DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Élő cikkek

Így búcsúzott az F1 2020-as szezonja

Nehezen tudott csak elkezdődni, érzésre viszont nagyon gyorsan véget is ért a 2020-as F1-es szezon. Itt van viszont még az utolsó verseny, amely sokak számára egy fejezet végét jelöli a mezőnyben.

Üdvöz' legyen mindenki, íme 2020-as utolsó élő eseményfolyamunk. A helyszínen az események már jóval korábban elkezdtek folyni, hiszen le kellett futni a szezonzárón szokásos köröket, mint például a szokásostól eltérő felállású csoportképet a célegyenesben.

Emellett több csapat és pilóta is közös fejezeteket zár le. Ricciardo a Renault-tól, Sainz a McLarentől, Vettel a Ferraritól, Magnussen a Haastól, Perez a Racing Pointtól búcsúzik - videók, fotók, gesztusok, könnyek, minden előkerült már a paddockban és a közösségi médiában. A teljesség igénye nélkül: így küldték ki a Racing Pointnál (velük való) utolsó útjára Perezt.

A futam rajtrácsára még egyszer utoljára pillantsunk egy vetést: Verstappen idén először, és összességében is még csak harmadszor az F1-es pole-ban.

Leclerc pedig csapattársának, Vettelnek kíván minden jót. A Ferrari párosának megvoltak a maguk vitái és ütközései, de mindezek ellenére baráti viszony alakult ki közöttük.

A nagy kérdés, hogy hogyan boldogul az élen Verstappen a Mercedes párosával szemben.

A másik kiemelt csata pedig a konstruktőri harmadik hely kérdése: a Racing Point tíz ponttal vezet a McLaren előtt, viszont utóbbinak vannak jobb rajtpozíciói.

Elindult a felvezető kör. Az élen tehát Verstappen, mellette Bottas, mögöttük pedig Hamilton és Norris...

Abu Dhabi azon (egyre fogyatkozó) pályák egyike, ahol 2014 óta mindig a Mercedes nyert.

És rajt! Verstappen eljött a Mercedesek előtt, nincs változás a élen az első fél körben!

És az első tízben is csak Ocon előzte Gaslyt az első körben. Sima nyitás kiesők és visszaesők nélkül, mindenki simán eljött.

És Gasly most visszaelőzte Ocont. 10-11. helyen a két Renault, 12-13.-on a két Ferrari.

Verstappen két másodpercre növelte előnyét az élen pár kör alatt, nem lihegnek a nyakába a Mercedesek. Az élen álló hármas egyaránt közepes keverékű gumin. 

Az év utolsó rajtjának pillanata.

Leclerc hajt végre nyomásgyakorlást csapattársán, és a kemény gumikon startoló Perez is igyekszik megérkezni rájuk - most a 15. helyen van.

Jól sejtitek: az, hogy a 10. hely alatt is szákkal kell fogni az izgalmasnak gondolt eseményeket, azt jelzi, hogy nem valami eseménydúsak ezek az első körök. 

Muszáj megosztanunk ezt a bölcsességet a Motorsport ironizáló újságírójától: jó ötlet egy ilyen pályán rendezni a szezon utolsó versenyét, legalább a rajongók nem fogják annyira hiányolni az F1-et a télen.

 

Eseményszerűség! Albon megelőzte Norrist a 4. helyért. De már 13 másodperc a lemaradása Verstappen mögött, és 6 Hamilton mögött. Ilyen formában még nem fogja tudni védekező taktikára kényszeríteni a Mercedeseket csapattársa védelmében.

Alonso is kapott a Renault Ricciardo-búcsúztató nevetős maszkjából. Két éve őt búcsúztatták ugyanitt, akkor talán még ő sem gondolta, hogy vissza fog térni. 

Ooooh, Perez alatt megállt a Racing Point a csapattal töltött utolsó futamán - a múlt hétvégi győztes a 14. helyen tartott a felzárkózása során.

Virtuális biztonsági autó jött, ami sokak számára aktuálissá tette a bokszkiállást. Az élen álló hármas is kihajtott - a Mercedes ismét dupla kiállást bonyolított, ezúttal viszont tökéletesen kivitelezték, mindenki megfelelő gumikat kapott.

"Ez nem érződik valami jó stratégiának" - zúgolódik máris Hamilton a rádióban, aki 44 körre kapta meg a kemény keverékeket, közvetlen riválisaihoz hasonlóan.

Ahelyett, hogy visszatért volna a zöld jelzés, beküldték a valódi safety cart, az RP-t ugyanis nem lehetett könnyedén eltávolítani az útból. Összerázódik a mezőny, a Verstappen, Bottas, Hamilton, Albon kvartett mögött a bokszban most nem járt Ricciardo halad - ő a keményeken rajtolt.

George Russell arca, amikor a Mercedes hibátlanul kivitelezi a dupla kerékcserét.

A kerékcsereképlet a következő: aki nem a keményeken rajtolt, az a bokszba hajtott a keményekért az elmúlt percekben, kivéve Leclerc és Giovinazzi, akik még mindig a közepeseken vannak.

Véget ért a biztonsági autós szakasz, az élen ezúttal is változatlan a sorrend.

Kezdésként Sainz a frissebb gumikon (és egyébként is gyorsabb autóval) megelőzte jövő évi csapattársát, Leclerc-t a 8. helyért. A két Ferrari nem volt a bokszban, ezért kerültek valamivel előrébb a sorrendben.

Perez kiesésének szívszorító pillanata. 

És Strollnak immár egyedül kell gondoskodnia arról, hogy ne fogyjon el a csapat 10 pontos előnye a McLarennel szemben. A narancsásrga autók most a 6-7. helyen, a rózsaszín viszont a 10., így jelen állás szerint fordítana a McLaren!

Viszont épp most jött a csavar: Sainzt vizsgálják, amiért túl lassan haladt a bokszutcában. 

Verstappen megint kiépített egy 3,5 másodperces előnyt Bottasszal és 5,5-öt Hamiltonnal szemben.

Verstappen visszaállt a harmadik helyre a 2020 során az élen legtöbb kilométer töltő versenyzők rangsorában. Ez az a mutató, amiben szürreális módon egyetlen mercedeses futama alatt a harmadik helyre állt Russell a két másik Mercedes mögött. Az élen töltött köröket illetően Verstappennek még mindig meg kell tennie nyolcat, hogy átugorja a britet - a rövid bahreini külső vonalvezetésen gyorsan lehetett halmozni a köröket a múlt héten.

Ocon is megelőzte Leclerc-t, aki vészes tempóhanyatlásának tudatában most már kihajtott a bokszba kerékcserére - és az utolsó helyre jön vissza. 

Verstappen már öt másodperccel vezet Bottas előtt - olyan, mintha a holland ülne a Mercedesben, hiszen a riválisoktól nem szoktunk meg ilyen tempót ebben az évben! A biztonsági autó ráadásul elvette annak esélyét, hogy eltolt boksztaktikával próbálkozzanak az Ezüst Nyilak - arra legalábbis a jól ismert egyenlőség jegyében nem vállalkoztak, hogy egyik versenyzőjüket ne hívják ki kerékcserére a SC alatt.

Verstappen és Hamilton is arra panaszkodik, hogy érzésük szerint nem fogják végigbírni a gumik a versenyt - az ideálisnál valamivel korábban kapták meg azokat a biztonsági autó miatt.

Gasly megelőzte Strollt a 9. helyért - ennek is lehet még jelentősége a csapatbajnoki csatában. Sainz esetét viszont majd csak a verseny után fogják vizsgálni, azaz lehet, hogy még a leintéskor sem fogjuk tudni, a McLaren vagy a Racing Point végzett-e előrébb. A spanyol a gyanú szerint azért haladt túl lassan a bokszutcában, hogy a csapatának legyen elég ideje a dupla kerékcsere elvégzésére, hiszen Norris érkezett előbb.

A 15. helyen álló Leclerc harmadik alkalommal kapott figyelmeztetést a pálya határainak elhagyása miatt - sőt, mire ezt leírtuk, megcsinálta negyedszer is, ami papíron már időbüntetést von maga után.

Vettel is szembekerült jövő évi csapattársával, Stroll frissebb gumikon támadja, a német pedig már tudomásul is vette, hogy meg lesz éve... edve... szóval elfogyasztják őt!

Hamilton azt mondja, elfékezte az egyik gumiját - ez csak tovább nehezíti számára a szett életben tartását. 11 másodperc a hátránya Verstappen mögött, bár most éppen ő futotta a legjobb kört az élen haladó hármasból.

Az 5. helyen haladó Ricciardo az egyetlen, aki még nem járt a bokszban. A friss gumikkal pedig jó eséllyel csak a 7. helyre esik vissza, onnan indíthat még támadást a McLarenek ellen. Erős eredménye viszont valószínűleg a konstruktőri és az egyéni tabellára sem lesz hatással - az ausztrálnak a dobogón kellene végeznie ahhoz, hogy átvegye az év végi 4. helyet Pereztől.

Na, és itt is van, 40 kör után Ricciardo érkezik minden bizonnyal utolsó renault-s kerékcseréjére. Közepes keverékeket kap, és valóban, a 7. helyre tér vissza, Sainz és Gasly között.

Ez a Williams-poszt is finoman beszól a szezonzárónak: "Nincs miről jelentenünk, csak leellenőrizzük, hogy figyeltek-e."

De ha már ők, akkor mi azért jelentsünk a helyzetükről: Latifi a 17., Russellnek pedig a múlt heti csúcsok után a 15. helyen kell küzdenie. Továbbra is 19-en vannak versenyben, Perez az egyetlen kieső.

Verstappen előnye Bottas felett már 10 másodperc fölé rúg. Idei második, összesen tizedik győzelmét szerezheti, egyúttal pedig karnyújtásnyira van a grand slamtől is karrierje során először: győzelem, pole, leggyorsabb kör és a futam minden köre az élen töltve. A fő veszély erre, ha valaki még kihajt a végén egy leggyorsabb körre. Egyedül Albonnak van akkora előnye a mögötte lévő Norrisszal szemben, hogy ez beleférjen. 

Ricciardo nem nagyon közeledik a McLarenekhez, akik így most az 5-6. helyen állnak. Ez így 18 pont a wokingiaknak, amivel szemben az állva maradt egyetlen Racing Point tehetetlen. Stroll csak a 9., ha pedig így marad, simán bukja 10 pont előnyét a Racing Point és a McLaren lesz a konstruktőri bajnokság harmadik helyezettje - ami a legjobb eredményük lenne 2012 óta.

Még ha Sainz kapna 5 vagy 10 másodperc büntetést a bokszutcai incidensért, az sem változtatna semmit a bajnoki álláson, és talán még a spanyol pozícióján sem.

Öt kör van hátra, Verstappen rendületlenül halad a váratlanul kihvó nélküli győzelme felé.

Az utolsó, 19. helyen álló Pietro Fittipaldi most a pálya leggyorsabbja, miután kihívták őt egy szett lágy keverékért, talán tényleg csak azért, hogy élvezze egy kicsit az utolsó köröket a brazil. Ki tudja, valaha is meg tudja-e majd vetni a lábát az F1-ben a Haas beugrója. Könnyen lehet, hogy ez élete utolsó nagydíja, noha az autó képességeit figyelembe véve a csapattársához képest nem teljesített rosszul ezen a két futamon.

Albon kapcsolt rá nagyon a végén, 6-7 másodperc hátrányt dolgozott le 2-re Hamiltonnal szemben, de naívak lennénk, ha azt remélnénk, hogy csata lesz ebből két körrel a vége előtt.

"Hol lassú Lewis?" - kérdezi a vérszemet kapott Albon. "Mindenhol lassú" - hangzik a csapat válasza, de mintha abból is kiszűrődne már némi lemondás.

És itt a vége! Max Verstappen megszerezte 10. F1-es futamgyőzelmét a 2020-as Abu Dhabi Nagydíj megnyerésével. Bottas és Hamilton végzett még a dobogón ezen a langyos szezonzárón.

A konstruktőri harmadik helyet elhalászta a McLaren a Racing Pointtól - bár Sainz esetében lesz még egy ítélet, de kizárás vagy egy 40 másodperces büntetés kellene ahhoz, hogy a végén Ocon által is megelőzött, 10.-ként beérő Stroll mögött rangsorolják, és forduljon a bajnoki állás. Ez pedig valószínűtlen. Érdemes megjegyezni, hogy a Racing Point nyári, 15 pontos levonása itt most nagyon is számított, enélkül ők lennének a harmadikak.

Erről a futamról, úgy gondoljuk, mindent elmondtunk, úgyhogy meg is lengetjük a nedvesre sírt ruhazsebkendőt a búcsúzás jeléül. A reakciókért persze még maradjatok velünk, élő szöveges közvetítéssel pedig jövőre jövünk ismét - a remélhetőleg márciusban startoló új szezonban.