DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

MotoGP: Mindkét Yamaha kiesett, Marquez győzelemmel világbajnok!

Döbbenetes forgatókönyv szerint alakult a MotoGP Japán Nagydíja: előbb Valentino Rossi, majd Jorge Lorenzo alól is kicsúszott a motor, ezzel pedig az idei ötödik sikerét arató Marc Marquez a Honda hazai versenyén biztosította be ötödik vb-címét! A dobogóra Andrea Dovizioso és Maverick Vinales állhatott még fel.

Magyar idő szerint vasárnap reggel 7 órakor rajtolt el a MotoGP Japán Nagydíja, amelynek Valentino Rossi vághatott neki a pole-pozícióból. A rajt utáni előzgetést követően azonban Jorge Lorenzo állt az élre, sőt az olaszt még Marc Marquez és egy rövid időre Aleix Espargaro is megelőzte. Rossi aztán próbált visszakerülni Marquez elé is, a repsolos azonban azonnal visszavágott, és megpróbálta tartani a lépést a máris fél másodperces előnybe kerülő Lorenzóval. A hondásnak nem is tartott sokáig a felzárkózás, a negyedik kör végén már az összetettbeli éllovas vezetett, aki azzal a lendülettel neki is állt építgetni az előnyét a Yamahákkal szemben.



A hatodik körben Rossi átvette a második helyet Lorenzótól, míg egy bollyal hátrébb Andrea Dovizioso gyűrte le Espargaro Suzukiját. Egy körrel később azonban jött a fordulat: Rossi elcsúszott, s bár vissza tudott ülni a motorjára, ez csak arra volt elég, hogy visszatérjen a bokszba vele. Ez pedig azt jelentette, hogy amennyiben Marquez megnyeri a futamot, Lorenzo pedig lecsúszik a dobogóról, a hondás már most biztossá teheti harmadik királykategóriás világbajnoki címét! Nem a „Doktor” volt egyébként az egyetlen balesetező: Jack Miller és a hétvégén a gyári Ducati színeiben szereplő Hector Barbera is bukott.

Marquez féltávnál már bő három másodperccel vezetett, Lorenzóhoz viszont apránként közeledni kezdett a Dovizioso, Espargaro páros. Utóbbi azonban leszakadt róluk, sőt megérkezett rá csapattársa, Maverick Vinales is, a ducatis ellenben a verseny utolsó negyedére tulajdonképpen utolérte a címvédőt. Előzést azonban Vinalestől láthattunk csak, öt körrel a vége előtt ugyanis Lorenzo alól is kicsúszott a Yamaha – ezzel Dovizioso és Vinales jött fel a dobogós pozíciókba, Marqueznek pedig már csak be kellett osztania az előnyét a leintésig.

A repsolos spanyol ezt meg is tette, így az idei ötödik sikerét arató Marc Marquez győzelemmel biztosította be harmadik királykategóriás, összességében pedig immár ötödik világbajnoki elsőségét – mindezt a Honda hazai pályáján, annak 50 éves évfordulóján, hogy a japán gyártó először beszállt a legnagyobb géposztályba! Dovizioso és Vinales révén a Ducati és a Suzuki is szerzett egy-egy dobogós helyezést, majd jött mögöttük Aleix Espargaro és legjobb szatellit motorosként Cal Crutchlow, míg az első tíz sorrendjét Pol Espargaro, Alvaro Bautista, Danilo Petrucci, Scott Redding és Stefan Bradl tette teljessé. A világbajnoki szezon a jövő hétvégén folytatódik a Phillip Island-i Ausztrál Nagydíjjal.

A futam végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 42'34.610
2. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +2.992
3. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +4.104
4. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +4.726
5. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda +15.049
6. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +19.654
7. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +23.032
8. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati +28.555
9. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati +28.802
10. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +32.330
11. Katsuyuki NAKASUGA JPN Yamalube Yamaha Factory Racing Yamaha +42.845
12. Yonny HERNANDEZ COL Pull & Bear Aspar Team Ducati +52.219
13. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +53.783
14. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda +54.760
15. Hiroshi AOYAMA JPN Repsol Honda Team Honda +1'00.155
16. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati +1'04.440
17. Hector BARBERA SPA Ducati Team Ducati +1'42.966
18. Mike JONES AUS Avintia Racing Ducati 1 kör
Nem ért célba:        
  Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha  
  Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha  
  Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda  
  Eugene LAVERTY IRL Pull & Bear Aspar Team Ducati  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: