DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Motor

Rossi: Egy pár évig még folytathatom

A Yamaha kilencszeres világbajnoka egy interjúban újfent elismételte, hogy az első öt-hat futam eredményei alapján dönt arról, hogy visszavonul-e a 2016-os szezon végén vagy továbbra is a MotoGP-ben marad. Elmondása szerint nehéz lesz megismételni a tavalyi szezonkezdetet, valamint arról is kitért ismét, hogy úgy érzi, Marc Marquez becsapta őt.

Valentino Rossi a 21. világbajnoki idényére készül – ebből ez lesz a 17., amelyet a királykategóriában tölt –, 37 évesen pedig természetesen a mezőny legidősebb tagja. Yamahás szerződése lejár a 2016-os évad végén, ám jelenleg úgy tűnik, az olasz motoros egyelőre még nem tervezgeti a visszavonulását: elmondása szerint a szezon eleji formája után dönti el, hogy marad-e még a MotoGP-ben.

Rossi-főkép_3



„Az első öt-hat verseny után döntök, de meggyőződésem, hogy egy pár évig még tudom folytatni, aztán akkor lehet, hogy a Yamaha már szólni fog nekem, mert addigra megőszülök!” – viccelődött Rossi a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban, amelyben arra is kitért, hogy motoros karrierje befejezése után négy kerékre válthat: „De 39 évesen még mindig lesz lehetőségem több tucatnyi autóversenyen rajthoz állni, beleértve a legfantasztikusabb viadalokat, mint például a Le Mans-i 24 órást vagy a Dakart – igaz, ott korán kell kelned!”

Az olasz klasszis így beszélt az első nagydíjak esélyeiről: „A tesztek jobban sikerültek, mint tavaly, amikor a pályafutásom egyik legjobb versenyével indítottam a szezont. Nehéz lesz ezt megismételni, bár szeretnék ismét a dobogóra állni. Egy éve jól kezdtem az évet, ami aztán rosszul végződött: idén jobban örülnék, ha kevésbé sikerülne jól az idény eleje, de a végéig erős tudnék maradni.”

Rossi-Yamaha_3

Az idézett olasz sportlap újságírói természetesen nem tudták kihagyni egy kérdést, amely a Marc Marquezzel kapcsolatos 2015-ös botrányára vonatkozott. Rossi nemrég úgy nyilatkozott, hogy már nem helyrehozható a kapcsolatuk a spanyollal, most pedig arról beszélt, hogy szerinte a repsolos eleve nem tekintette őt a példaképének, ellentétben azzal, amit mondott:

„Hagytam, hogy Marquez átverjen. Azt mondta, hogy a rajongóm volt, de ez mind hazugság. Majdnem elhittem neki, és készen álltam rá, hogy egymás riválisai legyünk a pályán, de Assenben ráeszméltem, hogy csak akkor volt a barátom, amikor legyőzött engem” – fogalmazott a kilencszeres vb-győztes.

Rossi a saját tavalyi sepangi megmozdulását, amikor szándékosan kivezette Marquezt a pályáról, egy Formula-1-es esettől állította párhuzamba: a yamahás motoros szerint az 1990-es Japán Nagydíj rajtjánál Ayrton Senna is helyesen cselekedett, amikor a pályán vett revánsot Alain Proston, aki állítása szerint a pályán kívül sportpolitikai eszközökkel is megpróbált keresztbe tenni neki (a brazil szándékosan kiütötte a franciát az első kanyarban, s miután mindketten kiestek, ezzel biztossá tette második vb-címét).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: