DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Élő cikkek

A Brit Nagydíj második edzése

Szombaton jön a második, utolsó szabadedzés Silverstone-ban – furcsa leírni, de ez is a debütáló sprintkvalifikációval járó programváltozás része. Élőben közvetítünk az eseményekről.

Az időmérő után kerül sor a második szabadedzésre: ilyen sem volt még a Formula-1 történetében, az illetékesek viszont úgy alakították ki a hétvégi programot, hogy a pénteki időmérő ellenére a szombati 60 perces szabadedzés megmaradt.

Az edzés szabad éppenséggel nem lesz: a kvalifikáció óta parc fermé szabály van érvényben, így a csapatok mozgástere korlátozott, csak apróbb beállításbeli változtatások megengedettek.

Nico Hülkenberg tavaly a koronavírusos Sergio Perez helyén versenyzett mindkét silverstone-i futamon, ezúttal az Aston Martin tartalékpilótájaként fotózkodik rajongókkal.

13 órakor kinyitott a bokszutca, bár a csapatoknak nincs nagy mozgástere, tíz autót már kiengedtek a pályára.

Megvannak az első köridők, egy ráérős 1:32-es idővel Ocon vezet Schumacher és Mazepin előtt.

Verstappen a második edzés kapcsán azt mondta, hogy akár ki is hagyhatják, mert nincs sok értelme – reméljük, nem ez a helyzet, mindenesetre a két Red Bull nem hagyta el még a bokszot. Rajtuk kívül Valtteri Bottas van még a garázsban.

Még mindig Ocon vezet, azóta 1:31,878-as köridővel. Mögötte Russell, aztán Mazepin ugrott fel a második helyre, miközben Hamilton negyedik.

A Red Bull sem ül a babérjain, megjött a két bikás autó, és rögtön az első két pozícióba: 1:30,428-cal Verstappen vezet, a második közel egy másodperccel mögötte Perez. A két RB16B közepes keveréken érkezett.

Az edzés féltávjához közelítve mindenkinek van már mért köre, és meglepően elöl áll Nyikita Mazepin: a Haas az ötödik pozíciót foglalja el, közepes keveréken érte el ezt a köridőt.

Ahogy ezt leírtuk, az orosz lecsúszott a hetedik helyre: Tsunoda harmadiknak, Latifi ötödik helyre ugrott fel. Még edzésen sem megszokottak ezek a nevek a mezőny első felében.

Féltávnál a Honda-motoros autók mindenki más előtt: Verstappen, Perez, Gasly és Tsunoda a sorrend. Mögöttük Latifi az ötödik helyen.

Az állás fél óra elteltével:

Hamilton elrontotta a japánok örömét, a harmadik helyre ugrott fel, elválasztva a Red Bull és az AlphaTauri autóit, lágy abroncson.

Pillanatokkal később aztán Norris vette el a harmadik helyet.

Változik az élmezőny, az 1:29,902-re javító Verstappen – aki 14 körös etapnál tart közepes abroncsaival! – mögött most a két Ferrari következik, Leclerc és Sainz sorrendjében. Perez negyedik, őt követi a két McLaren, Hamilton a kilencedik pozícióig csúszott vissza.

Ocon ugrott fel a negyedik helyre, a sorrend vélhetően már nem fog számottevően változni a következő percekben, mivel szinte mindenki viseltes abroncsokon van, hosszabb etapon.

Befejeződött a második szabadedzés, Verstappen zárt az első helyen a Ferrarikat megelőzve.

Beszámoló: Verstappené a „töltelék” második edzés is

A folytatás 17:30-kor jön – az F1 első sprintfutama!