Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 24. kedd
Élő cikkek

Így zajlott Brazil Nagydíj első szabadedzése

Tartsatok velünk a tripla hétvége második felvonásán, Brazíliában, ahol ismét megbolygatott menetrend szerint haladunk, hiszen a szezonban harmadjára tesztelik a sprintkvalifikációt.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, hamarosan jövünk az összefoglalóval és minden fontos információval.

Letelt az egy óra, sokáig tartó Verstappen-vezetés után Hamilton elsőségével. A következő már az időmérő, némileg nagyobb téttel, bár nem ez fog dönteni a vasárnapi rajtsorrendről. 

Letelt az egy óra, sokáig tartó Verstappen-vezetés után Hamilton elsőségével. A következő már az időmérő, némileg nagyobb téttel, bár nem ez fog dönteni a vasárnapi rajtsorrendről. 

Verseny van! Gasly és Alonso megküzd a végén. Hamilton pedig bő három tizedre növeli a különbséget.

Hűha, lehet, hogy még itt is problémásak lehetnek a kerékvetők. Leclerc most száguldott végig az egyiken, és rögtön kérdezte is, nem tört-e el valamit az autóban. A Ferrari megnyugtatta, nem.

69 ezred egyelőre Hamilton és Verstappen között.

Mármint Hamiltontól a harmadik helyet. De a címvédőt ez nam zavarja, mert az élre állt!

Bottas köszönte szépen, el is vette tőle. Másfél tizedre már csak Verstappentől.

Érdekes háttérinformáció: a 60 ponttal álló Alonso azóta nem gyűjtött ennyi egységet, hogy 2014-ben elhagyta a Ferrarit.

A 3. helyre. 1:09.768, 351 ezreddel lassabb, mint a holland vetélytárs.

Hamilton a 13. helyen most fut neki egy gyorskörnek a lágyakon. Mire lehet elég?

Bottas gyorsköre gyors is, meg nem is. Leclerc-t megelőzi, de így is négy és fél tizeddel van Verstappen mögött.

Alonso közben a negyedik. Abból kiindulva, micsoda helycserék mentek itt az elmúlt közel háromnegyed órában, érdekes csata lehet a legjobb tízért az időmérőn. Ne feledjük, most csak egy szabadedzésnyi idejük van felkészülniük előtte.

Jönnek bizony! Verstappen már a lágy gumikon 1:09.417-re javít. Perez 75 ezreddel mögötte.

Hamilton visszatért a bokszba, a két Red Bull viszont kihajtott onnan. Jönnek-e még gyorsabb körök?

Összekapták magukat a Ferrarik: Leclerc a második helyre repül, 5 ezreddel (!) lemaradva csupán Verstappentől, míg Sainz a negyedik, mindössze négy tizednyi hátránnyal. 

Jelenleg csak Hamilton, Ocon és a két Ferrari a pályán.

Félidőnél járunk, a következő sorrenddel:

A mezőny nagyobb része visszahúzódott a bokszba, de például az Alpine-nal Ocon a negyedik helyre ugrik előre. A Ferrarik és a McLarenek egyelőre a lista második felében.

Az F1 időjárás-előrejelzése alapján helyi idő szerint délutánra, az időmérőre eső várható. Stroll is már szemerkélő esőt jelent a rádión.

Perez közben közelebb ólálkodott a csapattárshoz, 2 századdal követi a második helyen. Hamilton továbbra is bő nyolc tizedre.

Ez már a sokadik ilyen jelenet ma, és gyaníthatóan lesz is még bőven. Az első kanyar a legnagyobb kihívás.

Bottas esőcseppeket lát...

Ha Mexikóban a por, itt a rengeteg elfékezés jelzi, hogy nem jártak itt egy ideje a versenyzők. Ricciardo és Perez sem kímélte a gumikat.

1:10.189. Ez az első idő, Hamilton a legújabb gyorskörével is csak 849 ezredre tudta megközelíteni. Verstappen kint sincs a pályán.

Raikkönené az első forró pillanat, kicsit kiszaladt a pályáról. Perez pedig fékezett egy füstölőset.

Jól kezd az AlphaTauri és az Alpine is, az ő versenyzőik követik a két élcsapatot. Követik? Gasly Hamilton előtt is van.

Az első négy közepeseken, de Verstappen és Hamilton között már több, mint egy másodperc a különbség.

Szép sorminta az élen: Red Bull, Mercedes, Red Bull, Mercedes. Hamilton a 4. egyelőre.

Amint ezt leírtuk, Bottas beférkőzött közéjük. Jelenleg majdnem hét tizeddel vezet a vb-éllovas.

Majdnem mindenki a pályán, az első gyorsabb körök után a két Red Bull az élen, Verstappen vezetésével.

Hivatalos: Hamilton új motort kap! Ezzel együtt pedig öthelyes rajtbüntetést.

Azokat a felhőket elnézve talán nem zárható ki az eső...

Indul is az edzés, a Mercedes váratlanul korán a pályán, még az előbb említett tény ellenére is.

Emlékeztetőként, ez is egy olyan pálya, ahol 2019-ben járt utoljára a mezőny. Ezt mennyire kell vajon leporolni?

Kellemes, de felhős idő van, 18 fok a levegő, 37 a pálya hőmérséklete.

A hétvége legnagyobb kérdése természetesen a világbajnoki harc alakulása. Mexikóból Max Verstappen távozhatott boldogan, egy futamgyőzelemmel és 19 pont előnnyel. Négy futam van a végéig, de mindkét fél szoros csatára készül.

... mivel sprintes hétvégén vagyunk, így a mai következő programpont már maga az időmérő. Emlékeztek még, mekkora kavarodás volt amiatt, hogy ilyenkor pole-pozíciós-e hivatalosan az első helyezett vagy sem? Kíváncsian várjuk, ma is felmerül-e, és ha igen, ki kapcsán.

Apropó menetrend, még valami belekavart kis híján. A csapatok felszerelése ugyanis késve érkezett meg Mexikóból, ahol a múlt hétvégén volt verseny. Szerencsére már minden és mindenki készen áll, hogy megkezdődjön a szabadedzés, amelyből ma csak egy lesz...

Sok szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat ezen a F1-es péntek délutánon. Brazíliában járunk, de a hétvége menetrendjét ezúttal nem csak az időzóna határozza meg, hanem a sprintkvalifikáció is, amelyet idén harmadjára láthatunk.