jövőben is a japánokkal szeretné folytatni, így senkit nem érhetett váratlanul a mai bejelentés, miszerint újabb két évre aláírt a HRC-vel, így 2020 végéig biztosan a Honda gyári alakulatában húzza majd a gázt.

marquez-honda-repsol-1



„Izgatott vagyok, hogy továbbra is a Honda gyári csapatában versenyezhetek a MotoGP-ben” – nyilatkozta Marquez a sajtóközleményben. „Büszke vagyok rá, hogy része lehetek a Honda családnak, és becsülöm azt, ahogy a Honda és a csapat is mindig mindent megtesz azért, hogy biztosítsák számomra azt, amire szükségem van. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogattak az évek során. Az első két teszt jól alakult, s így, hogy aláírtuk az új szerződést, csak a versenyzésre koncentrálhatok az előttünk álló szezonban. Továbbra is szeretném élvezni a motorozást, és a legjobbamat fogom nyújtani, hogy elérjük a közös céljainkat. Köszönöm!”

A Honda mostani bejelentésével folytatódik a néhány éve tapasztalt tendencia, miszerint a csapatok igyekeznek a lehető leghamarabb szerződést kötni a versenyzőkkel a következő szezonra. Marquez hosszabbításával már összesen hat hely, azaz a rajtrács negyede elkelt: Cal Crutchlow (LCR Honda), Franco Morbidelli (Marc VDS Honda) és Xavier Simeon (Avintia Ducati) eleve rendelkezett 2019-re érvényes kontraktussal, míg pár hete Maverick Vinales is bejelentette, hogy marad a gyári Yamahánál, a múlt héten pedig a Ducati és a Pramac Racing tette hivatalossá a Moto2-ből érkező Francesco Bagnaia szerződtetését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: