DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Motor

Az év befutója, Dovizioso kivédekezte Marquez támadásait!

A verseny elején ugyan még Jorge Lorenzo vezetett, a győzelem sorsa azonban Andrea Dovizioso és Marc Marquez között dőlt el - ráadásul a végjáték is parádésra sikerült!

Marc Marquez indulhatott az élről a MotoGP Osztrák Nagydíján, ám csak egy kanyarig vezetett a spanyol, Jorge Lorenzo ugyanis a második egyenesben elhúzott mellette. A ducatis ráadásul valamelyest le is rázta magáról a repsolost, valamint az őt üldöző Andrea Doviziosót, Valentino Rossit és Maverick Vinalest. Utóbbi yamahás nagy elánnal támadta a „Doktort”, ám egy ilyen alkalommal a pályáról is leszaladt, így visszaesett Johann Zarco és Dani Pedrosa mögé a hetedik helyre.

Lorenzo körökön keresztül őrizte a vezetést, az előnye azonban folyamatosan fogyott Marquezzel szemben. A hondás viszont elmérte az egyik féktávot, így Dovizioso is elé került, és beletelt néhány körbe, mire visszaelőzte az olaszt. Ezt követően azonban nagyon gyorsan megérkezett Lorenzóra, s végül át is vette tőle a vezetést – igaz, néhány másodpercre Dovizioso mindkettejük elé került, de vissza kellett sorolni a második helyre. Az éllovas trió mögött is nagy csata zajlott: Pedrosa és Zarco is lenyomta Rossit, aki aztán hibázott is egyet, így Vinales is elé került.

Dovizioso nem hagyta ellógni Marquezt – olyannyira nem, hogy amikor a címvédő elmérte a 3-as kanyart, a ducatis el is ment mellette, eggyel hátrébb pedig Pedrosa vette át a harmadik helyet Lorenzótól. A rutinos spanyol ráadásul az előtte állókra is fel tudott zárkózni, mivel Dovizioso és Marquez óriási adok-kapokba kezdett az élen, így az utolsó hat körre teljesen együtt fordult az olasz és a két Repsol Honda.

A fináléra azonban már ismét kettesben maradt Dovizioso és Marquez, akik egészen a befutóig elképesztő csatát vívtak egymással: a hondás még az utolsó kanyarban is bevetődött ellenfele mellé, azonban nem tudta megőrizni az első helyét, így az olasz idén harmadszor nyert – idén egy Ducati diadalmaskodott Spielbergben! Pedrosa bejött harmadikként, megelőzve Lorenzót és Zarcót, míg a gyári Yamahák csak a hatodik, hetedik helyen jöttek be Vinales, Rossi sorrendben, így Dovizioso mindkettejüket megelőzte a tabellán. A top10-et Bautista, Baz és a KTM szabadkártyás tesztpilótájaként parádés versenyt teljesítő Kallio tette teljessé – folytatás két hét múlva Silverstone-ban.

A futam végeredménye:

1. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 39'43.323
2. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda +0.176
3. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +2.661
4. Jorge LORENZO SPA Ducati Team Ducati +6.663
5. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +7.262
6. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +7.447
7. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +8.995
8. Alvaro BAUTISTA SPA Pull&Bear Aspar Team Ducati +14.515
9. Loris BAZ FRA Reale Avintia Racing Ducati +19.620
10. Mika KALLIO FIN Red Bull KTM Factory Racing KTM +19.766
11. Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +20.101
12. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Racing Ducati +25.523
13. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +26.700
14. Karel ABRAHAM CZE Pull&Bear Aspar Team Ducati +27.321
15. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda +28.096
16. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +32.912
17. Hector BARBERA SPA Reale Avintia Racing Ducati +34.112
18. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM +36.423
19. Tito RABAT SPA EG 0,0 Marc VDS Honda +42.404
20. Sam LOWES GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +52.492
Nem ért célba:        
  Jack MILLER AUS EG 0,0 Marc VDS Honda  
  Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Racing Ducati  
  Jonas FOLGER GER Monster Yamaha Tech 3 Yamaha  
  Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM  

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: