DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

Hivatalos: A Yamaha a teljesen seamless váltót használja

Minden bizonnyal senkinek nem okozunk különösebben nagy meglepetést azzal, ha leírjuk, hogy a Yamaha a Honda elleni harcban idén beveti saját, teljesen seamless váltóját. A régóta tudni vélhető stratégia azonban csak a napokban vált hivatalossá, a „hangvillások” Japánban tartott sajtókonferenciáján.

A MotoGP második sepangi tesztje több érdekességet is tartogatott, melyből egyik az volt, hogy Jorge Lorenzo és Valentino Rossi először vethették be a Yamaha teljesen seamless váltóját. Ez azt jelenti, hogy az 1. és 6. sebességi fokozatok között ezentúl felfelé- és lefelé váltáskor is „zökkenőmentesen” hajthatják végre a kapcsolást. Takaaki Kimura, a Yamaha Motor Co. Ltd. alelnöke a bevezetőben említett sajtókonferencián bejelentette, hogy a 2015-ös YZR-M1-en ezt a váltót használják majd a teljes szezonban. Természetesen a motor többi részéről sem feledkeztek meg, így nem csak ebben tér el az előző évi modelltől az új versenygép, azonban talán ez a fejlesztés az egyik legkönnyebben észrevehető, és a múltban ezt hiányolták leginkább a Honda elleni harcban a versenyzők.

orig_d161c48565d9ffd2cb1e8fa8642092cb



Takaaki Kimura szavait a motogp.com idézte. „A második sepangi teszt alatt jóváhagyhattuk a seamless váltónk teljesítményét. Viszont tovább kell fejlesztenünk a vázat és az elektronikát annak érdekében, hogy teljes mértékben kiaknázzuk a bennük rejlő lehetőségeket. Folytatjuk majd a beállításokon végzett munkát a közelgő katari teszten, miközben a 2015-ös szezon ugyanott megrendezett, e hónap végi első versenyének megnyerését célozzuk meg” – mondta a japán szakember. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: