DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 28. kedd
17:41

Ocon jön be másodiknak, két ezreddel Piastri mögé. Aztán Perez már az élen Leclerc előtt - Verstappen pedig nekik is ad négy és fél tizedet.

Ez volt tehát az időmérő a vasárnapi versenyre - de előbb szombaton jön majd a sprintnap a külön időmérővel együtt.

A Q3 végeredménye:

Verstappen agyonverte a mezőnyt - de a címvédő büntetése révén így Leclerc-é a rajtelsőség vasárnapra!

Verstappen 1:46,168, ad nyolc tizedet még Leclerc-nek is.

Leclerc 1:46,988, de mindenki jön még. Sainz csak a második, de nem messze. Piastri is elmarad a Ferrariktól, Norris Piastritól is.

Piastri viszont még nála is néhány századdal gyorsabb!

Leclerc előnye már kilenc tizedmásodperc a második szektor után a saját idejéhez képest!

Leclerc lila első szektorral kezd, de Sainz is javítófélben.

Elindult az utolsó perc. Na lássuk!

És jönnek sorban az autók az utolsó gyorskörökre...

Hamilton a hatodik, Russell csak a kilencedik helyre jön az első érdemi köre után. Öt perc még hátra a Q3-ból, az első menet után Leclerc, Verstappen, Sainz, Piastri, Norris az első öt.

Verstappen 1:48,059-es idővel átveszi a vezetést, de Leclerc nála is gyorsabb bő egy tizeddel. Perez csak a hatodik helyen, Sainz pedig két lila szektorral a harmadik.

Alonso 1:49,1-es idővel nyit, de Norris rögtön 1:48,7-re javít, Piastri pedig 1:48,5-re.

Engedélyezték közben a DRS-t, ez a korábban látottak alapján a Red Bullnak kedvezhet. Jönnek közben az első gyorskörök.

És akkor indul a Q3, elvileg nagyjából 12 perc múlva eldől, kié lesz a pole a vasárnapi nagydíjon!

18:03-kor indul a Q3, szóval még négy perc.

Verstappen eléggé ideges volt a rádión, ő kért gyorskört akart menni a hajrában. Hát necces volt a vége...

Közben a Q3 kezdete csúszik kicsit, javítani kell a falat Ocon és Magnussen becsapódásánál.

Itt a teljes végeredménye a Q2-nek:

Magnussen hibázott hatalmasat a végén, eltalálta ugyanott a falat, ahol előtte Ocon - majd pedig fel is tartotta Leclerc-t, ezt lehet, hogy vizsgálni fogják.

De Verstappen megúszta, a tizedik helyen ment csak tovább! Piastri zárt az élen Sainz és Leclerc előtt. Tsunoda, Gasly, Magnussen, Bottas és Ocon búcsúztak.

Verstappen gyorsul, de csak kilencedik - és még mindig sokan körön!

Stroll a második, Perez a negyedik. Verstappen közben már csak tizedik, de gyorskörön ő is.

Tsunoda az élen - de csak eddig, mert már Piastri! Hamilton második mögötte.

Lejárt az idő, Ocon, Tsunoda, Magnussen, Alonso és Bottas az alsó ötös, de még mindenki körön.

Még a Q1-nál is nagyobb tűzijáték lesz itt az utolsó percben: Perez, Russell, majd Norris az élen!

Hamilton felugrik a negyedik helyre - most már jobb a slick!

Megvan az első lila szektoridő a slickeken: Piastri villantja meg. Másfél perc még a Q2-ből, jönnek az utolsó körök lassan.

Bizony, a középső szektorban szánkázott neki a reklámtáblának az Alpine pilótája.

Ocon első szárnya megsérült, a rádiózása alapján eltalálta a falat a francia.

Russell csúszott meg keményen az 1-es kanyarban. Egyelőre még lassabbak a slicken a versenyzők, de még mindig van négy perc. Mindenesetre kieső helyen Sainz, Hamilton, Russell, Stroll és Norris - ez meglepő sorrend lenne!

Az első szektor még lassabb Bottasnál, de van még öt perc, a legvége fog dönteni.

És akkor eljött a pillanat: a többség Bottas vezetésével elkezdte felrakni a lágy slick gumikat!

Hamilton körét elvették idő közben. Verstappen, Perez, Leclerc, Piastri, Ocon az első öt.

Hamilton 1:58,0-s körrel nyit, Bottas viszont megelőzi őt 1:57,7-es idővel az Alfa Romeóval. Magnussen 1:57,4 már, Piastri pedig 1:56,3 - ad egy másodpercet a dánnak!

Hamilton és Piastri is azt közölte a rádión, hogy nincsenek messze attól, hogy slickre váltsanak.

El is indult közben a Q2. Még mindig sok a víz néhány helyen, de könnyen lehet, hogy ha nem tér vissza az eső, az etap végére előkerülhetnek a slick abroncsok is...

A Haas közben közölte, hogy hidraulikus szivárgással küzdött a Q1-ben Hülkenberg, ezért késlekedtek vele a garázsban.

Itt a Q1 teljes végeredménye - Ricciardo az Eau Rouge tetején hagyta el négy kerékkel a pályát, Albon pedig belehibázott a középső szektorban.

Megússzák mindketten, sőt Leclerc az élen zár Verstappen és Hamilton előtt! Albon, Zhou, Sargeant, Ricciardo és Hülkenberg az öt búcsúzó - Ricciardo azok után, hogy törölték a körét.

Leclerc és Alonso kieső helyen, de még gyors körön mindketten!

Tsunoda is megmenekül, negyedik a japán. Bottas a hatodik.

Magnussen beugrik a kilencedik, Albon a 11. helyre!

Órási tűzijáték lesz itt a végén, bizonyos részeken már kezd kirajzolódni a száraz ív is.

Jön az utolsó két perc, Hülkenberg egyedül a bokszban, ő így már tuti ki is esett, hiszen utolsó. Ricciardo, Albon, Sargeant és Magnussen még mellette.

Bementek két perc alá a legjobbak: Verstappen adott kilenc tizedet az addigi éllovasnak, de Hamilton egy szűk tizeddel nála is gyorsabb.

Öt perc még a Q1-ből, Sainz vezet Verstappen és Leclerc előtt. Kiesőzónában Magnussen, Hülkenberg, Bottas, Zhou és Sargeant.

Na most jött a bokszba a brit, be is tolták a garázsba - miközben Sargeant autójának szerelésével végeztek a Williamsnél, már az amerikai is a pályán.

Norris a pályán maradt, pedig így nézett ki az említett jelenet:

Norris alatt bicsaklott meg a McLaren az utolsó szektor elején, átnyargalt a kavicságyon a brit: a rádión azt jelentették neki, hogy megsérülhetett az első szránya. Közben pedig Sainz vezet 19 ezreddel Verstappen előtt - de mivel folyamatosan javul a pálya, ez még semmit nem jelent.

Verstappen az első körével bejön másodiknak Russell és Hamilton közé, mögöttük Norris, Perez, Alonso és Piastri - de mire lenyomtam volna az entert, Piastri az első.

Norris állt az élre rövid ideig, de Russell a következő körével négy tizeddel a mclarenes honfitárs elé ugrik.

Az első mért körök: 2:02-es körrel Hamilton vezet.

Elég sok vizet vernek még fel az autók, de gyorsan száradhat a pálya: süt a Nap, a mezőny nagy része kint - Sargeantet leszámítva, akinek szét van még kapva a Williamse, amelyet megtört a néhány órával ezelőtti szabadedzésen.

És akkor kinyitott a bokszutca, indul a 18 perces Q1 - mindenki intermediate gumikon.

De lehet, hogy nem sokáig lesz vendég a napsütés, a sor elején álló Russell-lel azt közölték az imént, hogy öt perc múlva újabb eső érkezik.

Érdekes: a Mercedesek és az Alfa Romeók már hat-hét perccel a 17:10-re tolt kezdés előtt felsorakoztak a bokszutca végére. Közben már a Nap is előbújt Spában.

Ha pedig valaki lemaradt volna róla, zajlottak az események a pályán kívül is: Otmar Szafnauer távozik az Alpine csapatvezetői posztjáról, ahogy Alan Permane sportigazgató is, míg Pat Fry technikai igazgatóként való szerződtetését pedig a Williams jelentette be.

A szabadedzésen amúgy Sainz volt a leggyorsabb, de a körülmények miatt az eredményeknek nem sok relevanciája volt - ha mégis kíváncsi valaki, mi történt, itt olvashatja el.

A gondot vélhetően az F2-esek időmérőjének végén és az azután leszakadt víz mennyisége okozza, takarítják is kicsit a pályát. Viszont legalább tényleg biztató lehet, hogy oszlani látszanak a felhők.

Apa, kezdődik: tíz perccel elhalasztották a kezdést. Pedig a bejövő képek alapján helyenként már a kék ég is látszik...

Amiről még nincs hivatalos információ, az Max Verstappen állítólagos váltócserés rajthelybüntetése: sajtóhírek szerint bekerül a címvédő Red Bulljába az ötödik váltó a hétvégén, ám ennek egyelőre nincs nyoma az FIA hivatalos dokumentumaiban, azaz az öthelyes hátrasorolását is kezeljük feltételes módban.

Ami egészen biztos, mivel erről már kommunikált az FIA: ha az eső miatt nem tudnák most megrendezni az időmérőt, akkor szombaton ennek a bepótlása lesz a prioritás, emiatt pedig akár egyéb eseményeket is átütemezhetnek vagy törölhetnek. Ha pedig egyáltalán nem lehetne kvalit rendezni a vasárnapi nagydíjig, akkor sem a szabadedzés, hanem a világbajnokság állása határozná meg a rajtsorrendet.

Aztán az majd kiderül, hogyan is zajlik le majd ez a hétvége, hiszen jelenleg is szakad az eső a helyszínen... A Formula-3 és a Formula-2 kvalifikációját mindenesetre meg tudták rendezni, még ha nem is volt túl nagy aktivitás.

Köszöntünk ismét mindenkit, negyed órán belül jön az F1-es Belga Nagydíj időmérője - igen, jól olvastátok: máris a kvalifikáció következik, hiszen sprinthétvégét rendeznek Spa-Francorchamps-ban!