DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Élő cikkek

Így zajlott az F1-es Orosz Nagydíj

Sorozatban negyedszer egy Ferrari várja az élről azt a Szocsiban rendezett viadalt, amelyet eddig a Mercedesen kívül egyetlen más csapat sem tudott megnyerni. Kövessétek élő szöveges közvetítésünket a futamról!

Üdvözöljük olvasóinkat a Formula-1 idei tizenhatodik fordulójának közvetítésén! Előrejelzések alapján a Ferrari és a Mercedes összecsapására lehet számítani, de versenykörülmények között a Red Bullt sem szabad leírni. Viszonylag friss változás a rajtsorrendben, hogy Alexander Albon a bokszból fog indulni.

Korábban felmerült, hogy eshet a futamon, de erre ma már szinte semmi esély nincs. A levegő 23, az aszfalt 33 fokos, a nap pedig kellemesen süt Szocsiban.

Bár a legjobb rajthely a Leclerc-é, ő maga sem ezt tartja a legideálisabbnak, ugyanis nagyon messze van az első kanyar, így könnyen szélárnyékot foghatnak mögötte. Több mint 800 métert kell megtenni a féktávig, ami nagyjából olyan távolság, mint a Hungaroring teljes célegyenese. Eközben a mezőny felvezető körön.

Éééés rajt! Vettel óriásit ment, Hamiltont és Leclerc-t is maga mögé utasította, ő fordult az egyes kanyarban elsőként.

Biztonsági autó, Romain Grosjeant Daniel Ricciardo kiütötte. A francia a falban végezte, az ausztrál defekttel továbbhajtott. A sorrend Vettel, Leclerc, Hamilton, Sainz(!), Bottas, Norris, Perez, Verstappen.

Kimi Raikkönen kiugrott a rajtnál, ez egészen biztos, hogy büntetés lesz.

Korrigálnunk kell, Grosjeant nem Ricciardo ütötte ki. A baleset mindkét elszenvedője Giovinazzi autóján sérült meg, miután közrefogták az olaszt.

Romok eltakarítva, folytatódik a verseny. A Mercedeseknek nagy hátrány, hogy a közepes keverékeken rajtoltak, a Ferrarik egyre távolodnak tőlük, miközben Sainz is beékelődött Hamilton és Bottas közé.

Csapatutasítás hangzott el a Ferrarinál, Vettelt Leclerc mögé parancsolták. A német erre azt reagálta, hogy akkor zárkózzon fel a monacói.

Egyelőre nem volt helycsere az élen, Vettel inkább futott egy leggyorsabb kört. Hátrébb Verstappen zárkózik felfelé, jelenleg a hetedik.

A Ferrari előzetesen megbeszélt terve szerint Leclerc a rajt után Vettelt segítette volna szélárnyékkal. Arról nem volt szó, hogy Vettel ezt kihasználva meg is előzi csapattársát, ezért a belső feszültség a vörösöknél.

Megkezdődtek a kerékcserék, a 18. körben Nico Hülkenberg érkezett elsőként, akinek elrontották a kiállását, legalább öt másodpercet vesztegelt, miután a földre ejtették autóját.

Rákapcsoltak az alternatív stratégián lévő Mercedesek, de a Ferrarik lágyaiban is van még tartalék. Vajon ki mikor jön a bokszba?

Az élmezőnyből elsőként Leclerc jött a bokszba, a 23. körben közepes keverékeket kapott.

A 27. körben Vettel is megkapta a közepes keverékeket, de ezt megelőzően Leclerc három leggyorsabb kört is produkált a felmelegített gumikon, így átvette a vezetést csapattársától. A Ferrari visszaadta neki a vezető helyet.

Vettel autója megadta magát, kiesett a versenyből!

Virtuális biztonsági autós fázis kezdődött, mindenki a bokszba rontott, aki eddig nem volt még. Hamilton a cserék után könnyedén átvette a vezetést Leclerc-től!

Alig, hogy kiemelték a bukótérből a Ferrarit, az egyik Williams vélhetően műszaki hiba miatt a falba állt. Jön a biztonsági autó, összerázzák a mezőnyt.

Az utóbbi percekben olyan gyorsan történtek az események, hogy Ricciardo kieséséről nem is számoltunk be. Az ausztrál néhány körrel ezelőtt vélhetően a rajtbalesetben elszenvedett sérülések miatt kiállt a versenyből, ahogy Kubica is.

A biztonsági autó mögött Leclerc-t kihívták a bokszba, gumihátrányban lett volna Hamiltonhoz képest. A sorrend így Hamilton, Bottas, Leclerc, Verstappen, Sainz, Magnussen, Norris, Perez, Stroll.

Elengedték a mezőnyt, kezdődik a 21 körös sprintfutam. Az első három friss lágygumikon, kiállnia már egyiküknek sem kell, kezdődhet a játék.

Hátrébb Albon parádésan kapta el az újraindítást, mindkét Force Indiát átugrotta, így a 8. helyen van.

Leclerc folyamatosan ostromolja Bottast, de egyelőre nem talált rajta fogást. Egy kissé bele is hibázott az egyik kanyarba, így a finn enyhén elhúzott tőle.

Az élmezőny mögött óriási meccs zajlik az ötödik helyért, Sainz, Magnussen és Albon öt másodpercen belül követik egymást.

Leclerc még több lóerőt kért a csapattól, és látszólag meg is kapta. Öt körrel a vége előtt most egy másodpercen belülre került, miközben Hamilton már hatra van tőle.

Eközben Albon a bokszból rajtolva feljött az ötödik helyre, csapattársa, Verstappen mögé. Magnussen a nyolcadik helyen szabálytalan pályára való visszatérés miatt öt másodpercet kapott.

Leclerc elengedte Bottast, ráment a leggyorsabb körre, de négy tizeddel gyengébbet futott, mint az élen Hamilton.

Leng a kockás zászló, a Mercedest hatodik alkalommal sem lehetett legyőzni Szocsiban. Hamilton, Bottas és Leclerc áll a dobogóra, a leggyorsabb körért járó egy pontot is a futamgyőztes vitte el.

szocsi-ered1

Köszönjük a figyelmet, pillanatokon belül jelentkezünk szöveges összefoglalónkkal. Kellemes vasárnap délutánt!