DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Változik a versenyirányítás hatásköre a MotoGP-ben

Vito Ippolito, a Nemzetközi Motoros Szövetség elnöke megerősítette, hogy a Grand Prix Commission csütörtöki döntése értelmében immár nem a versenyirányítás lesz a felelős a büntetések kiszabásáért, hanem egy külön erre a célra felállított versenyfelügyelői bizottság.

Már közvetlenül a tavaly év végi példátlan botrány után felmerültek olyan elképzelések, miszerint módosítják a döntéshozatal menetét a versenyzők szankcionálását illetően. Carmelo Ezpeleta, a Dorna elnöke nemrég maga is úgy nyilatkozott, hogy a gyorsasági motoros világbajnokság irányításáért felelős szervezet ezentúl nem akar belefolyni ilyen kérdésekbe azok után, hogy többen is „spanyol maffiának” nevezték őket, amiért állítólag Marc Marquezt és Jorge Lorenzót favorizálták Valentino Rossival szemben.

Webb-főkép



A büntetésekért eddig a versenyirányítás volt a felelős, mostantól azonban egy külön az erre a célra felállított versenyfelügyelői bizottság hatáskörébe fognak tartozni a versenyzői kihágások és azok szankcionálása. Az új bizottság tagjai között Mike Webb versenyigazgató mellett két másik, a FIM által delegált stewardot találunk majd, Vito Ippolito elmondása szerint ezek közül az egyik állandó lehet a szezon folyamán. A versenyirányítás összetétele ezzel egyidejűleg nem változik: Webb itt is tag lesz, mellette Franco Uncini (FIM) és Javier Alonso (Dorna) maradnak az illetékes döntéshozók.

A Grand Prix Commission csütörtöki gyűlésén hozott határozat értelmében azonban a versenyirányítás mostantól a nagydíjak lebonyolításáért lesz felelős, s csak olyan egyértelmű ügyekben hozhatnak döntéseket, mint például a bokszutcai sebességtúllépés. Minden olyan esetben, amely további vizsgálatot igényel, legyen szó akár egy pilóta veszélyes magatartásától a pályán, mostantól a versenyfelügyelői bizottság dönt majd az esetleg büntetésekről. Ippolito FIM-elnök egyébként azt is elmondta, hogy a közeljövőben elképzelhető, hogy a büntetőpontok rendszerét is módosítják, hiszen azt is számos kritika érte a 2015-ös idény végi események kapcsán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: