DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:29

A mára munkába álló Hamilton kijött a pályára, mégpedig a puha C4-es gumin. Ebből látványos köridő is kisülhet.

Itt olvasható a mai nap összefoglalója. Jövő hét szerdán folytatódik a gyakorlás, tartsatok velünk akkor is! Köszönjük a figyelmet.

Az eheti teszt pillanatokon belül véget ér, mindjárt jelentkezünk egy összefoglaló cikkel a mai eseményekről.

Az Alfa Romeo az utolsó percekben is új elemeket tesztel, az autó orrát áramlásjelző folyadékkal borították be, mielőtt a pályára engedték Giovinazzit. 

Latifi autójába bekerült egy új erőforrás, így a kanadai az utolsó egy órára vissza tudott térni a pályára. Van mit bepótolnia, mindössze 52 körnél tart. Ma ők és a Haas a sereghajtók alig félszáz megtett körrel.

Nocsak, Ricciardo öltözködik. Minden jel arra mutat, hogy az RS20 menetképes. Eközben Giovinazzi vezeti a ma megtett legtöbb kör listáját, jelenleg 138-nál jár.

Az autó visszaért a bokszutcába, a pálya így ismét szabad. 64 perc maradt az eheti gyakorlásból.

Hol vannak már azok az idők, amikor a motorok lángcsóvákat eregetve, motorborítást átszakítva lehelték ki lelküket. A Renault látványtalanul, mindössze némi kerregés kíséretében adta be a kulcsot.

Ricciardo Renault-ja megállt a pálya szélén. A sebességváltó működött, de nagyon csúnya hangja volt az autónak. A kilences kanyar előtt parkolt le, jöhet az autómentő.

Korábban Hamilton kiengedték a második legpuhább gumikon, így vártunk tőle egy újabb leggyorsabb kört, ám két egyéni legjobb első szektor után mindkétszer visszavett.

Nem véletlen a nagy kihagyás az előző bejegyzéshez képest, a pályán némileg leültek az események. Ezt Ricciardo megnyilvánulása is tükrözi, aki a rádióban rákérdezett a csapatra, "milyen a hangulat" odabent. Az ausztrál jelenleg egy hosszú etapot teljesít a kemény gumikon.

Az állás 16 órakor:

Két órával az első barcelonai teszt befejezése előtt Mercedes 1-2 a sorrend, az autót délután átvevő Hamilton kilenc tizedmásodpercre van csapattársától. Ezen kívül azonban egészen a nyolcadik helyig nincs változás a délelőtthöz képest. Egy csapat, a Haas már most csomagol: Magnussen nem fog visszatérni kicsúszása után.

Hamilton tovább faragta az idejét és ezúttal C3 abroncson egy másodperccel megközelítette Bottast. 1:16,642 a brit körideje, a héten csak a Mercedes járt 1:17 alatt.

„Csaló” – olvasható egy fiatal rajongó tábláján egy Mercedes-embléma alatt. Készítője a híreket uraló DAS ügyében foglalt egyértelmű állást.

A Haas már most befejezte a tesztet: a csapat megerősítette, hogy Kevin Magnussen egy órája történt kicsúszása után már nem fognak visszatérni a pályára. A csapat csupán 52 kört teljesített ma, és tegnapi napjuk is incidens miatt rövidült.

Egy kis referencia: 2019-ben nyolc tesztnap legjobb köre 1:16,221 volt Vetteltől, most három nap alatt Bottas :1:15,732-ig jutott. A látványos idők pedig mindig a második tesztre maradnak.

Hamilton csupán 11 ezred különbséggel, de Ocon elé kúszott. Az összkép ismerős számunkra hétfőről: a Mercedes az első és második helyen.

És megvan a nap első 100 körös versenyzője, Antonio Giovinazzi. A következőre sokáig kell várnunk, ha lesz olyan egyáltalán: a rajta kívül délután és délelőtt is vezető Vettel 54, Stroll 52, Latifi 44 körnél jár csak. Azért ne feledjük, hogy Hamilton tegnap csak a délelőtt alatt 100-ig jutott, és nem kizárt, hogy most is ilyen ambíciói vannak…

Az iménti táblázat máris semmis, Hamilton Ocon és Stroll közé feltört a harmadik helyre, 1,600 másodperc lemaradással. Gasly közben a kilencedik pozícióba lépett elő.

A délutáni műszak összekuszálta az eredménylistát, amely az eddigi 10 helyett 16 névből áll, bár az első hat helyen még nincs változás. Ennélfogva megmutatjuk az állást 15 órakor:

Bő negyedóra után újra szabad a pálya, amit a legtöbb csapat ki is használ. Hamilton első gyorskörével a nyolcadik helyre iratkozott fel, ez 2,466 másodperccel lassabb Bottas vezető eredményénél.

Egészen pontosan ez történt:

A csapatrádió alapján nem ez történt: Magnussen defektet jelentett.

A helyszíni beszámoló szerint Magnussen a 7-es kanyar kijáratán vesztette el az irányítást, a kavicságyba csúszott, és már lassulva a falnak ütközött. Jelentős kár nincs, valószínűleg a hideg abroncs okozhatta a problémát.

Nem lesz, mert itt a nap harmadik megszakítása. Magnussen már 4. körében megállt a 8-as kanyarban.

Kezd kialakulni a forgalom a pályán. Kigurult a bokszból a Ferrari is, ami remek hír: 11 óra magasságában Sebastian Vettel alatt megállt az SF1000, mikor hirtelen elszállt a hajtás. Az elmúlt három órában kicserélték a motort, így az első teszthét utolsó délutánját még hasznosítani tudják.

Az első tíz percben még csendes a pálya, csak Giovinazzi kezdte meg a körözés folytatását.

Ebédszünet után folytatódik a harmadik tesztnap! A következő csapatoknál látunk pilótacserét: Mercedes (Hamilton), Red Bull (Albon), McLaren (Norris), Renault (Ricciardo), Alpha Tauri (Gasly) és Haas (Magnussen).

És ennyi volt a délelőtt. Bottas hatalmasat ment eddig, leiskolázta a mezőnyt az egykörös tempó tekintetében, de a megtett köröket nézve is jól áll. Egy darabig Verstappen és a Red Bull is tartotta a lépést, aztán a holland nem tette fel a lágyabb gumikat, így lemaradt, Oconnak, Strollnak és Kvjatnak viszont voltak villanásai, ők mind megelőzték Verstappent.

A McLaren egy teljesen új első szárnyat próbált ki, a Haasnál pedig kisebb műszaki gond ellenére elégedettek - a nap vesztese eddig a Ferrari, Vettel alatt megállt az autó, motort kell cserélnie a csapatnak, így órákat vesztettek, de állításuk szerint délután megint ott lesznek a pályán. Latifi Williamse is megállt, ők sem lehetnek teljesen elégedettek.

Egyelőre tehát Bottas dominál a teszthét eddigi messze legjobb körével, 14:00-kor folytatjuk!

 

Ohh...

 

A Ferrari tesztje egyébként tényleg elég pocsék eddig, már az első két nap alatt is több mint száz körrel kevesebbet tettek meg, mint a Mercedes, ami óriási szám, most pedig megint órák esnek ki a technikai hiba miatt - igaz, az utóbbi években meg jól ment nekik februárban, aztán...

A Haasnál bizakodnak, Günther Steiner csapatfőnök szerint egyelőre sokkal jobb az autó egyensúlya a pilóták visszajelzése szerint, mint tavaly.

Még fél óra ebédig, nem úgy tűnik, hogy bárki is veszélyeztetné Bottas idejét.

Közben Daniel Ricciardo elárulta, hogy délután egy komplett versenyszimulációt tervez, amikor átveszi az autót Ocontól.

Ocon feljön közben a második helyre, de ő is 1,3 másodpercre van Bottastól, nagy a Mercedes előnye.

Piros zászló, Latifi alatt megállt a Williams!

1:15,7! Odacsapott a Mercedes és Bottas!

Egy óra van az ebédszünetig, így állunk:

 

Bottas közben már 1:16,4-nél jár az élen...

Mit találnak még ki a Mercedesnél?

Ocon egyébként már a 60 kört közelíti, míg Grosjean alig lépte túl a 20-at, ők állnak a vonatkozó lista két végén. 

Kvjat most nem hibázott, összerakott egy jó kört és fel is ugrott a második helyre, Stroll pedig a harmadikra, Verstappen már csak ötödik, bár a többiek már lágyabb gumikeverékeket használtak. 

A Ferrarinál motort cserélnek: bejelentették, hogy az erőforrás hibásodott meg Vettel autójában, de majd csak Maranellóban vizsgálják ki az okát, most beépítik az új motort és délután ismét a pályán lesznek. 

Videón Vettel megállása:

 

Bottas tovább gyorsul közben, egyre biztatóbb a Mercedes, közben Kvjat lesodródik a pályáról, de elkerüli a gumifalat. 

Egyébként Bottas ideje most már a teszthét eddigi legjobb idejének számít, mert gyorsabb volt valamivel Hamilton hétfői körénél. 

Közben Bottas újra az élen! Akkor összegezzük, hogy mi is történt az első két órában ma: hol Verstappen, hol Bottas állt az élen, egymásnak adták az első helyet, de a holland egy kicsit meggyűrte a Red Bull padlólemezét, így egy időre a bokszba kellett mennie. Most éppen Bottas vezet már 1:16-os idővel, de jót ment Lance Stroll, illetve a Renault-val Esteban Ocon is.

A többiekkel nagy dolgok nem történtek, Sainznak volt egy elfékezése, Latifinek kellett kicsit gépészkedni, illetve Grosjean panaszkodott valami technikai hibára, de azt hamar megoldotta a csapat. A Ferrarinál viszont van baj: Vettel most sem volt gyors, ráadásul meg is állt alatta az autó valami technikai hiba miatt, ezzel piros zászlót okoztak, egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt.

Így állunk most:

 

Most sikerült eltakarítani a Ferrarit, zöld jelzés!

Vettel ki is szállt:

 

Vettel megállt a pályán! A 12-es kanyarból kifelé elment az erő a Ferrariból, mindenféle lámpa kialudt a kormányán, majd megállt az autó. Piros zászló!

Hoppá, közben úgy néz ki, hogy a Mercedes nagy fegyvere már csak idén lesz szabályos: https://formula.hu/f1/2020/02/21/2021-ben-mar-tiltott-lesz-a-mercedes-trukkje

Bármi is volt a Haas gondja, megoldották, mert Grosjean visszatért a pályára. 

Egyébként a kisebb hiba előtt Verstappen átvette a vezetést, Lance Stroll pedig közben feljött a második helyre.

1. Max Verstappen, Red Bull, 1:17.636

2. Lance Stroll, Racing Point, +0.355

3. Valtteri Bottas, Mercedes, +0.356

4. Esteban Ocon, Renault, +0.717

5. Carlos Sainz, McLaren, +0.773

6. Sebastian Vettel, Ferrari, +1.344

7. Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, +2.603

8. Romain Grosjean, Haas, +4.600

9. Daniil Kvyat, AlphaTauri, +18.590

10. Nicholas Latifi, Williams, No time

Jolyon Palmer közben azt mondja, hogy szerinte a Mercedes megoldása leginkább arra jó, hogy úgy termeljen hőt az első gumikba, hogy közben a hátsókhoz nem "nyúl."

Ennél egyszerűbben nem lehet megmutatni a DAS működését:

 

Verstappen kicsit meggyalázta a Red Bull hátulját, túl keményen ment át egy kerékvetőn és leért az autó alja. Most visszament a bokszba, a csapat kárfelmérést végez.

Így állunk egy óra elteltével:

Bottas át is veszi a vezetést, 1:17,992 az új idő.

Na, most már Bottasnál is láthattuk a trükköt, az első kanyar előtti egyenesen húzta maga felé, majd tolta vissza a kormányt.

Grosjean panaszkodik a Haasra, valami nem tetszik neki, a csapat pedig vissza is rendeli a bokszba. Technikai hiba?

Vettel Ferrarijáról lekerültek az aerorácsok, mostantól "normális" köröket futhat.

Közben Verstappen ment egy erősebb kört, 1:18,032-vel jelenleg ő áll az élen.

Közben a McLaren változtat: felraktak egy teljesen új első szárnyat Carlos Sainz autójára, egészen másképp néz ki, mint az, amit eddig láttunk náluk a teszten.

Egyelőre Esteban Ocon futja a mért köröket, de ezek sem túl gyorsak, mindenesetre a Renault-nak nagy szüksége van a folyamatos munkára, az első két napon nekik azért voltak gondjaik, kimaradásaik.

Ted Kravitz, a Sky Sports tudósítója azt jelenti, hogy Sebastian Vettel frusztrált amiatt, hogy a Mercedes találta ki a nagy trükköt és nem a Ferrari.

Latifi alatt is megmozdult a Williams:

 

Max Verstappen alatt kicsit megingott a Red Bull, de gond nélkül összeszedte - a reggeli hidegben egyelőre még nem ideális a tapadás. 

Érdekes megoldás a bokszutcai kihajtásra a Renault-tól:

 

A téma továbbra is a Mercedes megoldása, még mindig ettől hangos a paddock - most a hírek szerint mindenki arra vár, hogy minden biztonsági teszten átmegy-e az eszköz.

És jön a McLaren is:

 

Elkezdődött, a Vettel-Verstappen-Bottas trió pedig azonnal ki is hajtott a pályára.

Amíg nem vált zöldre a lámpa, addig olvassátok el, hogy miért szabályos a Mercedes trükkje: https://formula.hu/f1/2020/02/21/miert-szabalyos-a-mercedes-uj-trukkje

 

Danyiil Kvjat már melegít:

 

Itt pedig mutatjuk a mai pilótafelállást:

És hogy Bottas hogy kezdi a napot? Meg sem lepődünk...

 

Kell az erő a szerelőknek is, a Mercedes videója meghozza az étvágyat:

 

Jó reggelt kívánunk, folytatjuk élő szöveges közvetítésünket az F1-es tesztről - elérkeztünk az első hét utolsó napjához, kíváncsian várhatjuk, hogy ma is a megbízhatóságé lesz-e a főszerep.