DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Élő cikkek

A Francia Nagydíj körről körre

Lewis Hamilton várhatja az élről a rajtot, de érdemes lesz figyelni, mire lesz képes a szombati tündöklés után a két McLaren. A szezon nyolcadik futama is a Mercedesnek áll.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Izgalmas vasárnap délutánnak nézünk elébe, hiszen bár a két Mercedesé az első sor, de mögülük két ifjonc, Charles Leclerc és Max Verstappen indulnak majd, Vettel csak a 7., a két McLaren pedig a 3. sorban várja a piros lámpák kialvását.

Sir Jackie Stewart június 11-én töltötte be 80. életévét, amit méltó módon meg is ünnepeltek a rajtrácson, méghozzá az ikonikus sapkájával és egy óriási sajttortával. Isten éltesse!

 

Kizárólag Pierre Gasly és Antonio Giovinazzi indul majd a lágy gumikon, amit mindenki szeretne elkerülni, mivel nem bizonyult tartósnak a szabadedzések alatt. Gasly és Giovinazzi is csak kényszerből rajtol a lágyakon, hiszen tegnap a Q2-ben ezeken futották legjobb körüket. A levegő hőmérséklete 27, az aszfalté pedig 57 fokos.

Elindultak a pilóták a felvezető körre, hamarosan jön a rajt is!

Elrajtolt a mezőny. Az első kanyarig tartó hosszú egyenesben nagy volt a tülekedés, de végül simán eljöttek a versenyzők. Az élen nem változott semmi: Hamilton, Bottas, Leclerc, Verstappen és a két McLaren a sorrend, akik viszont helyet cseréltek, Sainz az 5., Norris a 6. Vettel maradt a 7.

Hamilton csúszott meg az egyes kanyarban, ami miatt eldobott néhány tizedet, de maradt Bottas előtt.

Verstappen arra panaszkodik, hogy az új Honda-motor kihagy a kigyorsításoknál.

Mondhatjuk, hogy a futamgyőzelemért járó trófea stílusosan érkezett meg a pályára:

 

Sebastian Vettel megelőzte Lando Norrist, így feljött a 6. helyre, de a fiatal brit nem akarta hagyni magát, végül kénytelen volt besorolni a német mögé.

Ricciardo a rajt után visszaesett a nyolcadik helyről a tizedikre, de megelőzte Antonio Giovinazzit, aki mellett Kimi Raikkönen is elment, így az olasz pilóta kiszorult a pontszerzők közül.

Vettel tovább folytatja a felzárkózást: elment Sainz mellett is, így már az ötödik pozícióban autózik. Max Verstappen lehet a következő áldozat.

Giovinazzi autóján teljesen elfogytak a piros Pirellik. Már a 8. körben kiállt kereket cserélni, kemény gumikat kapott.

Leclerc-rel közölték, hogy maradnak az A tervnél, amiből annyi biztos, hogy tartani kell a 2 másodperces különbséget Verstappennel szemben.

Sergio Perez ötmásodperces időbüntetést kapott, mivel a rajt után elhagyta a pályát, és a versenyfelügyelők szerint nem megfelelően tért vissza oda. A videofelvételek tanúsága alapján nem egyértelmű, mi volt szabálytalan Pereztől, aki megkerülte a kihelyezett bóját.

Hamilton előnye több, mint két és fél másodperc az élen, és Leclerc is nagyjából ilyen távolságból követi Bottast.

Perez emiatt kapott büntetést:

 

Ricciardo körök óta üldözi Gaslyt, de minden igyekezete ellenére nem tudja megelőzni egyelőre a franciát.

Vettel jelenleg minden értelemben a leggyorsabb: a legnagyobb végsebesség és a versenyben futott leggyorsabb kör is az övé.

 

Hamilton előnye négy másodpercre hízott, Leclerc pedig már hat másodperc lemaradással követi a második helyen lévő Bottast.

A 18. körben járunk, lassan elkezdődnek a kerékcserék. Ricciardo a közepes gumikon próbált meg elé vágni Gaslynak, aki még mindig a lágy gumikon autózott, és a gyors kiállásnak köszönhetően Ricciardo elé tért vissza, ha nem is sokkal. A DRS zónában aztán egyszerűen kikerülte az ausztrál az utódját.

A két McLaren közül a hátrébb lévő Norris állt ki előbb, aki a 12. helyre tért vissza a pályára, ahol most elég nagy a kavarodás a sokféle gumistratégia következtében.

Vettelnek szóltak, hogy annyira elnyújtják az első etapot, amennyire csak tudják. Közben a másik Ferrarival Leclerc kiállt a bokszba kemény keverékű abroncsokért.

Hamilton azt mondta, még bírják a gumik, így Bottast hívta ki a Mercedes, aki jócskán Leclerc elé tért vissza, a harmadik helyre, mivel Vettel még nem járt a bokszban.

A következő körben azonban az éllovas is kiállt, sima kerékcsere, 2,2 mp alatt. Még így is Vettel elé, az első helyre tért vissza.

Az élmezőnyből Vettel is kiállt kereket cserélni - utolsóként -, így visszaállt az eredeti sorrend: Hamilton, Bottas, Leclerc, Verstappen, Vettel.

Kimi Raikkönen és Nico Hülkenberg is a kemény keverékeken rajtolt, akik még nem is voltak kint friss gumikért. A 6-7. helyen autózik most a finn-német páros.

Ricciardo és Grosjean csatáztak egyet a 12. pozícióért, és a francia kicsit el is hagyta a pályát, aki persze egyből bepanaszolta Ricciardót. Az eset igazából nem volt valami durva, Grosjean túldramatizálta a helyzetet.

Kérdezték Leclerc-től, hogy tud-e gyorsabban menni. Mintha csak Kimi Raikkönen válaszolt volna: "Persze, de akkor kinyírom a gumikat, szóval nem!"

Vettel fékezte el magát néhány körrel ezelőtt, mikor Hamilton visszatért a pályára:

 

Ricciardónak is szóltak, hogy ne felejtsen el inni, mire az ausztrál közölte, hogy elfelejtették bekötni a rendszert. Ha valami csoda folytán odaér a dobogóra, ebből biztosan shoey lesz!

32. kör: Raikkönen a bokszban! Hülkenberg kitartóan üldözte, akinek most meg is mondták, hogy nyomja ki a szemét a Renault-nak.

Hamilton kereken 12 másodperccel vezet Bottas előtt. Panaszkodott is egyet, hogy nem érzi jónak a kemény keverékeket a közepesekhez képest.

Hülkenberg 3 körrel Raikkönen után jött ki. Megkapta a közepes abroncsokat, de 2 másodperccel Raikkönen mögé tért vissza. Inkább a mögötte érkező Gaslyra kellene figyelnie, mintsem Raikkönenre.

A két McLaren a 7-8. helyen halad, Sainz-Norris sorrendben, de Stroll még nem volt a bokszban, aki jelenleg a hatodik helyen halad.

A Mercedesnél szóltak Bottasnak, hogy egy kis szemcsésedés fedezhető fel mindkét autón. Közben Norrist tájékoztatta a McLaren, hogy van egy kisebb technikai problémájuk, ezért nem nyithatja ki a DRS-t.

Már mindenki kint járt a bokszban. Ha most intenék le a futamot, így alakulna az első tíz sorrendje: Hamilton, Bottas, Leclerc, Verstappen, Vettel, Sainz, Norris, Ricciardo, Raikkönen, Hülkenberg.

Vettellel közölték, hogy az F terven vannak, ami alighanem a "fastest lap" rövidítése lehet, szóval hamarosan kiállhat a ferraris friss lágy keverékekért, hogy harcba szálljon a pluszpontért.

Norris komoly hidraulikus problémákkal küszködik: nem nyithatja a DRS-t, kemények a felváltások, nem működik megfelelően a differenciálmű. Közben Grosjeannak szólnak, hogy ki kell szállnia a versenyből.

Hülkenberg öt körrel a vége előtt ismét ott lohol Raikkönen nyakán. A kilencedik pozícióért csatázhatnak a leintésig.

Ricciardo, Raikkönen és Hülkenberg szolgáltathatnak némi izgalmat a verseny végén, na meg egy, a pálya közepén guruló bója... Ami miatt VSC-t rendeltek el, nagyjából 9,3 mp-re.

Norrisnak nagyon rosszul jött ki a VSC-fázis, emellett persze egyéb problémákkal is küszködik a brit. Mindjárt utoléri őt az előbb említett triumvirátus. Vettel bejött az utolsó előtti körben a lágy gumikért.

Leclerc is egy másodpercen belül Bottashoz képest! Kérdés, marad-e elég ideje az előzésre.

Norris hibázhatott, mert Ricciardo, Raikkönen és Hülkenberg is megelőzte.

A legizgalmasabb részéhez érkeztünk: vége a futamnak... Hamilton az első, Bottas a második, a dobogó harmadik fokára Leclerc állhat fel. A versenyben futott leggyorsabb körért járó pluszpontot Sebastian Vettel zsebelte be.

Köszönjük megtisztelő figyelmeteket! Folytatás jövő hétvégén, a Red Bull Ringen.