DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

„Rossi simán nyerhetne itt, csak nem akar”

A Man-szigeti TT egyik legsikeresebb alakja szerint pár év alatt Valentino Rossi is felérhetne a csúcsra a világ legőrültebb motorversenyén. A Katalán Nagydíj bizonyította, hogy a baj bárhol bekövetkezhet, így az egész csak azon múlik, hogy egy versenyző mennyire tudja kizárni gondolataiból a félelmet.

Az utcai motorversenyzés Mekkájának tartott brit szigeten jelenleg is zajlik Man-szigeti TT, ahol a Formula.hu-nak lehetősége volt leülni a legsikeresebb aktív versenyzővel, a 44 éves John McGuinness-szel, aki idén ünnepli 20. évfordulóját annak, hogy először rajthoz állt a 60 kilométeres pályán, ennek apropóján pedig a paddockban kiállítást tartanak karrierje legendás versenygépeiből.

E9518B8EEC844680BC5DDFF965116EDA



Arra a kérdésre, hogy mi motiválja még ennyi sikeresen átvészelt verseny - és 23 győzelem - után is, és az idő előrehaladtával nem hatalmasodik-e el benne a félelemérzet, az angol a következőképpen felelt:

„Ehhez én úgy állok hozzá, hogy ’miért is ne?’ Meg lehet sérülni biciklizés, hegymászás, lovaglás vagy autóvezetés közben is. Aztán ott vannak a betegségek is, szóval az emberek valahogy mindig meghalnak. Ezt a helyet nehéz szavakba önteni. Hatalmas mértékű élvezetet, izgalmat okoz a pálya vezetés közben, már csak annak hossza miatt is. De én sohasem gondoltam igazán bele a veszélyekbe. Az ember mindig úgy van vele, hogy úgysem vele fog megtörténni a baj” - ecsetelte optimista hozzáállását a Formula.hu-nak.

AD48F11ED3CA4C9DBC33409E7E7E7312

De mi kell ahhoz, hogy valaki el merjen indulni ezen a félelmetes versenyen, és 200 km/órás átlagsebességgel száguldjon végig a biztonsági korlátok helyett árkokkal, bokrokkal és kőfalakkal szegélyezett hegyi pályán? Vajon szükség van ehhez különleges mentális felkészülésre, a félelemérzet teljes mellőzésére?

„Az egész attól függ, hogy az egyes versenyzők milyen célokat üldöznek” - mutatott rá. „Egyesek a nagydíjversenyzésben akarnak világbajnokok lenni, mások viszont a TT-ben szeretnének felérni a csúcsra, és vannak olyanok is, akik mindkettőt akarják. Én is ilyen voltam, hiszen először megnyertem a brit bajnokságot, és ezt követték a TT-sikerek. Szerintem azokból lesznek itt a legjobb versenyzők, akik az átlagnál simábban vezetnek és képesek előregondolkodni. Alapvetően viszont bármelyik tehetséges és tapasztalt versenyző helyt tudna itt állni, függetlenül attól, hogy honnan érkezik. Ha akarna, Valentino Rossi is nyerhetne itt, ez nem is kérdés. A helyzet csupán az, hogy nem akar” - mondta, hozzátéve, hogy ha a MotoGP sztárja beadná a derekát, szerinte 2-3 évre lenne szüksége a győzelemhez.”

7728EA707BE44A11AE22D35764D190C7

McGuinness néhány éve közeli barátságot is ápol Rossival, aki annak ellenére, hogy nem fontolgatja a Man-szigeti részvételt, elmondása szerint rengeteg kérdéssel bombázza őt a versennyel kapcsolatban, és nagy tisztelettel tekint azokra, akik legalább egyszer is rajthoz álltak már itt.

„Valentino ellátogatott ide 2009-ben, én pedig akkor éppen megnyertem a versenyt és nekiadtam a győztes trófeámat. Tetszett neki, amit látott, és ő maga is megtett egy kört, majd pedig odajött hozzám, és azt mondta, ’nem semmi, nagy tisztelet ezért’. Rajta kívül Jorge Lorenzo és Nicky Hayden is kipróbálta már a pályát, és senki nem azzal tért vissza, hogy ez egy őrültség, amit be kellene tiltani. Mind tisztában vagyunk a kockázatokkal, jól tudjuk, hogy mit csinálunk. De nézzük csak meg, hogy mi történt most Barcelonában, ahol elveszítettük Luis Salomot. Ez is azt mutatja, hogy tényleg bárhol, bármi megtörténhet” - utalt a MotoGP Katalán Nagydíjának eseményeire McGuinness, aki idén is rajthoz áll a legtöbb kategóriában a Man-szigeten, és már csak három siker választja el attól, hogy beérje Joey Dunlop rekordnak számító 26 győzelmét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: