DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Előzetes egyeztetések indulhatnak a MotoGP Magyar Nagydíjáról

Ahogyan azt a Formula.hu exkluzív forrásai már hónapokkal ezelőtt megjósolták, egyeztetések kezdődnek a magyar kormány és a MotoGP sorozat szervezői között - jöhet a Magyar Nagydíj?

A gyorsaságimotoros-világbajnokság története során eddig kétszer, 1990-ben és 1992-ben rendeztek Magyar Nagydíjat, amelynek az akkor még csak néhány éves Hungaroring adott otthont. Azóta viszont nem látogattak el hazánkba a világ legjobb motorosai, pedig Talmácsi Gábor sikereinek idején úgy tűnt, egy külön erre a célra épülő pályát is felhúzhatnak a Balatonring révén, ám ez a projekt végül meghiúsult. Az utóbbi hónapokban aztán újból felmerültek a pletykák, hogy esetleg megpróbálhatja a mogyoródi pálya visszacsábítani a MotoGP-t, most pedig itt az első konkrét jel arra, hogy valóban van erre irányuló szándék - erről a Formula.hu már augusztusban is írt

hungaroring-motogp-1



A legfrissebb, csütörtöki Magyar Közlönyben ugyanis megjelent egy kormányhatározat, miszerint a Hungaroring és a MotoGP kereskedelmei jogainak birtokosa, a Dorna között kezdődjenek meg az előzetes egyeztetések egy esetlegesen jövőben Magyar Nagydíj kapcsán. Emellett arról is döntés született, hogy a tárgyalások alapján készüljön kimutatás a rendezéssel kapcsolatos kiadásokról és bevételekről, november 30-i határidővel. Fontos hangsúlyozni: ez a kormányhatározat egyelőre csak azt jelzi, hogy felmerült egy esetleges MotoGP-s rendezés gondolata, vélhetően a tárgyalások és az előzetes felmérések alapján dől el, hogy valóban pályázunk-e egy jövőbeni nagydíjra. Íme, a Magyar Közlönyben megjelent teljes szöveg:

kép1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: